James Cameron mindenhonnan lopott
A kínai Csou Saomou 146 millió dollárt követel James Camerontól, mert szerinte lenyúlta egy 97-es scifijét, a Tale of the Blue Crowst az Avatarhoz. A képregénygeekek a 85-ös Timespiritsben találtak kék bőrű macskanőt, aki elcsábítja a főhőst. Honnan lopott Cameron a Pocahontason túl?
Egy pekingi író, Csou Saomou egymilliárd jüanra (146 millió dollárra) perli James Cameront, mert szerinte a rendező az Avatar történetének nyolcvan százalékát egy 97-es online regényből, a Tale Of The Blue Crowsból lopta, írja az io9.com. Saomou saját bevallása szerint hét évig dolgozott a történetén, ez alatt 1,2 millió szót gépelt le, és legalább egymillió rendszeres netes olvasója volt.
A Tale Of The Blue Crowsban hat űrhajós egy távoli dzsungelbolygóra utazik, és ott a távirányítású klónjaik segítségével megismerkednek a helyi őslakosokkal, egy kék bőrű, humanoid idegen fajjal. A Sky News szerint Saomout már két bíróság is elutasította, de a kínai író nem adja fel a szerzői jogi pereskedést.
Nagy űrindiánkönyv
Az Avatar decemberi premiere után a mi kritikusaink is rámutattak a Pocahontasból és a Farkasokkal táncolóból átvett elemekre, de a hardcore scifirajongók ennél durvább hasonlóságokat is előtúrtak. Például megtalálták Neytiri nagy mellű változatát egy 1984-86 között futott Marvel képregénysorozatban, a Timespiritsben. Itt egy kék bőrű, na'vira emlékeztető, íjjal rohangáló macskanő csábította el az indián főhőst, ezután pedig együtt menekültek a gonosz tengerészgyalogosok elől a dzsungelben.
Az orosz író, Borisz Sztrugackij is meggyanúsította januárban Cameront, hogy az Avatar kísértetiesen hasonlít a néhai testvérével, Arkagyij Sztrugackijjal közösen írt Delelő univerzumra. Mindkét mű helyszíne a Pandora, ahol a Sztrugackij testvéreknél kék kutyalények, nave-ok laknak, az Avatarban meg hasonló nevű és színű, de macskaszerű na’vik. Sztrugackij ugyanakkor cáfolta azokat a híreket, hogy pert fontolgatna a bevételi rekordokat halmozó rendező ellen.
Kesheenek, ja nem, na’vik
Érdekes összeállítást közölt januárban a heavy.com: szerintük az Avatar a legtöbbet a kultikus brit képregényantológiában, a 2000 AD-ben futó, 93-as sárkányos sci-fiből, a Firekindból lopta. John Smith képregényének helyszíne ugyanis a távoli Pandora Gennyo-Leil dzsungelbolygó, ahol az emberek számára mérgező a levegő, de egy ritka és értékes ásvány, a unobtainium hexacrin kitermelése miatt megindul a gyarmatosítás.
A helyi kék bőrű őslakosok, a na’vik kesheenek csak látszólag primitívek, valójában szoros szellemi kapcsolatban élnek nemcsak az istenükkel, Eywával Asha-Kadarine-nal, de a bolygó teljes élővilágával. Az idegenek vígan kommandóznak a lebegő sziklák között, meg ősi sárkánygyíkokon repkednek, egészen addig, amíg be nem toppan a főhős, Jake Sully Hendrick Larsen. A két főszereplő között csak annyi a különbség, hogy Larsen botanikus, és nem jön össze a törzsfőnök lányával.
Cameron, a scifigeek
Az io9.com scifiblog egyébként Poul Anderson Call Me Joe-jától Frank Herbert Dűnéjén át Robin Hobb Soldier Son-trilógiájáig számos, nálunk kevésbé ismert scifi és fantasy történetet sorolt fel, amelyek megihlethették James Cameront, a már többször is emlegetett Pocahontas és a Farkasokkal táncoló mellett.
Az egyik legnépszerűbb magyar illusztrátor, a külföldi kiadóknak dolgozó Tikos Péter már tavaly megírta az MKA-blogra: „Patrick Woodroffe munkássága is tetten érhető az Avatarban, az idegen világok kék bőrű bennszülötteitől a lebegő szigetekig. Woodroffe gyakran boncolgatja a technológia és a természet szembenállását, a mitikus, természetközeli lények és a gépemberek apokaliptikus összecsapását.” Woodroffe íjjal lövöldöző, kék bőrű űrhumanoidja egyébként 1989-ben a 100. Galaktika borítóján is ott díszelgett.
Kölcsönterminátor
Nem Csou Saomou keresete az első plágiumvád James Cameron ellen. Harlan Ellisont például már hivatalosan is el kell ismerni mint a Terminator egyik szülőatyját, mivel bírósági végzés van arról, hogy a jövőből jött gyilkos kiborg ötlete az Outer Limits című, 60-as évekbeli tévésorozat Soldier és Demon with a Glass Hand című epizódjaiból lett lenyúlva.
Cameron a távirányítású avatártestek ötletét már 95-ben elsütötte. Ő írta meg a Strange Days forgatókönyvét , amit akkori felesége, Kathryn Bigelow rendezett. Aki most A bombák földjénért elvitte az Avatar elől a legjobb film Oscarját.




Kommentek
2010.03.11 19:03:37Ebzon
Persze én nem tartom szarnak az Avatart, de ne magyarázzuk már bele olyat a filmbe, amilyen nem is.
2010.03.11 19:37:06ayatollah
Nézzétek meg egy gyengébb minőségű 2d képpel és mikrofonos mozihanggal, úgy lejön, hogy mekkora nagy gyík ez a film.
2010.03.11 19:42:27ayatollah
"A technika tette ekkorává ezt a filmet, nem a sztori, de van benne egy olyan üzenet amin érdemes elgondolkodni, ha tetszett, ha nem."
Mondjuk én csak szinkronosban láttam, úgyhogy nem tudom a fordítás hibája-e, de ebből úgy jött le a történet, hogy a Földön már nincsenek növények, ami egy veretes baromság, hiszen akkor mindannyian elpusztulnánk rögvest.
2010.03.11 20:24:25vivace
ayatollah, én 3D-vel is gyíknak tartottam. Nagyjából a felétől szenvedtem rendesen az unalomtól, a közhelyektől. Vicces, hogy egy ilyen történetet lopni kell. :-)
2010.03.11 20:31:38Ebzon
És a Wall-e nem erről szólt ?:D:DCsak az sokkal reálisabb, mint ez :D:D:D:D
2010.03.11 20:33:43zuza
Apááááám! Azért a Glaktika borító az durva! Apáááám!Tőlünk lopták a filmet! Apám! Hát ez nagyon durva!:-D
2010.03.11 20:36:56zuza
Most tökre kiakadtam!
2010.03.11 20:57:15stejmeckapitány
Ígylopta meg Úgylopta honnan a retekből tudjátok mit emelt át más irók story-ából!Nem szórakoztatok YÓL?Akkor miért nem álltálfel és jöttél ki a teremből?Megmondjam!Mert kiváncsi voltál a végére!Szánalmasok!Töröljétek le a klaviról a nyálatokat amit ráköptetek!Mikor feltörtétek a malacperselyt,hogy a 3D mozijegyet megtudjátok venni és ott tapostátok 1mást a sorban,bent meg popcornt zabáltatok!Akkor nem pofáztatok,hogy koppintás most meg mindenki ÜberAtomGigaComicsGuru hirtelen! Kárvolt a kommenteket elolvasnom!
2010.03.11 20:58:55ová rumá csicsi bulá
Megérdemli. Egyébként szar film.
2010.03.11 21:03:32GerzSonka
A lépegetők a mátrixból vannak, egyértelmű!
2010.03.11 21:05:04GerzSonka
Egyébként eredetiséget várni egy kezdetektől fogva látványra kihegyezett filmtől... LOL! Én láttam 3D-ben. 3D nélkül semmit nem ér szerimtem!
2010.03.11 21:07:05Ebzon
stejmeckapitány
és te honnan a búsból tudod, hogy nem lopta ?:D:D Ismersz minden művet?Te töröld össze a nyálat, amit az avatarra csorgatsz.Mi az, hogy gyere ki a moziból ?Ha elkezdek egy filmet végig nézem, baszod.Attól még mindenkinek meglehet a saját véleménye, nem itt kell köpködni.Lemerem fogadni, hogy egy ázsia művet nem láttál még, ott már 50 évvel ezelött is foglalkoztak ilyen témával, mielött itt okoskodsz.
2010.03.11 22:02:48Friend of Wine
yafet:
Nem biztos, hogy kristálytisztán értettem-e:
EGY KÍNAI VÁDOL VALAKIT, LOPÁSSAL, MÁSOLÁSSAL????
Ha ez megállja a helyét, akkor a kínai könnyűipar beledöglik a kártérítésekbe............
Ez nagyon nagy szöveg volt, köszi, 10/10
2010.03.11 22:06:43kercs
én meg nap mint nap ilyeneket látok.
Ki nem lop?
2010.03.11 22:12:21Peter T. Sinclare
Nézzétek, egyrészt akik azt mondják, nem lehet újat kitalálni, irgalmatlan nagyot tévednek. Keleten rengeteg olyan témát filmesítenek meg, amikhez itt, nyugaton hozzá sem mernek piszkálni. De hagyjuk a filmeket, nézzük a történeteket.
Először is, más a toposz és más a sablon. A toposz olyan alapmotívum, ami az emberi faj saját létkérdéseiből fakad. Élet és halál, szerelem és gyűlölet, bátorság, háború, s.í.t.
Aztán vannak olyan motívumok, amik erkölcsi tanmesék, vagy a világi hatalommal szembeni passzív ellenállás kifejezése (megbűnhődő hatalmasságok, gonosz fővezír által elnyomott jóságos uralkodó, estébé), vagy az ősi hitvilág átörökítése (alvilági utazás, sámánutazás, erdőmélyi boszorkány, stb.).
Ezek mellett pedig ott sorjáznak a sablonok tömegei, amiket mindenki ismer és mindenki un. Mert olyan jellemek, krízisek és megoldások, amiket ezerszer is pépesre rágtak.
Csak azok mondják, hogy nem lehet újat kitalálni, akik mindössze ennyiből tudnak építkezni. Igen, ők nem is fognak tudni újat alkotni.
Azok viszont, akik ismerik a meséket, tudják, hol vannak a "rések".
Hány történetet ismertek, amiben az emberi szervezet apró részeinek élhetitek át a kalandjait? Kettő ilyen is ismert hazánkban.
Mondjak valóban újat? A világ az árnyékok "szemével" elmesélve. Hm?
2010.03.11 22:52:26Peter T. Sinclare
Mr. Sistereg: a minőséget SOHA nem a mennyiség határozza meg. Egyszerűen ez a kettő egymással semmiféle viszonyban nem áll, ha értékről van szó. Igazad van abban, hogy a művészet szubjektív, a szubjektív viszont nem jelenti azt, hogy ne lennének biztos pontok.
- Aki úgy alkot, hogy másoktól ollózza össze a művét, az nem alkotó, nem művész, hanem egy fantáziátlan tolvaj.
- Az a történet, ami klisékből áll, nem alkotás, csak példatár.
- Az a film, amit kizárólag képi világa miatt lehet megnézni, csak technológiai demó (nézd, ilyen kütyüim vannak és ezeket lehet velük csinálni).
Innentől kezdve könnyű a döntés: Cameron fantáziátlan tolvaj, aki eljátszadozott a kütyüivel, a sok hülye meg ujjong, amiért kapott némi illatosított ízfokozót.
2010.03.11 22:55:30Peter T. Sinclare
GerzSonka: miért, a külcsín és a belbecs kölcsönösen kizárják egymást? Te viccelsz :)
2010.03.11 23:01:17Peter T. Sinclare
Dr.Lindenthal: igen, van egyetlen üzenete, de ezen sincs mit gondolkodni, hiszen ez a hippimozgalom óta téma nyugaton. Az, amit negyven éve ismételgetnek, eszméletlenül unalmas, pépesre rágott csonttá válik ennyi idő alatt. Az Avatar még ebben sem tudott semmi újat hozni.
Egyébként itt van egy zseniálisan egyszerű alternatív befejezés, avagy, "hogyan kellett volna végződnie az Avatarnak" (a többi alternatív befejezés is zseniális):
http://www.howitshouldhaveended.com/videos?bcpid=51434042001&bclid=41247345001&bctid=62889043001
2010.03.11 23:20:57proton1701
Ennyit a szuperrendezőről. Vazz.........
2010.03.11 23:49:19Ebzon
Peter T. Sinclare Nagyon jól egybefoglaltad, amit mondani akartam.
mr sistereg semmi személyeskedés, de azért mert te bakaptad a horgot, hogy huu de jó vmi újjat fognak neked mutatni, meg persze sok másik millió ember, ez nem azt jelenti, hogy ők meg is vannak elégedve a filmel.Ilyet te hol halottál, vagy egyáltalán ez hogy logikus?Szóval te minden film ,amit elmentél megnézni moziba, az húú de kurva jó volt?Te ennyire láttad előre milesz a filmekből, jós vagy-e?
Szóval folytatom ott, hogy bekapták a néphülyítést(csak részben az, mert valóban mutattak új technológiát, na képzeld elmész 1 informatikai kiállításra, nagyobb hátast fogsz dobni az avatarnál az is biztos).
De, csak azt mondd el nekem, hogy azon kívűl, hogy 3d, mi újat mutatott ?Azt ne mondd, hogy a téma, mert azt megbeszéltük, hogy lerágott csont, aztért mert te ilyet még nem láttál, csak azt bizonyítja(ahogy Peter T. Sinclare is mondta), hogy a keleti kutúrában a béka segge alatt vagy, én már fentebb is leírtam, hogy ők már jóval elöttünk(kb 50-70 éve) nyomatják a robotos scifiket(ha nem is filmet, de manga, könyvek stb).Most akkor egy amerikai, aki egésznap ezeket nézegeti, kinézi neki mi a jó, mert az olyanoknak mint te, fingjuk nincs hogy ilyen már létezik több évtizede.
2010.03.11 23:56:49Ebzon
Ja és csak néhány 20-30 éves anim, százszor művészibb ennél, kézzel rajzolták, és azoknak van mondanivalójuk, persze a nyugat sokszor képtelen befogadni az ilyen termékeket.Mert náluk a tabuk levannak döntve, főleg Japánban.Csak a Kaze no tani no Naushika már maga egy mestermű, pedig az "csak" egy mesefilm. Vagy írták itt Laputát(Tenku no shiro Rapyuta) is, vagy magyarul, hogy van(mert van magyarul is).Ezek szimplán 84-86-os "anim"-ok
és mesteralkotás ként vannak elkönyvelve.A Nauszikában is megtalálod(SŐT, talán sokkal mélyebben feszegeti) az élet-halál-t, mint örök ellenségek stb...Vagy ahogy te mondtad az élet vmi, a halál semmi...
2010.03.12 00:00:49Ebzon
És még csak nem is kellet szétnéznem, mert ezeket én mind láttam, akkor te ne mondj nekem ilyet, hogy ez eredeti, mert rohadtúl nem, sőt amint látod 26 éves anim sztorija is simán rávetíthető erre(nem a kéklények persze, mert itt az"erdő"-vel kell megküzdeni és a benne élő lényekkel,és ez mind a Földön történik, de lehet kitalált bolygó, erre már nem emléxem).A különbség a "mesélés"ben van
2010.03.12 00:03:08ebenbry
A történet tiszta Pocahontas, meg Farkasokkal táncoló, ez nem is lehet vitás.
Az, hogy megihlet valakit egy film, rendben van, de ilyen pofátlanul nyúlni már nem lenne szabad, főleg nem Cameronnak. Ráadásul a film minden részét. Legalább egy saját ötlet lehetett volna az Avatarban. Egy csecsemőnek lehet újdonság, amit lát, de aki már látott sci-fi-t annak szinte minden mozzanat ismerős.
Cameron szarintem arra számított, hogy a népek úgyse nézték meg az eredeti filmeket, nem fog kiderülni a nyúlás.
De ha egy indiai vagy kínai stúdió leforgatja az aktuális hollywoodi szuperfilm remake-jét, akkor megy a sápítozás, hogy ezt nem lenne szabad...
2010.03.12 00:04:13Ebzon
Ja és nem lehet újat kitalálni? Sztem sürgősen nézzetek szét kelet felé, mert sztem lefog esni az állatok, hogy mennyivel előrébb vannak ilyen téren, és a mangák csak csorognak, 1ik a másik után, és igenis úgy olvasod őket, hogy egyszerre "elolvasol" 300 oldalt, és még mennél tovább, mert nemtudod mi a fa** lesz, mert fentudják tartani az érdeklődésedet.Persze a manga nem mindenkine jön be, meg nálunk nyelveket se beszélnek, szóval sry így halott ötlet.
2010.03.12 00:07:34ebenbry
az Avatar egy klisésorozat 3D-ben.
csak azért fognak rá emlékezni, mert jó drága volt az elkészítése és majd túl akarják szárnyalni a költségvetését
2010.03.12 00:09:54Ebzon
ebenbry
ez meg a másik, amikor látom, hogy gyakorlatilag ugyanazok a jelenetek jönnek sorban egymás után, amit már különböző filmekben láttam, akkor most itt miért írják nekem, hogy de eredeti meg ne szarozzak, ha látom, és ott van elöttem a bizonyíték, akkor miért okoskodik? ellehet menni megvenni ezeket a filmeket amikről beszélünk, és utána okosítson.Hát basszus kell csinálok egy avatar hosszúságú filmet kivágott jelenetekből, és egy az egyben ugyanaz fog maradni, csak kicsit furcsa lesz.
2010.03.12 00:10:55LumPool
Nyomja a zsét az öreg, marad még bőven :D
2010.03.12 00:20:52Ebzon
Réz-zel meg teljesen egyetétek a story/látvány ; 2/5-el (3d-ben), annak ellenére, hogy nem kedvelem különösebben, attól sokszor jól értékel dolgokat.Na most ha itt sápítoznak, hogy mekkora berkirály film, akkor most nézzd meg otthon 3dben, ha tudod, de ugye nem, csak 2d-ben.Na akkor most fogja magát mindenki aki 3d-ben látta, és nézze meg a 2d-t is.Kíváncsi vagyok mi lenne a reakció, sztem kevesen néznék végig, persze lehet tévedek, de én megnéztem 2dben (egy darabig), és élvezhetetlen.
2010.03.12 00:21:50ebenbry
egy sci-fiben is szokott lenni humor, irónia, valami csavar, itt semmi ilyesmi nem volt
Star Warsban is voltak benyomásaim, (pedig azt is egy közhelygyűjteménynek tartom) de legalább néha mosolyogtam, vagy szörnyülködtem, érzéseket váltott ki belőlem, de az Avatarnál semmi
2010.03.12 00:26:38Ebzon
StarWars igazad van hasonló kreálmány, sőt ez még "avatarabb" volt, mint ez (legalább is technológiát tekintve,bluebox stb), és ott volt kik vigyék a storyt, voltk karakterek, fordulatok(én is közhelynek tartom, de gyerek korom egyik kedvence volt, mert ugye lézer, meg szuperpower, erre a kisgyerek fogékony.Akár a dinoszauruszokra is :D(DinoRiders 80-as évek egyik mesefilmszériája, ott a lézerdinó kombó nálam győzött:))
2010.03.12 02:01:27trafikuty
1000%, hogy csak a 3d-től lett akkora "szenzáció" ez a film, különben meg a kutya se nézte volna meg.
2010.03.12 03:56:28Tomycat
Ki tud most olyat kitalalni, ami mondjuk a hatmilliard masik emberbol egynek sem jutott eszebe. Ja, az Avatart perlok szerintem kozben egymast is beperelhetnek, hiszen ott matematikailag egyeretelmu, hogy egymasra is hasonlitanak. A=B C=B D=B...
A=C=D.....=B
Az is megoldas, ha a kihivok elobb eldontik ki is volt az elso, aztan az egyetlen elso (kihivo) beperli az Avatart.
Addig mi fogadasokat kothetnenk a nyertesekre... :)
2010.03.12 05:29:30Megdobbent
Hajaj, ez aztan a kokemeny plagium halmaz. Komolyan mondom, megloptak pl. Discovery-t, mert annak is van egy bolygo pl. a logojaban, es a Pandora is az. Aztan ugye a National Geographic tobbszor is mutatta az urt, benne csillagokkal, es a geci Cameron is oda kepzelte a pirxbol lopott otletet, hogy urhajokkal lehet pl. ott repulgetni. Na es az indianokat is sokadszor kifosztotta, mert ok is laknak erdoben es nyilaznak.
Es raadasul Szűcs Gyulát is meglopta, mert egyszer nyilvan volt ordenare faszfej is 5-6 percig, mig a Szűcs Gyula nevu hozzaertonk egesz eletutjan az, valoszinu orokolte, es orokitene is, ha nem volna az ami.
2010.03.12 05:55:27Kisbogar
Érdekes lenne, ha a cikkben felsorolt összes reklamáló alkotó és leszármazottai beperelné egymást, több száz évre visszamenőleg, hogy ki lopott kitől...:-D.
Az évtízezred pere lenne...:-DDDD
2010.03.12 08:10:46Doktor Kotász
Szerintem az Avatar egy középszerű mozi profi playstation adaptációja.
A sztori, a dramaturgia a délutáni műsorsávba való és átlagosan nézhető film. Csak egy fokkal lebilincselőbb, mint egy nőknek tálalt romantikusnak mondott bugyuta vígjátékocska.
Mintha egy Meg Ryan vagy Jenifer Aniston filmet 3D-ben, blueboxosan, CGI generálta háttérrel készítenének, és mindenki azon ájuldozna, hogy milyen nagyszerű látvány volt a CGI-s virágcsokorra ugró CGI-s palotapincsi, és ahogyan széttört a CGI-s váza utána. az is milyen gyönyörű látvány volt.
2010.03.12 08:20:16Gera
Kezd már kurva unalmas lenni ez az állandó Avatar fikázás. Nem, tényleg nem a világ legjobb filmje, de ettől még jó. Egy egyszerű, de szép történet szépen megfilmesítve. Az a fajta giccs, ami élvezhető. Pont, mint a LOTR. Ez mondjuk már a megtekintése előtt is evidens volt, szóval a faszom se érti, minek nézte meg az, aki mást várt.
2010.03.12 08:25:33Doktor Kotász
Mi a fene a LOTR?
2010.03.12 08:32:41Gera
A gyűrűk ura
2010.03.12 08:45:51petesejt
Az Armageddon meg Nemere: Játszma tízmilliárdért c. könyvének a koppintása, ami meg tisztára olyan, mint a ...
Hol a vége? Sehol.
2010.03.12 09:02:27Egregor
Ebzon: azért a Nauszikán érződik, hogy a nyugatiakra is gondoltak, mert az első húsz percben teljesen evidens infók záporoznak ránk, ráadásul idegesítő módon. Csak egy példa: a hercegnő azon morfondírozik kb. a második percben, hogy milyen mérgező a levegő itt az erdőben, maszk nélkül meg is halna, aztán kiderül, hogy már évek óta jár az erdőbe, és nála jobban senki sem tudja, milyen is ott az élet.
Viszont a Nauszika pont azt az alapüzenetet dolgozza fel, amit az Avatar, csak messze több intelligenciával és sokkal hatásosabban.
