Az Avatar minden rekordot megdöntött

2010. január 12., kedd 15:43 |

James Cameron 3d-s scifije negyedik hete hozza stabilan a 80 ezer feletti nézőszámot, összbevételben lenyomta a Jégkorszakot és a Mamma Miát is.

Itthon 82 130-an látták a hétvégén az Avatart, ezzel James Cameron látványmozija negyedik hete uralja a hazai nézettségi toplistát. A decemberi bemutató óta 561 ezren vettek jegyet a filmre, az Intercomtól pedig megtudtuk, 791 millió forintos összbevételével az Avatar az első a minden idők legjobb magyar mozibevételeit összegző listán. Lenyomta a Jégkorszak 3-at, amiért összesen 773 millió forintot csengettek ki a pénztáraknál, és a Mamma Miát is, ami így a harmadik helyre szorult 750 millió forinttal.

Guy Ritchie viktoriánus Bond-filmje, a Sherlock Holmes nemcsak kritikusunknak, a nézőknek is bejött: második lett 66 248 nézővel. A Meryl Streepet és Alec Baldwint is felvonultató Egyszerűen bonyolultról hiába írtuk meg, hogy tockost érdemelne érte minden készítője, 26 016 eladott jeggyel harmadik a toplistán.

A karácsonyi premier után három héttel már csak 14 940-en ültek be a Disney hagyományos rajztechnikával készített vudumeséjére, A hercegnő és a békára, de majdnem ugyanennyien, 14 216-an látták az Alvin és a mókusok 2-t is.

5229 nézővel a középmezőnybe csúszott Jennifer Aniston és Aaron Eckhart romantikus vígjátéka, a Derült égből szerelem, és közel ennyien, 5081-an voltak kíváncsiak arra, hogyan dönt meg Csányi Sándor minden útjába kerülő nőt a Poligamyban.

2389 fanatikus vámpírrajongó sokadszorra is megnézte az Alkonyat - Újholdat, Gerard Butler csavarosnak szánt mészárlását, a Törvénytisztelő polgárt 2160-an látták, a toplista utolsó helyére pedig a Vince Vaughn Tahitin forgatott terápiás vígjátéka, a Páros mellékhatás került 1472 nézővel.

Kommentek

  • 2010.01.12 15:54:41Laceeka82

    nem is tudok jegyet foglalni IMAX-be, hogy újra megnézhessem.....Szíjjjjjjjon ki mindenki, aki megveszi a jegyeket 1 hónapra előre......Persze van még egy-két nyomi hely legelső sorban legszélen...köszi.............

  • 2010.01.12 16:17:31Szőke Kapitány

    Nem feltétlenül vesznek át minden jegyet. És mivel 1 órával előtte át kell venni, ha fél órával kezdés előtt próbálkozol a pénztárnál fogsz kapni normális helyre is jegyet

  • 2010.01.12 16:18:13Beru

    "791 millió forintos összbevételével az Avatar az első a minden idők legjobb magyar mozibevételeit összegző listán" - kíváncsi lennék arra a listára is, ami figyelembe veszi az inflációt. Mert pár évtizeddel korábban, amikor pl. még az Egri Csillagokat is több, mint egymillió ember látta, a Csillagok háborúját meg még többen, akkor is szép lehetett a bevétel. Még akkor is, ha a kiemelt helyár2-ért 32 forintot kellett fizetni.

  • 2010.01.12 16:22:29Lameth

    Szőke Kapitány: lehet, de ezért nem fogok 1,5 órát vonatozni, majd (ha a bkv is úgy akarja :D ) még metrózni csak azért mert lehet, hogy lesz hely. :(

  • 2010.01.12 16:23:20nyomi

    Laceeka82: Csak remenykedni tudok abban, hogy ez lesz eleted elkovetkezendo 40 evenek legangyobb problemaja.

  • 2010.01.12 16:44:00perrymason

    Ennél szerintem CSAK jobb filmek voltak a mozikban itthon!

