Miért ne lehetne művészfilmet nézni?
Vírusmarketinget is terveznek itthon azok a fiatalok, aki szívügye a művészfilm. A csütörtöktől kezdődő vetítéssorozat célja, hogy 100 fős termenként 25 néző fölött legyen az átlag.
A netes filmterjesztő Filmklik a Helyzetek és gyakorlatok néven futó közösségi forgalmazással öt filmet mutatott be csütörtöktől a mozikban: az Átok, a Leo kéglije, a Buddha elsüllyedt, a Túlparton és a Bevetetlen ágyak című művek is a filmpremierek között voltak. A művészfilmek nem kerültek be az első húszba, de ez magukhoz képest nem számít rossz eredménynek. Épp azért indult a pályázat, hogy az alacsony nézettségen emeljen.
Az ajánlófilmből kiderül, milyenek azok a fiatalok a tékavezetőktől a moziszervezőn át az egyetemisták tucatjaiig, akiknek szívügye annyira a művészfilm, hogy az alternatív forgalmazásban vírusmarketinget és matricás kampányt is tervezzen a Filmklik ötletgazdájaként is ismert Bognár Péter indította mozgalomban.
A kísérlet, hogy hogyan lehet jó filmeket olcsón eljuttatni a közönséghez, lassan indult, de a résztvevők nem csüggednek. Eddig három-négy vetítése volt mindegyik filmnek, a magyar Átok kicsit rajtavesztett azon, hogy a betették negyed 5-re és fél 6-ra is, olyankor nem nagyon mennek az emberek moziba. A vetítések felénél azonban (Bevetetlen ágyak, Buddha, Cameno) sikerült 25 százalék fölöttti teremhasználatot biztosítani.
Itt van például Enrique Buchichio uruguayi rendező első nagyjátékfilmje, a Leó kéglije, ami a világpremierrel egyidőben érkezett Magyarországra. A Cecilia Cosero játszotta Cara öngyilkos akar lenni, majd jön Leó (Martín Rodríguez), aki még jobban lelombozza. A sok feszkó közepette és pár lepattintás után megkívánják egymást, bár Leó végig azon morfondírozik, hogy homokos-e. A Labirintus Csoport nevű függetlenfilmes brigád beszélgetéseket szervez a film vetítései után a másságról, és fotó- és rövidfilm pályázatot is kiírtak: olyan pályaműveket várnak, amiknek nap mint nap szembe kell nézniük az őket érintő előítéletekkel.
A háromhónapos versenyben 10 csapat terjeszt 10 művészfilmet országszerte, amik ettől a héttől váltak láthatóvá a közönség számára. Egyelőre 7 filmet tűztek műsorra a versengő csapatok. A Kapibara csoport az Európa moziban tart 1-1 szervezett vetítést a Túlparton című grúz illetve a Buddha elsüllyedt szégyenében című iráni filmből. A Leo kéglije a Művészben, a Camino, és a Zenekar látogatása a héten Miskolcon, Győrben és Egerben vendégszerepel. A 19 filmszakos bölcsész hallgató által terjesztett Bevetetlen ágyak nyitóbulija a hétvégén lesz a Tűzraktérben, míg Mátyássy Áron Átok című filmjét a Művész és az Odeon vetíti, amihez szombattól meglepetésszereplők osztanak ajándékokat.

Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész
Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész


Kommentek
2010.05.05 10:29:28szigiri
"A csütörtöktől kezdődő vetítéssorozat célja, hogy 100 fős termenként 25 néző fölött legyen az átlag."
Ez egy múlt heti program van belinkelve, nem csúsztatok el egy kicsit?
2010.05.06 11:05:31Repce Manó
Mondjuk nem láttam a filmeket, mert nem vagyok az említett mozik tartományában, de az előzetesek alapján inkább rétegfilmnek nevezném őket, mint művészfilmnek, de ez cask szőrszálhasogatás. Annak, akik Vasember és a Titánok harca szintű mozgalmas akció-látványosságokat nézik, azok természetesen unnának egy olyan filmet, amelyben nem robban fel két percenként egy tartályhajó. Hála Istennek azért akadnak bőven olyan művek, amelyek inkább szerzői filmek, mint műfaji filmek és ezúton is jelezném, hátha olvas az illetékes, hogy igényem fenn van tartva az új Semih Kaplanoglu mozira, a Mézre, amelynek előző két része a Jumurta és A tejesember már megérkezett kicsiny hazánkba. Akik meg a könnyebb szórakozásra vevők, azoknak ajánlhatom, hátha elkapják még valahol Ken Loach filmjét, amely Barátom, Eric címre hallgat. De remélem, hogy a jövőben a fenti filmek is eljutnak az ország szélének (Nyíregyháza vagy amit akartok) mozijaiba.
Amúgy tényleg ajánlom, hogy nézzenek szét a kevésbé hype-olt filmek háza táján, aki érdeklődik valami eltérő műfajra, jobb lesz arról beszélni, mint beböfögni az aktuális blockbusterről szóló fórumba, hogy "rossz film, nincs története"... tisztelet a kivételnek.