2010.03.12 09:05:31Peter T. Sinclare
Egregor: Igen, ezt akartam én is mondani :)
A Nauszikában valóban zavaró az első negyed óra-húsz perc, de azért nem mindenkinek esik le elsőre, hogy gázmaszkokat lát és nem egy idegen fajnak ilyen a pofája.
Ebzon: a Ghibli stúdió által kiadott animék azért nem mindig hozzák az eredeti alkotás színvonalát, a Vándorló Palotában a boszorkány például egy undorító dagadt vénasszony, míg az eredeti történetben, hát, pont az ellenkezője :)
2010.03.12 09:12:22Peter T. Sinclare
Kidbogár, Gera, meg a többiek: kölcsönzés és lopás nem ugyanaz. Nem mondhatjátok, hogy valaki ellopta a Háború és Békét, csak mert háborúról és békéről ír egy könyvet.
Toposz, azért.
Az sem lopás, ha valaki nagy időtávlattal újraír egy klasszikus történetet, ahol nyilvánvalóvá teszi, mit dolgoz át. Ez tekinthető tisztelgésnek is az eredeti alkotó előtt, vagy még inkább versenynek a mesterrel.
Lopás az, amikor úgy próbálod beállítani, mintha a te zseniális ihletett kreativitásod egyedi sziporkázása lenne.
Cameron pedig végül is ezt állítja, amikor arról pampog, hogy már 94-ben elkezdte megírni a történetet. Ezzel természetesen csak a plágiumvádakat akarja elhárítani, de nem nyert, csak jó ügyvédei vannak.
2010.03.12 09:20:24Peter T. Sinclare
Ebzon: Láttad a Steamboyt? Az messze lenyomja az Avatart, és a saját stílusának (anime) is a csúcsát képviseli. Aki isteníti az Avatart, nézze meg.
Vagy a Porco Rosso-t. Az sem éppen sablonos, és bár van egy-két kiszámítható fordulat, a vége teljesen meglepett.
Ha pedig valaki a filmek terén akar új, egyedi alkotást, akkor a Faun labirintusa kötelező darab, még ha nem is most dobták piacra.
2010.03.12 09:22:41Peter T. Sinclare
Ebzon: a Porco Rossoban az egyik legnagyobb beszólás az "inkább vagyok disznó, mint fasiszta" :D
2010.03.12 10:02:47SirGergely
Csatlakoznék Neo07hez. Akik kicsit is járatosabbak a sci-fi regények, képregények filmek világában mind tudják, hogy ezek a művek egymásra, egymás ihletéséből készülnek,épülnek.Nem élünk már a XIX.században,amikor egy író remete magányában másoktól teljesen függetlenül tudott alkotni.Nem attól elvonatkoztatni, hogy minden amit a neten látsz, olvasol hatással van az alkotói munkára, beépül a tudatotba és formálja a gondolataidat.
Cameron fogott egy már különböző helyekről ismert csomó sikeres "script"et és összegyúrta őket 1 filmmé, ami ettől lett sikeres. Nem véletlenül nem hallottunk korábban ezekről a képregényekről, illetve filmekről. Ez az értéktöbblet, hogy ő és hogy így rakta össze ezeket az elemeket. Fogjátok fel úgy mint több már ismert zeneszám remixét. Akkor a remixek is mind nyúlások, vagy egyediek?
2010.03.12 11:25:19skynny
Teljesen mind1, hogy lopás vagy sem, 99%-ban mindenkinek tetszett és mindenki beült rá a moziba! Ez a lényeg. A sok féltékeny seggfej, aki meg most hamar gyorsan be akarja perelni Cameront, hát sajnálom miért nem ők csinálták meg a filmet? Ez van! 4x láttam a filmet, a játék is baromi jó! Ha valakinek meg nem tetszik nem kell róla beszélni, nem kell megnéznie stb.
2010.03.12 11:38:16Peter T. Sinclare
skynny: hülyeségeket beszélsz, ugye tudsz róla?
A. nem tetszett 99%-ban mindenkinek, a nagy többség éppen, hogy csak a látványt méltatja, a többiről elismeri, hogy ótvar unalom.
B. a technológia pénzbe kerül. Egyébként már megcsinálták a filmeket, hiszen az Avatar színtiszta lopás. Pocahontas, Farkasokkal táncoló, Nauszika, meg még egy rakás másik film és animációs film, meg képregény. Három különbség van: az előbbi filmek és képregények jóval korábban készültek, sokkal kevesebb pénzből és nem volt ilyen 3D-s technológiájuk. Ha a StarWars készült volna egykor ilyen CGI-vel, akkor az Avatar csőd lett volna.
A SW sem éppen a nagyon mély és eredeti történetéről híres, ám ott vannak karakterek, van színészi játék, jellegzetes beszólások, és némi csavar is, plusz valóban irodalmi igényű szál is: apa-fia konfliktus, ahol ellentétes oldalon harcolnak, és az apa bármennyire is gép, bármennyire is a "sötét oldalon" áll, végül felülkerekedik benne az Apa, és hagyja inkább pusztulni az egész Birodalmat a gyermekéért.
Az Avatarban hol vannak emberi mélységek? Sehol. Van egy hiteltelen oldalváltás (biztos a gigantikus na'vi mellek, meg a saját na'vi teste farkának mérete dönt), meg egy:
---Harcolunk a zsarnok kizsákmányoló imperialista kapitalista tőkések ellen, igaz, kommunába tömörült elvtársaim, akarom mondani, na'vitársaim?---
sablon, amivel mindent elintéznek.
2010.03.12 11:52:03skynny
Figyu kurvára leszarom, hogy te nem tudsz élvezni egy ilyen filmet, én igen! A Star Wars is nagy kedvencem, és pont leszarom hogy ki honnan lopta a sztorit...tetszik vagy nem tetszik ez a kérdés!
2010.03.12 12:46:52holex
miért olyan divatos ez, hogy ki honnan lopott? érdekes, hogy nem is olyan messzire innen, egy két bloggal arrébb, de még az index berkein belül maradva, pont arról értekeztek a kommentelők, hogy lopni nem bűn, csak amikor bírálni kell másokat? ezt most nem értem, hogy itt a következetesség? vagy ez valami tipikus magyar jellemvonás, hogy a másik szemében a szálkát is? ehh...
2010.03.12 13:08:54Peter T. Sinclare
skynny: erre mi mást mondhatné: jó étvágyat az illatosított, ízfokozott híg foshoz. Mások nem szeretnek fekáliát zabálni, te igen.
holex: már az ókorban is voltak plágiumvádak, egyáltalán nem új jelenség. Nézd, ha majd valaha is alkotsz valamit az életben, ami tényleg a sajátod, aztán azt veszed észre, hogy néhány év múltán mások dicsekednek el vele úgy, mint a sajátjukkal, akkor megérted, miről beszélünk.