  • 2010.01.12 16:45:47perrymason

    mármint az Avatárnál

  • 2010.01.12 16:49:03Anál Delon

    Szegény ország mi bazdmeg?

  • 2010.01.12 16:57:07t0thl

    Nekem sem sikerült IMAX-ben megnézni, de a sima 3d is csodálatos volt.

  • 2010.01.12 16:58:25Antifaszok Réme

    Hja, pedig náciszellemű film. Megírta a hetek.hu.

    http://www.hetek.hu/eletmod/201001/hitler_avatarja

  • 2010.01.12 16:59:01Bögrecast

    igen, én se tudtam foglalni..kár hogy csak egy helyen van IMAX

    http://www.radiobogre.com

  • 2010.01.12 17:02:47erom?

    Erre a filmre felső korhatárt kellene megállapítani.

  • 2010.01.12 17:05:36Tomzone

    Pozsonyban van meg hely az IMAXban, szlovakul van, de ugysem a szoveg a lenyeg...

  • 2010.01.12 17:21:11lasszko

    Tomzone!
    A szlovák nyelv "szépsége" egy perc alatt lerombolná a látványt,és Cameron 15 év munkáját!!!!

  • 2010.01.12 17:30:44renhoek

    Bakker, Imax 3d-ben egyszerűen lehetetlen jegyet kapni... Meg kell néznünk mégegyszer... muszáj. Itthon láttam csak sima 3d-ben, de távol voltam a vászontól (középen ültem pedig, kicsit oldalvást) és látszott a "keret". Sima mozinál ez nem is zavaró, de itt az a jó ha közelebb ülsz, hogy körbefollyon az egész vászon! Imax-ben mondjuk sokkal nagyobb a vászon, ezért is jó, és búvárszemüveget adnak így nem látod a fejeket előtted. Na mindegy, nekem úgy elröppent a 3 óra, hogy észre sem vettem! :)

  • 2010.01.12 17:33:04Krogshöj

    Bögrecast: LOL. Ez a szegény San Diegó-i professzor annak a tipikus esete, hogy valaki egész életében a nácik ostoba fantazmagóriáit kutatja, akkor lassan mindenben azokat fogja látni.

  • 2010.01.12 17:43:32Antifaszok Réme

    Krogshöj: Azért is írtam ezt a cikk hivatkozást, mert ekkorra baromságot régen hallottam.

    Tény hogy a filmből kiderül: fontos a közösség, egymás segítése és a természettel való harmónia a kizsákmányoló-ragadozó mentalitással szemben (ez utóbbit az "ég népe" képviseli a film szerint). Ezért IS tetszett a film, jó a mondanivaló.

  • 2010.01.12 17:44:05Schaf

    Hogy is volt az a karácsonyi duma, hogy a mókusok lenyomják az Avatart és hogy vissza fog esni a film nézettsége??

    Megkérdezném az író véleményét most a dolgokról... emellett nem elhanyagolható dolog, hogy hetekre előre még mindig elég necces jegyet foglalni a film 3D vetítésére.

  • 2010.01.12 17:45:58Pincehelyi

    OFF:

    Antifaszok réme:

    Most elolvastam a hivatkozott Brackman-cikket: hát, elég gázos, hogy a Hetek a "loathing" (gyűlölet, undor) szót "távolságtartásnak" fordítja.

    :OFF

  • 2010.01.12 18:29:09pilóta

    Lacika dolgozd már fel, hogy várnod kell pár hetet, hogy MÉGEGYSZER MEGNÉZHESD!IMAX, IMAX, IMAX....ne legyél már ilyen sznob! Ha valakinek nem elég jó a 3D. AZ VÁR!!!!A történet nem fog folytatódni, hanem ugyanaz lesz egy hónap múlva is! Vagy költözz a Pandorára!

