Miért szeretjük Robert Downey Jr.-t?

"Két okból vállaltam el az Air Americát: a rengeteg pénz és a Mel Gibsonnal közös munka miatt. Csak az utóbbira mondhatom, hogy megérte" - nyilatkozta Robert Dowey Jr. az első filmről, ami 25 évesen az A-listás hollywoodi sztárok közé emelte. Előtte főleg közepes vígjátékokban és az apja, Robert Downey Sr. filmjeiben szerepelt (America, Rented Lips, Too Much Sun, stb.). Mel Gibson 7 milliót kapott a vietnami háború idején a CIA titkos csomagküldő szolgálatának dolgozó pilóta szerepéért, Robert Downey gázsijáról nincs adat. A forgatás alatt viszont olyan jól összehaverkodtak, hogy később egy Hamlet-feldolgozáson és az Éneklő detektíven is együtt dolgoztak.

A mozitörténet egyik legnagyobb ikonjának megformálása akkora hatással volt az addig csak lázadó fiatalt alakító (és Sarah Jessica Parkert 7 évig elviselő) színészre, hogy a forgatás után mintegy szimbolikusan elégette a Less Than Zero című Bret Easton Ellis-feldolgozásban hordott ruháit. Az imidzsváltás bejött: a nézők imádták Chaplint. Az Oscar ugyan nem lett meg, de a BAFTA igen, és innentől már más rendezők is lehetőséget adtak neki, hogy komolyabb karaktereket is eljátsszon. Ehhez az kellett, hogy a 80-as és 90-es évek filmgyártásból kihagyhatatlan Dan Aykroyd mellett Sir Anthony Hopkins és Chaplin lánya, Geraldine Chaplin is a maximimálisan odategye magát.

Robert Downey Jr. mindig is vonzódott az olyan őrült filmekhez, ahol az önimádó főszereplő egyszemélyes show-t rögtönözhet a vásznon. A Lelkük rajta című vígjátékban négy másik karaker bőrébe is belebújt, vagyis pont fordítva: rendszeresen megszállta négy kóbor lélek, hogy rajta keresztül oldják meg a haláluk előtt felhalmozott problémákat. Robert Downey lelkesen énekel és táncol kifulladásig, mi meg majdnem 20 évvel később is simán végigröhögjük a filmjét.

Robert Downey Jr. fél életműve a romantikus vígjátékokról szól, de a Csak veled, amiben kedvenc szívtiprónk az akkor már Oscar-díjas bombázót, Marisa Tomeit szédíti, akkora hatással volt ránk, hogy 94-ből ezt a filmet raktuk a listánkba a Született gyilkosok helyett. Ha a kétfilmes forgatókönyvírót, Diane Drake-et valaha is tanítani fogják a filmes iskolákban, akkor a "Hogyan írjunk klisékből romkomot úgy, hogy az ötvenedik újranézésnél is imádja a néző" fejezetnél kell majd keresni. A siker persze a színészeken is múlt: biztosan nem lett volna ennyire emlékezetes a film, ha Robert Downey Jr. szerelmét Norman Jewison rendező eredeti tervei szerint Jane Fonda alakítja.

Csak a szépre emlékezünk, ezért most átugorjuk azt a 9 évet, amikor Downey többször volt rehabon, mint színészválogatáson. A lecsúszott színészeket mindig egy jó sorozat rángatja vissza a rivaldafénybe, és ez nemcsak Kiefer Shutherlandre és Charlie Sheenre igaz: Robert Downey Jr. is 22 epizódnyi Ally McBeal után kezdett újra díjakat és szerepajánlatokat kapni. A Mel Gibson színészi és produceri közreműködésével készült Éneklő detektívben Dan Dark, a neurotikus író saját, fedorakalapos bűnügyi regényének főszereplője lesz, miközben olyan femme fatale-ok játszadoznak vele, mint Robin Wright Penn és Carla Gugino. Persze az azért érdekes lett volna, ha Downey helyett Al Pacino az In My Dreamst is eléneklő, tudathasadásos főszereplő.

