Holland dráma nyerte a Titanic fődíját

2010. április 17., szombat 22:15

A bőrön is áthatol című holland filmdráma kapta a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Oktatási és Kulturális Minisztérium által felajánlott hárommillió forint értékű Hullámtörők-díjat a szombat esti átadón a budapesti Uránia moziban.

A közönség az idei mustra legnépszerűbb produkciójának a fesztivál nyitófilmjét, A fantasztikus Róka úr című animációt szavazta meg, ami Wes Anderson rendezésében került vászonra (lelkes kritikánk a filmről itt olvasható).  Az Országos Diákzsűri díját az Elly története című iráni film a nyerte el.

A 17. Titanic filmfesztivál, amely a világ sikerfilmjein kívül a nemzetközi filmszakmára jellemző új trendeket is bemutatja, ötödik éve működik versenyfesztiválként. Idén kilenc alkotás versengett a Hullámtörők-díjért. A filmeket elbíráló háromtagú zsűri elnöke Nick James, a Sight and Sound magazin főszerkesztője volt, további két tagja pedig Tiina Lokk, a tallinni Fekete Éjszakák Filmfesztivál igazgatója és Gothár Péter filmrendező.

A versenyprogramban a fődíjas alkotáson kívül a spanyol Asszony zongora nélkül, a kínai Élet és halál városa, az iráni Elly története, a svéd Ésszerű megoldás, a finn Látogató, a dán R, a vietnami Vergődés és a White Material című francia produkciót láthatta a közönség.

A vetítéssorozat kilenc szekciójában (Versenyfilmek, Családi kötelékek, Különös történetek, Francia zátonyok, A Tigris éve, A sötét oldal, Animáció 0.1, Zene mindenkinek, Filmdokk) 25 ország 61 alkotása szerepelt.

A Titanic keretében tartották meg a Lélektánc című magyar film világpremierjét. A Bozsik Yvette Társulat, a Tánceánia Együttes és a Gördülő Tánccsoport közös előadásának filmváltozatát Iványi Marcell rendezte. A fesztiválon magyar koprodukcióval készült alkotások is bemutatkoztak. Többek között a Budapest című brazil-magyar drámát vetítették Hámori Gabriellával a főszerepben.

A legsikeresebb film címet két alkotás is elnyerte: a Vörös Kápolna című dán dokumentumfilm (amely a Sundance Filmfesztiválon idén a legjobb külföldi dokumentumfilm-díját kapta), és a Metropia című svéd animációs utópia. Ezekre az előadásokra fogyott el leghamarabb a jegy.

A legtöbb nemzetközi játékfilmet felvonultató hazai szemle az elmúlt tíz napban négy helyszínen folyt: az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Kinóban, a Toldiban és az Örökmozgóban. A fesztivált John Hillcoat Az út című filmjének premier előtti vetítése zárta Viggo Mortensen főszereplésével.

Keresés

Moziblog

Terrierek kapták a legjobb kutyaalakítás díját
Cannes-ban tavaly is terrier nyert: a Némafilmes kutyája, Uggie lett a legjobb.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés