Tarolt az Indexen a kibeszélőmozi

2010.04.06. 15:05
5000-en nézték végig az Indavideó Filmen a Czukor show című frissen debütáló magyar filmet egy nap alatt, míg a budapesti mozikban 695-en látták a hosszú hétvégén.

A premier első napján tettük fel az Indavideóra a bulvár mellett egy Füst Milán-drámán, a Boldogtalanokon alapuló Czukor show című mozit teljes terjedelmében: a 33 ezer kattintóból 15 ezren jutottak túl a film első percén, 6900-an az első 10 percén, és ami egész jó eredmény, hogy ebből 5000-en a film végéig, a 88. percéig ott maradtak, és a stáblista alatt, a 4620-as timekódnál kattintottak csak el.


graf

A budapesti mozikban péntek este 42 előadáson csak 127-en nézték meg a  filmet, amiben a színészek Czukor Balázzsal, Péter Katával és Árpa Attilával az élen, Dömötör Tamás rendezésében a Mónika talkshow-műsorát próbálták reprodukálni. A hosszú hétvége alatt 695-en vettek rá jegyet, ezzel a fővárosi nézettségi listán a 18. lett.

Húsvét hétvégéjén kevés filmet néztünk a magyar mozikban, és akkor is inkább mókás és/vagy 3d-s hollywoodit. Az Exférj újratöltve 28811 nézőt hozott Budapesten (kritikusunk inkább gereblyébe lépett volna), az Így neveld a sárkányodat 20548-at (lelkes kritikánk itt), az Alice Csodaországban 10379-et (itt fanyalgunk), míg négy magyar film összesen 3440 nézőt hozott.

Alig nézték a magyar filmeket Pesten

Nálunk ugye a produkciónak köszönhetően ingyenesen tekintették meg a Czukor show-t 5000-en egy nap alatt, de a mozikban a hosszú hétvégén a magyar filmekre általában alig váltották meg az 1000 és 1450 forint közötti jegyet a nézők Budapesten: a Czukor show 695 nézője mellett a Bibliothéque Pascalra 1121-en, az Igazából apára 1204-en, a Szinglik éjszakájára 420-an váltottak jegyet.

"Az internetes nézettség és a rengeteg pozitív komment bíztató jel arra nézve, hogy elindul a szájhagyomány, hogy ez egy jó kis magyar film, érdemes megnézni. A második hétvégén már bízunk a mozis nézettség növekedésében" - összegezte az eredményt Kálomista Zsuzsa, a Czukor show forgalmazója.

A mozijegyet tekintve a Czukor show 650 fővárosi nézője 827 ezer forint jegybevételt hozott, ami 1190 forintos átlagjegyárat eredményez. Bár ez nálunk ingyenes volt, ha ugyanezt bevételt az 5000 netes nézővel számoljuk ki, 165 forintos jegyár jött volna ki, és ebben nincs benne a 206 előadászám költsége.