2010.03.12 13:15:55skynny
Te személyes sértésnek veszed, hogy valaki lenyúlta az Avatár ötletét? Te totál hülye vagy...ennyi erővel, ne nézz meg soha többet 1 filmet se, mert még a végén kiderül, hogy átvernek. Jaj szegény! Tőlem irigyelheted, hogy nekem tetszik ez a film, de ettől számomra élmény marad, és csak jót röhögök rajtad, hogy így fel megy az agyvized egy ilyen LOPÓS cikken :) Egyébként meg ha utánanézel Mr.Szakértő le van írva feketén-fehéren egy csomó oldalon, hogy melyik regény ötletéből származik a film. Egyébként hány éves vagy, hogy tudsz az ókori plágiumvádaokról is? :P
2010.03.12 13:25:01holex
Peter T. Sinclare: én már jártam így. nem is egyszer. annó, ha rémlik Neked az "Anygalok városa" Nicolas Cage-gel és Meg Ryan-nal, egy kísértetiesen hasonló törétnetet írtam "Szivárvány" néven a film moziba kerülését megelőző 2-3 évvel. aztán ott van az EA Games Sim2-Hajótöröttek, megvan az általam majdnem 15 évvel korábban írt játékszabály és játékmenet, abból a korból még Sims se volt. vagy a nagy amerikai írónak (nem tudom most hirtelen a nevét) az "új találmánya" az excel szappanopera, amit a neten terjeszt, másfél-2 éve kb... mi ilyet csoportmunkában csináltunk a főiskolán 11-12 évvel ezelőtt, teljesen online volt (amilyen még most sincs sehol, de majd pár év biztos kell, hogy ezt is "feltalálja" valaki), és nagyon imádták Szegeden a bölcsészek, "sosenincsenvégemese" volt a fedőneve annó. de biztos tudnék még sorolni, ha nagyon összevakarnám magam, hogy mi az, amire 100%-ban rá tudom mondani azt, hogy ez ötletek sok-sok évvel ezelőtt pattantak ki a fejemből. ezeket persze soha nem lophatta el senki tőlem (kivéve talán a mesét), mert ezek nem kerültek publikálásra, vagy komolyabb feldolgozásra, sajnos, se lehetőségem, se időm, se pénzem nem volt rá, hogy kivitelezzem. most azt várom, hogy a "dosis" fedőnevű ötletem mikor pattan ki másnak az agyából is, és vitelezi ki hamarabb ezt a számítógépes játékot (esetleg filmet), mint ahogy én megírtam a történetet, ami mellesleg teljesen készen áll, ám erőforrások hiányában ezt sem tudom megvalósítani jelen pillanatban. az élet ilyen, de biztos egyzser nekem is lesz kedvező széljárásom.
2010.03.12 13:30:19Peter T. Sinclare
skynny: elvekről van szó, ha tudod egyáltalán, mit jelent ez a szó. Nem, semmi köze a WoW elfeihez. Remélem, egyszer befejezed az általános iskolát, és miután megismerkedsz a "Történelem" fedőnevű tantárggyal, hihetetlen távlatok fognak kinyílni előtted! Rá se ránts, élvezd a marketinggel eladott trágyát, még olyan sok minden vár rád az életben! Személyigazolvány, kamasz kor, lányok/fiúk, ahogy majd tetszik.
2010.03.12 13:30:31holex
jah, ami a lényeg, mert nem az, hogy milyen okos vagyok, hanem az, hogy az embereknek nem kell lopniuk ahhoz, hogy valami hasonlóval rukkoljanak elő, mint ami korábban is van vagy volt már. ilyenek vagyunk, ugyanazokra a dolgokra is gondolhatunk, egymástól függetlenül, ahogy biztosan Cameron is egy csomó dolgato önmga talál ki, persze, most, hogy ő publikálta, előkerülnek a régi képregények, meg művészek, akiknek az iróasztalukban ott porosodott eddig valami, aminek egy töredéke hasonlít az Avatar-hoz. pedig majdnem a nyakamat tenném rá, hogy Camaeron sose olvasott kínai irodalmat vagy művészetet olyan mélyésgekben, hogy ráakadjon ilyenre. (persze nem védem Cameront, csupán vázoltam egy lehetüőséget, amit szeméylesen én magam is tapasztaltam már, lásd az előző hozzászólásomat).
2010.03.12 13:30:51skynny
Holex, ha van kedved én szívesen megnézem veled 5x-re is az AVATART! Viszünk pelenkát, hogy a híg fost közben letudjuk törölni az arcunkról :)
2010.03.12 13:33:38skynny
Peter:Vicces vagy... már rég túl vagyok ezeken a dolgokon jóó pár évvel:) Egyébként a politikában dologozol valahol, ott szoktak fröcsögni tények nélkül!
2010.03.12 13:35:04Peter T. Sinclare
holex: amiről másnak nincs tudomása, azt nem is lophatta el. Ténylegesen dühítő, amikor más csak azért csinálja meg ugyanazt, amit te kitaláltál, mert neki van hozzá tőkéje, neked meg nincs.
A szinkronicitás nem ördögtől való, egész egyszerűen az lenne a furcsa, ha ennyi emberrel, amennyi a Földön él, ne fordulna elő.
Hidd el, teljes mértékben át tudom érezni, amit írsz, velem is előfordult már regényekkel, a mostanimat kb. 40-50%-nál kellett teljesen átdolgoznom, mert az alapsztorit és a főbb bonyodalmakat mások már megírták. Aztán magyarázkodhattam volna, hogy de én tőlük függetlenül írtam meg ugyanazt.
Úgyhogy inkább nekiláttam elölről, megtartva a karaktereket meg az egyedi vonásokat.
2010.03.12 13:36:16Peter T. Sinclare
skynny: akkor az oktatási rendszerünk kudarcának élő bizonyítéka vagy. Művelt ember egyszerűen nem védi a szemetet.
2010.03.12 13:40:48Peter T. Sinclare
holex: azért egészen más az, ha valamit sosem publikálnak, és úgy emlékeztet rá, vagy pedig már rég benne van a köztudatban. Lehet, hogy Cameron nem olvasta azt a képregényt, csak megakadt a borítóján a tekintete, és aztán tíz évre rá saját ötletként bukkant elő, de amikor egy film minden létező eleme előbukkant már a sztori írása előtt néhány évvel, meg alatta folyamatosan, akkor ott nem mondhatod azt, hogy véletlen egybeesés.
Engem ráadásul nem is az zavar, hogy lopással gazdagodik meg. Hollywood az első pillanattól kezdve jogsértésekre, meg plagizálásra épül, miért lenne Cameron a kivétel?
Engem a skynny-féle trágyazabálók zavarnak, mikor meg akarják magyarázni, miért is minőség a hulladék, és miért az igényesek a hülyék.
2010.03.12 13:48:20skynny
Azért mert te ezt állítod, attól valami nem válik szemétté, végülis nem az atyaúristen vagy :) Lásd be! Lehet, hogy amit te írsz, másnak szintén egy rakás szar, és valaki felfedezi benne a saját történetét, és te leszel az aki lopott! Valakinek meg tetszeni fog! Szóval tőlem mondhatsz mindenfélét rám, nem zavar, ez a tipikus amikor már nem tudsz meggyőzni, elkezdesz támadni, hogy csak azért is neked legyen igazad! Primitív vagy én csak ennyit mondok rád, és részemről bejefeztem a magasröptű bölcselkedést, mert amiket te írsz az már nem szint...ennél lejebb már tényleg csak a híg fos van! Puszika
2010.03.12 14:00:18holex
Peter T. Sinclare: nem gondoltam soha, hogy tőlem loptak volna bármit is, néhány 10 ember ismeri az alkotásaimat, szűk barátok és család, de minden esetre nem örülök, hogy amit kitalálok abból az ötletből (vagyis kísértetiesen hasonlóból) sokkal később másvalaki húz hasznot. és nem a hasznot sajnálom, hanem azt, hogy nem én voltam olyan pozícióban, hogy megtehettem volna, amit ők.
ami meg a filmet illeti... pontosabban a nézőit.... egyik film nézőközönségét sem kívánom kommentálni, sem azokat, akiknek tetszett, sem azokat, akiknek nem. minden film ilyen, megosztja a közönséget, van, aki rajong érte, vagy aki meg legyint, hogy ez csak egy gagyi. mindenkinek mások az igényei. ha emlékszel még a Titanicra pl. senki nem mondogatta, hogy mennyi helyrő lopták össze, mivel annyira sok az egyezés, hogy az egy történet "másik feldolgozása lett" csak, szimpla színesítése. ilyen durván leegyszerűsítve az egészet, az Avatar-ra is símán ráhúzható ez a kategória.
minél népszerűbb (=szélesebb körben ismertebb) egy film (vagy egy alkotás), annál nagyobb a megosztott tömeg is. olyan nincs, hogy mindkeinek tetszen, és ez így van rendjén. olyan ez, mint a faék, valaki órákig el tud vele játszani, valakit meg egy pillanatra se köt le. :)
2010.03.12 14:19:30Peter T. Sinclare
skynny: semmi személyeskedés nem volt benne. Te leírtad mit miért gondolsz, én meg levontam belőle a következtetést. Nem tehetek arról, hogy simán beszoptad a marketingdumát, és neked elegendő a látvány, és képtelen vagy észrevenni a tartalom hiányát. Ne izgulj, nem vagy vele egyedül, belőletek tudnak busásan megélni a trágyagyártók. Nélkületek Cameron legfeljebb reklámfilmeket rendezhetne. Engem nem zavar, csak maradna csukva a szátok :)
2010.03.12 14:26:01Peter T. Sinclare
holex: Megértem és átérzem, amit mondasz, tényleg ritka rossz élmény. Engem is az szokott zavarni, hogy tőke híján nem én tudtam ugyanazt megvalósítani. Viszont arra jó, hogy rávesz, hogy kezdj teljesen új utakat keresni, és hogy húzz bele, adasd ki, fordíttasd le és publikáld külföldön is.
A Titanic történelmi film volt, és mint ilyen, szóba sem jöhet a plágium, hiszen itt nem az egyedi történet a lényeg - az adott -, hanem hogy a közismert történetet hogyan tudja úgy elmesélni, hogy azt az is élvezze, aki betéve tudja a történetet. Cameron jó érzékkel a női nemet célozta meg a filmjével, ezért is lehetett igazi kasszasiker.
Nem is kérem számon azt, hogy tetsszen mindenkinek. Csak ne akarjanak meggyőzni az értékéről annak, ami szemét. Örüljön neki, költsön rá jó sok pénzt, nem az én életemet fecsérli el, a sajátjával azt tesz, amit akar.
De tényleg inkább fogja be a száját az ilyen, és ne akarjon alkotás terén okos lenni, ha életében nem volt még egy eredeti gondolata sem, és a nulla tartalmat is mint etalont képes körülujjongani.
2010.03.12 14:26:08cjnin
Úgy a több tucat blogot, fórumot végigfutva kiderül, hogy van legalább 100 sztori, film, játék, könyv, képregény, jóégtudjamégmicsoda, amit az Avatar egy az egyben lemásolt.
A sok féleszű meg tudja mondani, hogy a maradék 99 miért nem perelte szanaszét egymást? Vagy, hogy akik most sírnak meg irigykednek (de leginkább: óvodások módjára képtelenek megbírkózni a szituval, hogy valami, ami nekik nem jött be, az sikeres és a többségnek tetszik. ez meg full röhej, és szánalmas. még akkor is szánalmas, ha a fikázók többségének az agya biológia szinten blokkol le (nem kitaláció), és képtelenek nem fikázni), a másik 99 esetben miért nem tették meg ugyanezt?
Tudja valaki, hogy pölö a Mátrix mögött húzódó filozófia hány helyről lett "összelopkodva"?
Ésatöbbi, ésatöbbi...
(mondjuk már a hír címe is adja a lovat sokak alá, de az "Avatar megölt egy embert" mellett ez még csak labdába se tud rúgni. :))
2010.03.12 14:34:32cjnin
Peter:
kérlek, ugyan, nézd már vissza, hány kommented volt. Ki is akar meggyőzni kicsodát?
Bírkózz meg a helyzettel. Ez ugyan nem történelem, hanem csak a felnőttkor egyik lépcsőfoka, de ez esetben is új távlatok nyílnak meg az ember előtt. :D
Igen, nem szép dolog személyeskedni, ezért elnézést, de azért vegyél már vissza az arcodból, Főleg úgy, hogy egy pszichológia tanulmány van a disszonanciáról.
2010.03.12 14:36:01cjnin
* Van helyett vagy, bocsi, nem t'ok írni...
2010.03.12 14:48:10Gera
Peter T. Sinclaire: Te beteg vagy vazze. Fos, trágya, szemét, stb, a világ legrosszabb filmje. Nevetséges. Miféle frusztrációk mozgatnak téged, ember? Pontosan ez a fajta idétlen fikázás az, amit már kurvára unok az Avatarral kapcsolatban. Nekem se a kedvenc filmem, de _jó_. De ha nem tetszene, akkor se csinálnám azt, amit te. A Nauszika egyébként pont olyan idétlen szájbarágós giccs, mint az Avatar, de azt is kedvelem, megnéztem már párszor. A Porco Rosso sokkal gyengébb (az Avatarnál is), de azért jól szórakoztam rajta. Van itthon vagy 500 dvd és nem gagyi filmek, szóval láttam már párat én is.
2010.03.12 14:56:27Peter T. Sinclare
Gera: nem a világ legrosszabb filmje, de üres héj. Szemét, hulladék, mert nincs benne semmi, ami eredeti volna. Pont olyan, mint a gyorséttermi kaja: ízfokozók, színezék, mesterséges adalékok minden mennyiségben.
Hogy nevezi az angol a gyorséttermi táplálékot? junkfood. Szemététel.
Egyszerű asszociáció.
Az igénytelenség, a proliság frusztrál, az, hogy ma egy magyar szerzőnek külföldre kell dolgoznia, mert idehaza nem tud megélni az írásból, mert az emberek mind igénytelenebbek. Tudod milyen zavaró az, hogy nem írhatsz jószerivel az anyanyelveden, mert egyszerűen nincs rá piac? Nehogy azt hidd, most egyedi problémával álltam elő, és én vagyok a tehetségtelen firkász (ez is előfordulhat, nem vitatom), de minden írótársam ezzel szembesül, bármilyen stílusban, bármilyen célközönségnek is alkosson!
Tudod, miből élt meg nagyon sokáig az egyik legtermékenyebb hazai fantasy író? Abból, hogy női álnéven romantikus füzeteket, meg regényeket gyártott tucatszámra. Nemere István, Lőrincz L. László - mindketten már a megélhetésért írnak, nem azért, hogy luxus életet éljenek. megélnek, igen, de ugyanilyen munkássággal a hátuk mögött külföldön nem kéne a számlák miatt aggódniuk.
Ez frusztrál, ez, a szellemi proliság vészes terjedése, amikor számos értékes író ténylegesen azért nem alkot, mert nem tud belőle megélni.
2010.03.12 15:05:31Peter T. Sinclare
cjnin: elszállt a válaszom, most megírom újra. Nincs szó irigységről, ahhoz kéne valami, amit irigyelni is lehetne. Szemetet én is tudok termelni, ebben semmi különleges nincs.
Kiállok az elveim mellett, és igen, meg akarom győzni arról, hogy hibás az értékítélete. Felesleges? Eleve kudarcra van ítélve? Mindegy. Elvek. Ez számít.
Tudod, egyszer egy okos ember azt mondta, akkor kezdünk meghalni, amikor hallgatni kezdünk a nekünk fontos dolgokról.
Én pedig köszönöm, nagyon is eleven vagyok :)
Ez igaz, néha azzal jár, hogy konfrontálódok másokkal.
A mátrix rengeteg helyről lett összelopkodva, anno ezt is rengetegen kiveséztük. Ghost in the Shell, Dark City, mondanak ezek a címek neked valamit?
Csak az Avatárral szemben a Mátrixnak volt mondanivalója is. Ott okosan loptak, mert képesek voltak valami újat is nyújtani a nézőknek.
Sokan azért nem perelnek, mert egyáltalán nincs pénzük rá. Nem két fillér ilyesmit elindítani sem, és akkor a várható perköltségről nem is beszéltünk. Cameron ki van tömve annyira, hogy a legjobb ügyvédeket alkalmazza éveken át. Ez tehát tisztán anyagi kérdés. Neki van rá pénze, sok szerzőnek meg nincs.
Más esetekben, mint Neil Gaimannál is, nagyvonalúan legyintenek: nem perelnek, mert nekik elegendő az a tudat, hogy mindenki tisztában van azzal, tőle loptak. Mármint mindenki, akinek számít a véleménye.