  • 2010.01.12 18:39:15sinkoneri

    Képtelenség jegyet foglalni az IMAXba úgyhogy valószínűleg akkor nézem meg ha leadja a közszolgálati 3D-be ! :)

  • 2010.01.12 19:08:30spelljammer

    Kétszer láttam, mind a két alkalommal Imaxban.
    Igaz, december 21-re már 12-én, most január 10-re pedig már december 29-én le kellett foglalni a helyet (és már így is csak a jegyek fele volt meg), de ha türelmes az ember, akkor van rá lehetősége. Érdemes figyelni, hogy a Cinema City oldalán mikor teszik fel az újabb hetet, és akkor lefoglalni.

  • 2010.01.12 20:00:06EvilHedgehog

    James Cameronnak 10 év alatt sikerült megnéznie a Pocahontast?! Váááooo...

  • 2010.01.12 20:29:01Gabor970

    Talán nem is kell mondanom, kik azok, akik mindenkit lenáciznak, meg rasszistáznak..... Talán összecsengést talált felfedezni a bolygó értékes köve, és a gyémánt közt? Lehet délafrikát is hasonlóan tették tönkre?

  • 2010.01.12 20:37:46Antifaszok Réme

    Gabor970: Igen, kb. erről van szó....

  • 2010.01.12 20:58:23Messidor

    En penteken negyed oraval kezdes elott mentem az imax-vetitesre,kis sorban allas utan siman kaptam jegyet nagyon jo helyre!-az at nem vettekbol!

  • 2010.01.12 21:25:20Senkifia

    antifasz:ez nagyon gáz,amit itt összehordtak kedves liberálisaink ... komolyan.eszméletlen ... olyan,mint móricka,akinek mindenről csak "az" jut eszébe... ezeknek hamupipőkének is náci meg fasisztarasszista áthallásai vannak.hófehérkéről nem is beszélve.....:)

  • 2010.01.12 21:28:39NKing

    Antifaszok Réme:
    Ezek már annyira be vannak szarva, hogy minden bokorban nácit látnak :D :D :D
    És ha ismered a Hetek hátterét, akkor még sok mástól is fosnak ám. Nem is tudom mi maradt nekik mostanra? A pénz meg a rettegés. Ezt a két dolgot tudják ráerőszakolni a világra...

  • 2010.01.12 21:29:46wmiki

    nekem nem tetszett

  • 2010.01.12 22:38:24Antifaszok Réme

    Senkifia: Igen, ez már paranóia, és nem veszik észre, hogy csak egyre jobban megutáltatják magukat így.

    Nking: Sajnos ismerem a Hetek hátterét, több évig voltam hitgyülis.... (1991-98-ig, ekkor a szakadás után otthagytam őket. Ld: Bartus László Fesz van c. könyve)

  • 2010.01.12 23:04:14ave

    >Ennél szerintem CSAK jobb filmek voltak a mozikban itthon!

    Hat eleg szar film, az biztos. Gyerekmese, nem veletlen nincs benne semmi ami korhatarossa tenne.

    Ez a kurva marketing mindent visz.

  • 2010.01.12 23:20:38Gabor970

    akinek nem tetszik, üljön be inkább a becstelen brigantikra, az majd tetszeni fog. legalább lesz hely az imax-ben. és mi is elmegyünk (200km-ről) végre. Mert eddig "csak" egy sima moziba néztük meg, szerencsére csak a negyedik sorba volt jegy (nem volt hátrébb) most kivételesen ez nem rontott, hanem még rátett az élményre.

  • 2010.01.12 23:43:11emu11

    egy David Attenborough filmet szívesen megnéznék 3D-ben... Az avatar egy szép mese, semmi más. Valóban a marketing sikere.

  • 2010.01.13 00:06:28tundrazuzmo

    Én megnéztem IMAX-ban, és csalódás volt az élesség a 3D-hez képest. Kifinomolt részletekre figyeltem (aki látta az tudja), hogy milyen pl. az összecsukódós dzsungelvirág széle, meg a vezérlőtermek 3D íves monitorai, meg a mimikák, stb. Hát mindenhol adatvesztés volt a 3D-hez képest. OK, méretes nagy dög volt a vászon, dehát a méret nem minden ugye...

