Filmforgatást rohamoztak meg a rendőrök Amerikában

2010. május 5., szerda 18:05

Egy járókelő kihívta a rendőröket, mert azt hitte, a rablók túszokat ejtettek egy boltban, pedig csak filmet forgattak. A rendőrség 15 emberrel rohamozta meg a színészt, aki szerencsére megadta magát.

Filmforgatás közben rontott be a rendőrség az Egyesült Államokban egy boltba, mert egy utcai járókelő azt hitte, valódi túszszedés zajlik az üzletben. Az eset New York államban, Bellmore-ban történt. A járókelő telefonált a rendőrségnek, amely 15 emberrel rohamozta meg az üzletet, ráüvöltve a túszejtő színészre, hogy azonnal dobja el a fegyverét.

A megdöbbent színész engedelmeskedett, így a rendőrök nem lőttek, és senki sem sérült meg. A rendező többszörösen is meglepődött: először egy pillanatra azt hitte, hogy a rendőrségi berontás is része a filmnek, aztán eszébe jutott, hogy ő maga írta a forgatókönyvet.
"Álljunk csak meg! Ez nincs benne a filmben!" - kiáltott fel.

Mivel a filmezés magánterületen és épületen belül folyt, a stábnak nem kellett hatósági engedélyt kérnie forgatáshoz, bár a fegyveres jelenetekről ilyenkor is értesíteni kell a rendőrséget. A rendőrök szerint tragédia is történhetett volna, ha a színész nem engedelmeskedik nekik.

Keresés

Moziblog

Terrierek kapták a legjobb kutyaalakítás díját
Cannes-ban tavaly is terrier nyert: a Némafilmes kutyája, Uggie lett a legjobb.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés