no

13 teremmel nyitott Budán az új multiplex

2009.11.12. 15:16 Módosítva: 2009.11.12. 15:16
13 teremmel, IMAX nélkül nyílt meg a Cinema City Allee a régi Skála helyén felhúzott új bevásárlóközpontban. A cég optimista, pedig korábban a Csepel és az Új Udvar multiplexeket is be kellett zárnia.

A régi Skála helyén frissen felhúzott Allee plázában Palace helyett Cinema City mozi épült, így az Izraelből hódító útjára indult cég az Új Udvar 2006-os bezárása után újra megvetette lábát a budai oldalon. A reklámfigura egy agresszív kismalac lett, jegykezelő koromból tudom, hogy ez jól tükrözi a hazai mozilátogatók vásárlási szokásait.

"Egyrészt nem esszük meg a reklámfiguránkat, másrészt az eddigi felméréseink szerint mindenkinek bejött a kismalac - reagált mosolyogva Moshe Greidinger, a Cinema City International elnök-vezérigazgatója kötekedésünkre. - A figurát a magyarországi marketingcsapat találta ki, miután eldöntöttük, hogy nem a klasszikus ennyi terem, ekkora vásznak jellegű reklámmal akarjuk bevezetni a mozit."

Kérdésünkre, nem öngyilkosság-e a gazdasági válság közepén új mozit nyitni, ráadásul olyan helyen, ahol nincs metrómegálló, újabb optimista választ kaptunk Mooky Greidingentől: "A Cinema City International 90 éve van a piacon, nem egyik évről a másikra tervezünk. Az eddigi bevételi adataink azt mutatják, a moziipart nem érinti a válság. Úgy tűnik, az emberek nem szeretnek otthon ülni." Azt is megtudtuk, a CCI 2008-as összbevétele 189 millió euró volt, ami 20 százalékos emelkedést jelent 2007-hez képest. 2009 első félévére vonatkozó adatokat még nem hozott nyilvánosságra a cég.

A CCI vezetősége már jóval a válság előtt, 2007 környékén eldöntötte az új multiplex helyét. A hivatalos indoklás szerint a Móricz Zsigmond körtér a 4-es-6-os villamosok és a 7-es buszok miatt az egyik legforgalmasabb közlekedési csomópont, a jelenleg sci-fi kategóriába tartozó 4-es metróról nem is beszélve. A környéken évek óta nincs mozi: az 56-ban rommá lőtt Bartókot a 90-es években bezárták. Ugyanakkor két veszteségesen működő plázamoziját, a tömegközlekedési hálózatból eléggé kieső Cinema City Új Udvart 2006-ban, a Cinema City Csepelt tavaly zárta be a CCI.

A 13 termes Allee mozi az új pláza második emeletén terpeszkedik. Az enteriőrben még a többi Cinema Citynél is agresszívebben van jelen a narancs-kék neonfény, szerencsére a nagy üvegablakok és sok piros retrófotel ellensúlyozza a nyomasztó ipari hangulatot. Az előtér egy hosszú, csőszerű folyosóban folytatódik, innen nyílnak balra és jobbra a termek, így az egész hely úgy néz ki, mintha a Jetson család üvegbúrás szórakoztatócentrumát keresztezték volna a USS Enterprise parancsnoki hídjával. Az Aréna mozihoz hasonlóan itt is inkább hollywoodi hírességek vannak a falon plakátok helyett, bár az elrendezés kicsit kaotikus: Sean Connery James Bondja Harry Potter mellé került, Daniel Craig meg Jack Sparrow-val vigyorog közös képen.

Három teremben Christe márkájú digitális projektorok vannak a 3D-filmekhez, a többiben a jó öreg 35 mm-es Kinoton vetítők kattognak. A legkisebb terem 72 székes, a legnagyobb csak 221, ami családias artmozinak tűnik az Aréna vagy a Palace mozik 400 férőhelyes hangárjaihoz képest. A nézőtér meglepően meredeken emelkedik, Mooky Greidingen erre mondta félig viccesen: "Azt akarjuk, hogy a kisebb gyerekek akkor is lássák a filmet, ha 2 méteres kosaras ül be eléjük."

Káeurópai összehasonlításban mi kaptuk a legkisebb új multiplexet: Bukarestben 21 termes IMAX-VIP-t, Krakkóban 20 termes mozit adnak át november végéig. (A Cinema City Izrael mellett Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és Csehországban üzemeltet mozikat.)

Az Allee nem konkurálhat a pesti Aréna IMAX-szolgáltatásával, ezért a vezetőség új frontot nyitott a nézőkért vívott harcban. A tervek szerint a MOM-hoz hasonlóan, ha a forgalmazók engedik, itt is lemennének feliratosan az aktuális hollywoodi slágerfilmek. Emellett a Cinema City kiemelten foglalkozna a magyar alkotásokkal, például lesz közönségtalálkozó a Szobafogság és a Polygamy alkotóival (utóbbit egy hónappal a premier előtt bemutatták a sajtónak a megnyitón). A Cinema City International igazgatója nagy jövőt jósol a 3D-rajzfilmeknek is, nem véletlen, hogy a cég holdudvarába tartozik a Disney- és Pixar-filmek kizárólagos magyarországi forgalmazója, a Forum Hungary is.

A popcornzabáló kismalac amúgy olyan kép- és szóviccekkel sokkol, a plakátokon, mint pl. "Velem ne kukoricázz!", viszont amikor benyögi, hogy "Azt is én tuggyam, melyik filmre adj jegyet?", na az telitalálat, mert tökéletesen visszaadja a tipikus plázamozinéző stílusát. Jegypénztáros éveim egyik kitörölhetetlen emléke volt a nagy kérdés: "Milyen szinkronos filmjeitek vannak?"