2010.03.12 15:12:43Rot
Galaktika
jóság
2010.03.12 15:23:23Gera
Peter T Sinclare: Nem látok akkora különbséget az Avatar és az általad eddig felsorolt filmek között filozófiai mélység terén :) Mátrix, Dark City, GitS, kedvelem mindet, meg is vannak, de olyan kurva nagy mélységeket egyiknek sem tulajdonítanék. Persze az Avatarnak sem, de nem is vártam tőle. Egyszerű, romantikus hősi eposz, szájbarágós, primitív környezetvédelmi maszlag, tiszta giccs, de bele tudtam magamat élni és nagyon szépen meg volt csinálva, úgyhogy tetszett. Nagyon jó, hogy előkerült a Nauszika, kábé pont ugyanez az egész :) Amihez még hasonlítanám az tényleg a LotR, amit szintén többször olvastam és láttam is és hasonló a véleményem a könyvről és a filmről is. Én úgy látom, hogy az Avatart divat lett fikázni bizonyos magukat valamiféle bölcsész elithez soroló emberek körében, de szerintem kurva szánalmas ez :)
2010.03.12 15:32:16cjnin
Peter: Nekem a kedvenc íróm Pynchon, elég sokat olvasok (pár éve benőtt a fejem lágya), később majd szeretnék írni is (most is próbálkozom néha, nagyon amatőr szinten), szóval tudom, látom, hogy milyen a helyzet.
Csak ez egy másik történet. Akárcsak mondjuk a magyar zenei élet (összehasonlítva az angolokkal, vagy az északi országokkal).
Az Avatar mozi- és filmélményt ad, picit elvarázsol, szórakoztat. A mozgóképnek egyébként is alapja a látvány, erre épül kicsiben (Avatar) és nagyban is (mozi). Néha jobban, néha kevésbé.
Nálam a szemét a G.I. Joe, meg a Transformers 2.
Az Avatar pont, hogy nem üres. Csak egyszerű dolgokat mesél el, úgy, hogy egyszerűen eléd teszi, nem kell kerülőutakon haladni, hogy megtaláld.
2010.03.12 15:49:33Hamlet
"Tudod milyen zavaró az, hogy nem írhatsz jószerivel az anyanyelveden, mert egyszerűen nincs rá piac? Nehogy azt hidd, most egyedi problémával álltam elő, és én vagyok a tehetségtelen firkász (ez is előfordulhat, nem vitatom), de minden írótársam ezzel szembesül, bármilyen stílusban, bármilyen célközönségnek is alkosson!"
Húha, akkor te ezek szerint egyetlen cherubionos és inomis "sci-fi/fantasy írót" sem ismersz? :)
Mert ők folyamatosan "fossák" a "junkfood scifit és fantasyt", és nem hatják meg őket olyanok, hogy például nem égetem magam béna és/vagy alpári poénokkal (pl. "Fedezz hátulról, te ork! Aaaa, de ne így!!!") vérciki magyarkodással (Myserious Universe magyar hódítói idióta nevű, ősmagyarkodó cirkálókkal).
Pont az ilyen futószalagon gyártott "junkfood scifik" miatt tűnnek el a süllyesztőben az amúgy ígéretes hazai könyvek, és ugyanott tartunk, mint 20 éve: ha magyar szerző (vagy a köztudatban már ismert, übergagyi angolszász neve) díszeleg egy valami ponyva elején, az szar.
2010.03.12 15:50:09Peter T. Sinclare
Gera: nem is mondtam, hogy nagyon mélyek, nem orosz művészfilmek, vagy távol-keleti drámák. Azonban nem is unod végig a huszadik perctől, mert nem tudod pontosan, melyik szereplő milyen jellem, mi fog velük történni, és mikor. A Dark Cityben talán negyed óra után tudod, hogy egy űrben lebegő város, amiben az idegenek kísérleteznek az emberekkel? Ahol mindenki csupán laborpatkány, ráadásul naponta új személyiséget kap?
A Ghost in the Shell meg a mesterséges intelligencia kérdését boncolgatja, méghozzá szintén nem kiszámítható módon.
A Nauszika és az Avatar lényegében ugyanazt az alapkérdést feszegeti: emberiség környezetromboló tevékenysége. Csak éppen az Avatar jóval a Nauszika után élt ugyanazzal a helyzettel: a bolygó élő egész, és az állatok a bolygót védelmezik, és ha meg akar rajta maradni az ember, akkor kénytelen alkalmazkodni a természethez. Ott is sok mindent tudni lehetett előre, de akkor is az övé az elsőbbség, méghozzá jókora fórral. :)
A LotR nem annyira giccses, mint önkényesen kiragadott darab Tolkien életművéből. Maga a szerző sem tartotta igazán jól sikerültnek, a Szilmarilokra sokkal büszkébb volt, az messze lenyomja a LotR-t. Még ha nem is a GyU volt a high-fantasy műfajának megteremtője, mindenképpen az egyik valódi alapműnek számít, amelynél ismerni kell a korszakot is, amiben született. Most giccsesnek tűnhet, de eredetileg bőven megállta a helyét. A giccsesség érzetéhez viszont mindenképpen hozzájárult az a sok tucat valódi fantasy-író (nem a ponyvagyártók, hanem az olyanok, mint Ursula K. Le Guin, Moorcock, Gaimen, Pratchett, stb.), akik gyakran túlszárnyalták Tolkient.
Ettől még Tolkien mester marad, aki nélkül ezek a zseniális alkotók talán közel sem lesznek annyira zseniálisak.
A legifjabbaknak meg: nem volna WoW, és Salvatore sem volna ismert, ha nincs LotR.
2010.03.12 15:56:30Peter T. Sinclare
Hamlet: ne haragudj, de a Cherubion mióta nem ponyvából fedezi a nagy ritkán megjelenő igényes fantasy köteteit?
Elismerem őket, sok szerzőnek ők adnak először megjelenési lehetőséget, de eddig nagyon kevés valóban igényes fantasyt olvastam tőlük.
Tudod, miért gyártják futószalagon a junkfoodot ők és mások is? mert ez fogy, erre van igény. Tudod, mi a szégyen? Amikor Gaiment raklappal árusítanak 300 Ft-ért, mert nem veszi senki.
Pedig még őt sem lehet zseninek nevezni, de azért messze kimagaslik a ponyvaszerzők közül.
2010.03.12 15:58:53Peter T. Sinclare
cjnin: ha az a cél a mesélésnél, hogy hasson, akkor bűn elcsépelt klisékkel dolgozni, mert csak azoknál hat, akik akkor találkoznak vele először az életben.
Írtam azt hiszem, hogy az emberi civilizáció kontra természet legalább a hippikorszak óta téma nyugaton. Tudott ebben bármi újat adni az Avatar? nem.
2010.03.12 20:34:45John A. Dragon prof
Szűcs Gyula nálam már leégette magát, de: "mert szerinte a rendező az Avatar történetének nyolcvan százalékát egy 97-es online regényből, a Tale Of The Blue Crowsból lopta". Ha a tisutelt szerző filmekkel foglakozik, akkor illnen tudnia, hogy Cameron 1994-ben kezdte meg az Avatar storyját írni.
2010.03.13 00:12:47Zovits
Érdekes, hogy ha az Avatar "ihletői" merülnek fel, akkor a Pocahontas és a Farkasokkal táncoló után senki nem gondol Az utolsó szamuráj-ra, pedig szerintem az is erősen hasonlít.
2010.03.13 08:24:03John A. Dragon prof
@skynny: Igazad van. Kedves fikázók! Mért nem vagytok képesek fölfogni az agyatokkal, hogy mindenkinek más az ízlése. Már más Indexes cikknél is megfigyeltem, meg blogon is, hogy ha valakinek más véleménye van, mint a többségnek, azonnal neki kell esni. Miért? Nem hallottátok, hogy ízlésről vitatkozni nem lehet?
2010.03.14 10:31:27Hamlet
John A. Dragon prof,
idióta, ezt ne nekem írd, hanem a kínainak, aki perel.