    És többször rőlködnöm kellett, hogy "szét ne csússzon a 3D kép", mert olyanokat remegett a 3D vetítés közben. Volt másnak is ilyen tapasztata? Már olvastam hasonló kommenteket. Olyanra vagyok kíváncsi, aki 3D-ben is látta.

  • 2010.01.13 00:40:56victor vacendak

    Engem már a trailer megfogott, plusz Cameron neve eddig mindig garancia volt. Akkor ez most a marketing, vagy nekem tényleg tetszhet anélkül, hogy valami fanyalgó okostojás megmagyarázná, hogy milyen a jó film? Ha gyerekmese, akkor egyből szar is?
    A 3D csak egy dolog, nem ettől lesz fogyasztható a film. Vettem már dvd-n olyan filmet, amit IMAX-ra gyártottak, és ugyanakkora élmény mezei TV-n is.

  • 2010.01.13 01:01:12Jatho

    Maga a történet és a látvány nagyon jó! 3d ben néztem, de nem IMAX! Tény,hogy példáúl a végső állomás 3d-ben jobban ki voltak használva a 3d mozi adottságai, mint az avatárban.

    Ha tényleg a részletekre figyelsz voltak homályos dolgok.

  • 2010.01.13 02:13:08zyran

    Várom a percet, mikor elővesszük Tolkien atyánk művét is egy röpke másodpercre és rájövünk, hogy "nézdmár, ebben is benne van a második világháború, és a gonosz is mintha pont olyan lenne, mint az a bizonyos Hitler nevű emberke"

    Nem értem, miért csodálkozunk, hogy hatnak ránk a múlt eseményei, hogy részben felidézzük azokat, beleégnek a lelkünkbe, ott maradnak és nem képesek távozni. Ilyen alapon bárkit vádolhatunk náci szemlélettel, aki megtestesíti művében a gonoszt. Ha nem hatna ránk, nem lennénk képesek változni, mást csinálni. Ellenben drága hazánkban tényleg nem képesek a hozzászólók mást sem csinálni, mint fikázni mindent, amiről vagy nem tudnak semmit, vagy nem is érdekli őket, vagy ha mégis, akkor is ott az a mocskos politika és tuti, hogy erről is az emeszpévagyafidesz tehet. Tisztelet a kivételnek!

  • 2010.01.13 06:28:49eami

    tundrazuzmo: amiről írsz azok a dolgok szándékosan így lettek megalkotva. Ha megfigyelted akkor folyamatosan oda fókuszáltak ahol a cselekmény folyt... így vezette a néző szemét. a való világban sem látsz élesen 180fokban folyamatosan. Nekem kifejezetten tetszett hogy nem volt minden éles.

  • 2010.01.13 06:43:59Darkcomet

    Tolkie tobbek kozott a vilaghaboru hatasara irta meg a Gyuruk urat, ugy hogy ebben az esetben egyaltalan nem eroltetett egy ilyen magyarazat.

  • 2010.01.13 07:18:57marós

    Kenyeret és cirkuszt a népnek, az istenáldottnak.

  • 2010.01.13 08:04:01spelljammer

    Igen, az Űrállomás 3D valóban térhatásúbb, és az összes többi IMAX-ra készített dokumentum film is az az Avatarhoz képest. Kicsit nekem is csalódás volt, azán felhívták a figyelmem, hogy az Avatar IMAX-ra lett optimalizálva, DE nem IMAX kamerával készült, szemben a dokumentumfilmekkel. Innen a különbség.

  • 2010.01.13 08:38:09heenaarhayou

    Szíjjon ki mindenki, aki már látta, és hisztizik, hogy a második etapra nem kap jegyet.....
    Én még az elsőre se....
    Hát várok....Nabumm!