Shane Black sztárforgatókönyvíró a 80-es évek legvégén Az utolsó cserkésszel és a Halálos fegyver 1-2-vel újra divatba hozta a cop buddy filmeket, amikben a két, teljesen ellentétes jellemű zsaru kemény nyomozómunka, tanúkihallgatás és bizonyítékgyűjtés helyett csajozással, őrült autós üldözésekkel és fergeteges poénokkal oldja meg a bűnügyeket. Black első rendezése ugyanúgy paródiába csomagolt tisztelgés a puha fedeles krimik előtt, ahogy az Utolsó akcióhős is a Schwarzenegger-életmű kifigurázása volt. Nagy szerencsénk, hogy az elhízott Val Kilmer és az alkohol- és drogfüggőségéből frissen kigyógyult Robert Downey Jr. kapta meg a főszerepet, mert a Hugh Grant, Benicio Del Toro páros nem lett volna ennyire meggyőző meleg magánnyomozó és partizó kamuszínészt játsszó bolti betörő.

Robert Downey volt borostás nyomozó, alkoholfüggő és frusztrált író, a Zodiákusban egyszerre lehetett mindhárom: Paul Avery, a megszállott, de ápolatlan oknyomozó sajtómunkás. David Fincher filmje igazi anti-cop buddy film: nemhogy nincs poénkodás benne, de az önkéntes nyomozót játsszó karikaturista (Jake Gyllenhaal) és az ünnepelt újságíró még a bűnügyet sem tudja rendesen megoldani. Amin az Index kritikusa három évvel ezelőtt nagyon kiakadt, de ez ne befolyásolja a kedves olvasót a pontozásban.

Mindig is utáltam Ben Stiller filmjeit, de a vietnami háborút, és úgy általában a belterjes hollywoodi moziipart savazó Trópusi vihar óta az egyik legjobb rendezőnek tartom. A Stallone-szindrómás, meg nem értett akciósztárt alakító Stiller és a fingós vígjátékok nagymesterét kisujjból hozó, Winkler-hasonmásnak maszkírozott Jack Black már önmagában elég lett volna a filmhez. De megkapták maguk mellé a színes bőrűvé operált, díjharácsoló Robert Downey Jr.-t is, aki a fekete szlengjével még a szinkronos verzióban is egymaga ellopja az egész show-t. Justin Theroux [22] ugyanis neki szállította a legjobb poénokat, így nem csoda, hogy a Vasember 2-n már újra együtt dolgoztak, miután az első rész írói leléptek más képregényfilmekhez.

A Vasember és a Trópusi vihar után mindenki azt hitte, Robert Downey Jr. 43 évesen leforgatta pályafutása legjobb vígjátékát és akciófilmjét. Erre egy évvel később beszállt Guy Ritchie viktoriánus James Bond-mozijába, ami viccesebb, mint a Trópusi vihar, látványosabb, mint a Vasember és stílusosabb cop buddy sztori, mint a négy Halálos fegyver együttvéve. Downey mindig is meggyőzően alakított jóképű szenvedélybeteget és borostás nyomozót, úgyhogy a Golden Globe megérdemelten járt neki, a 2012-re beígért Sherlock Holmes 2-vel pedig jó eséllyel összejöhet végre a Chaplin óta várt Oscar is.

Az első Pókember-mozifilm idején még elnéző mosollyal figyeltük a piros sztreccsruhában bénázó Tobey Maguire-t, 2008-ban viszont már alig vártuk, hogy Robert Downey Jr. végre másfél óráig repkedjen a színes páncéljában. Az alkoholista playboy, Tony Stark karakterét óriási hiba lett volna odadobni Tom Cruise-nak, Clive Owennek vagy Nic Cage-nek, ide olyan arc kellett, aki a 80-as éveket Kiefer Sutherlanddel [20] piálta végig, és ha nem Sarah Jessica Parker vagy Deborah Falconer [21] ágyában volt, akkor a sitten vagy az elvonón. Downey ezzel a múlttal rutinból hozta a laza szuperhőst, és végre megmutatta, hogy nem attól jó egy képregényfilm, ha borongós a hangulata és krákogva beszél benne a maszkos igazságosztó.