2010.03.14 13:21:22Lord_M_
Először is a támadóknak:
Azok akiknek tetszett a film, nem feltétlenül értelmi fogyatékosok, se nem idióták. Tetszett nekik és ezzel az ügy gyakorlatilag lezárva. A világ pont attól szép, hogy nem egyforma az ízlésünk. Te szereted esetleg a pacalt, a másik meg nem. Ő szereti az halat, te meg nem. Mi a fenét kell ezen egymást ölni? Nem mindenki látta és olvasta a kelet minden művét, de még akár egyet sem. Meg ne sértsek senkit, de nem is érzem, hogy kötelező lenne.
Miért tetszhetett az Avatar? Mert még nem olvasták az általatok (és mások által) forrásnak megjelölt műveket? Lehet ilyen ? Igen. Hülyék ettől? aligha. Vagy pusztán elragadta őket a látványvilág ? ez is lehet. Ha valami valamelyik érzékünkre pozitív hatással van, képesek vagyunk az egészet pozitívnak érzékelni. Olyan szép az Aston Martin Db9... lezabálja a gatyádat? le... attól még tetszik és az autó pozitív...
2010.03.14 13:21:57Lord_M_
folyt:
Ettől még a többiek nem hülyék.
Az meg hogy J.C. kitől lopott, az egész szempontjából érdektelen. Az az ügyvédekre és jogra tartozik. A végeredmény ránk is, de a kimeneteltől függetlenül a film még az marad ami. Egy 3D-ben felturbózott mese. Amiben a klisék sorozata adja a történetet, és bár hasonlít sok mindenre, így egyben, csak Cameron munkája van.
Ez olyan mint a verseny, ha úgy leszel első, hogy az előtted lévő orrabukott, az egy dolog... a másik az, hogy ott kellett lenni mögötte és nem a 20. helyen.
2010.03.14 16:26:12agatsu
Király hogy ekkora lázadók vagytok...utáljuk ,amit a többség szeret,mert outsidernek lenni kúl és olyan intellektüellek leszünk tőle...Az nem tünt fel,hogy ezek szerint van a scifi univerzumban legalább 4-5 többé kevésbé hasonló történet,azok nem egymástól loptak?
Ja...és a lépegetőket a Mátrixból lopta????? Tessék megnézni az Aliens-t(írta és rendezte J.Cameron)1986 gyk.!
2010.03.15 09:38:12nothing.at.all
akkor ez a sok szerző egymást is keresztbe-kasul perelni fogja, mert mindegyik hasonló elemekből építkező történetet írt? és végül visszakerülünk az ősi majákhoz vagy mittodomén, hogy valójában őket illeti kártérítés, mert valójában egy ősi maja történetből indult az egész?:D
2010.03.16 12:32:03βασιλιάς Λεωνίδας
Ja!
Nekem is annyira nem tetszett, hogy 2 szer is megnéztem mind a 2 3D verzióban!
:-)
Nem a történet miatt ültem be.... aki egy Sci-Fi-t ennyire komolyan vesz, hogy képes rajta veszekedni, pro és kontra az qrvára gondtalan, boldog ember lehet!
-Nekik ajánlom a dokumentum filmeket!-
2010.03.16 18:22:55Peter T. Sinclare
kedves Leonidász király, a sci-fi-t az különbözteti meg a ponyvától, hogy tudományos fikció. A valódi sci-fi az, amit éppen, hogy komolyan lehet venni (egyébként ezért létezhet internet és ion hajtómű is).
Az, ami pusztán szórakoztat, nem sci-fi.
2010.03.17 09:42:46gumicukor1
Az hogy sok az összeszedett ötlet benne az tény, de hogy honnan? Az nehezebb téma :) de jah, eredeti ötlet nem sok van benne...
2010.03.17 12:58:34Rikardo
Heló mindenki!
Tök véletlenül néztem meg az Avatart még januárban. Szép nagy mese, látványos, tetszett. DE! Nem mondhatnám azt hogy utána addig nem bírtam aludni amíg még egyszer be nem ülhettem rá a moziba. Nem is tettem. Elszórakoztat, megeszel alatta egy zacsi pop-corn-t, megiszol egy kólát aztán hazaméssz. Semmi több. Az elkövetkezendő években meg úgyis minden 2. film 3D lesz, az Avatar sem lesz nagy szám hamarosan, annak ellenére hogy újat hozott. Egekbe magasztalni nincs értelme.
Ugyanakkor lefikázni sincs, mert a célját eléri, leköt, megnézed, jól szórakozol. Beviszi az embereket a moziba. Aki több mondanivalóra vágyik, nézzen művészfilmeket vagy járjon színházba.
2010.03.18 10:18:14kaosz
Szerencse hogy a dinoszauruszok kihaltak mert ők is biztos beperelnék....
2010.03.18 22:14:33Peter T. Sinclare
Nézzétek meg a Dragonhunters-t. 2008-as animációs film, csak nálunk idén mutatták be (11-én).
Jé: lebegő sziklák, vízesések, és ami sablon van benne, azt is kifacsarták.
2010.03.23 11:56:50Juraviel.Ihuan.Bedvin
Nézelődtem a Wikipedián, hogy Frank Herbertnek milyen művei várhatnak még kiadásra majd a Szukits által, és a következőt találtam.
Van neki a Dűné-cikluson kívül egy másik könyvsorozata is, a Destination: Void, és ennek a második kötetében, a The Jesus Incidentben a következő szerepel:
"The planet Pandora itself with its non-human inhabitants is another main character of the book, echoing a strong version of the Gaia Hypothesis. As the book progresses, the reader discovers that the kelp, the hylighters, and other creatures of the planet appear to be linked into a large entity with a shared consciousness, Avata."
Forrás:[link]
Valószínűleg ez még plusz csenése Cameronnak. :D A bolygót Pandorának hívják, és szintén összefüggő tudat szerepel benne.
Mint a fentiek, ez is biztos véletlen.
2010.05.16 20:14:41dawheeler
vannak a filmben emberek!!! kék lények!!! JAJJ LOPTA!!! nahát cameron cameron, ejnye bejnye! van benne dzsungel is. kipling is tuti perelne!
2010.05.16 20:15:59dawheeler
ja és még annyi, hogy szerintem pocahontas történetét is lopták kolombusztól!!!! KI ÍRTA KI ÍRTA????? lincseljük meg váze!
2010.06.04 15:09:21Aeren
Ezeket a fikázógépeket sosem értettem. Ha nem tetszik, szarni rá, miért gyözködsz másokat is erröl? én elmentem a moziba nulla elvárással. Vettem egy üditöt, mert mégis csak 160 perces a film vagy mi. A film végén aztán döbbenten konstatáltam, hogy ki sem bontottam szinte.
Látványos a film? IGEN!!!
Eredeti? Semmiképp, de ki a tökömet érdekli?
Van sztorija a filmnek? Igen van és a hossza ellenére kerek és teljes (tény, hogy lineáris). A film-végi szimpla vagy dupla csavaros filmekkel ellentétben ennek a filmnek pont nagy(obb) az újranézhetösége. Lehet, hogy van akit a látvány fog meg, de nekem ez volt a második 3d-s filmem. Az elsö az Aliz csodaországban volt, ami borzalmas csalódás is egyben, kedvenc szinész ide, új technika oda. Az Avatár viszont tetszett. Szóval megnéztem IMAX-ben is. Ez is baromi jó volt, ha nem jobb. Tehát megnéztem harmadszor is és negyeszer is IMAX-ben. Ja és Blueray változatban 2D-ben. Tudjátok mit? Ott is fasza volt.
Ebzon: felhozol egy anime példát, de ha majd 50 film/sorozat fölé érsz, rájössz, hogy a japánoknál sincs új azalatt a bizonyos felkelö nap alatt. A vontatott epizódos sorozatokról nem is beszélve.
UI: a hosszú ö/ü-be pls ne kössetek bele, így ís kín volt a többit becsempészni az angol kiosztásba :)
2010.07.06 18:57:09~Melcsy
Technológiai szempontból igen, újítás volt az Avatar. De más szempontból, háááát....
2010.07.06 18:58:15~Melcsy
Mindenesetre a látzványvilága engem is megfogott