  • 2010.01.13 09:07:06Don Bandi

    már megint jönnek ezek a szarfilmezők. meg az önmagukat filmszakértőnek előléptetők. szánalmasak vagytok... :)

  • 2010.01.13 09:13:39Rivaldina

    aki ezt a címet írta, látta a filmet? (Avatar) Ezek nem űrlények.. Vagy mindenki az, aki nem a Földön él?
    Julie és Juliet?

  • 2010.01.13 09:20:18Rivaldina

    amúgy van mondanivalója, azon túl, hogy az itt tenyésző hiperrealistákon és rasszistázó-nácizók kieszelnek..
    Együtt a természettel, másféle társadalmi berendezkedés, stb. Ja, és a történet alapja egy regény. nem Cameron agyszüleménye.

  • 2010.01.13 09:21:24Rivaldina

    "amit az itt tenyésző hiperrealisták" bocs.

  • 2010.01.13 09:22:42Feketecsuklya

    Nem értem....
    nem lehet beülni egy mozira három óra látvány, és szórakozás kedvéért?
    Fikázó idióták: nézzetek Tarr Bélát, meg Deltát , de lehetőleg a napi 12 órát, utána meg gyűljetek össze inteligensen megbeszélni egy teázóban, csak vigyázzatok nehogy valami szűk tea választékú helyre keveredjetek, mert akkor megint összedől a világképetek...

  • 2010.01.13 09:24:17Feketecsuklya

    Igen, erősen hajaz az Erdőhold című magyar scifire..

  • 2010.01.13 09:27:28soundsystem

    Meryl Streepet és Alec Baldwint is felvonultató Egyszerűen bonyolultról hiába írtuk meg, hogy tockost érdemelne érte minden készítője". Ne haragudj, bárki is legyen, aki ezt írta, de azt kell mondjam, egy faszkalap vagy.

  • 2010.01.13 09:48:47nervositat

    Ez az avatar eszméletlen gagyi. Arra építeni a cselekmény, hogy repülőgépről lövik egymást a katonák meg a kék, patkányfejű lények. Marha kreatív. Mi ez? Valami gyerek film? 15 évig készült, de nem a forgatókönyv igényessége miatt. Én elhiszem, hogy ötven informatikus dolgozott rajta éhbérért, de mint film akkor is egy gagyi. Támadnak a kék patkányfejű lények….. A titanic után mi mást várhat az ember.

  • 2010.01.13 10:21:37nick3

    Kicsit le vannak maradva az itteni ujságirok a ujdonságokkal kapcsolatban. A külfoldi netes oldalakon már napok ota az olvashato az Avatarrol, hogy rasszista filmnek titulálta a közönség, és, hogy az indiánok lemészárlásához hasonlitják...stb.stb. Erről érdekesebb lenne cikket irni magyarul is..

  • 2010.01.13 10:51:38victor vacendak

    nervositat, ha gyerekfilm, akkor mi van? Nézzél Antonionit vagy Fellinit, és élvezzél. A Tiancon is lehet fanyalogni, az az akadémia, amely a Titanicnál sokkal élvezhetelenebb filmeket is méltatott az elmúlt években, adott rá tucatnyi díjat.

  • 2010.01.13 11:04:22Feketecsuklya

    nick3
    Ezeken jót röhögtem én is.
    Az amerikaiaknak fáj az igazság, ezért makognak (a konzervatívok), a másik vonal meg valami idióta búza volt, hogy miért nincsenek meleg navik...
    Meg pirosak...

  • 2010.01.13 12:48:20spelljammer

    Szerintem nem véletlen a párhuzam az indiánok lemészárlásával stb... csak itt - egyenlőre - az indiánok győztek. :)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Keresés

Moziblog

18+ Oszama él és élvezi
Hirtelen nem tudunk viccesebbet mutatni az Osombie című terrorzombis zséfilmnél.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!