Juliette Binoche elsírta magát Cannes-ban

2010. május 20., csütörtök 09:21

A Copie Confirm nem aratott nagy sikert a fesztiválon, inkább a főszereplő Juliette Binoche miatt kapott figyelmet: a színésznő a sajtótájékoztatón elsírta magát.

Abbas Kiarostami Copie Conforme című versenyfilmjében mesterkélt stílusban mesél el egy hétköznapi történetet, mely szerint az 50-es angol író új könyve olaszországi promókörútján felszed egy francia nőt. Juliette Binoche és William Shimmel beszélgetnek ,az életszerű pillanatokat nélkülöző jelenetekben. Viszont a cannes-i fesztiválpalotában tartott sajtótájékoztatón életszerű pillanatokat láthattunk: hosszan mutatták Binoche-t ahogy könnyezik. Persze nem a filmről kérdezték.

A filmmel kapcsolatban csak annyit tudtunk meg, hogy a rendezőnek ez az első munkája, amit nem Iránban forgatott, illetve, hogy nem beszél franciául, olaszul vagy angolul, de ez nem jelentett akadályt a forgatáson. Minden szereplőbe saját magát építi, de a mondanivalót ne tőle kérjék számon.

Juliette Binoche

A sajtókonferencián ezt kivéve kimaradt az alkotás elemzése, már az elején komolyabb téma felé sodródtak, amikor a Teheránban született rendező megemlítette iráni kollégáját, Jafar Panahit, akit még márciusban Teheránban letartóztattak. Kiarostami a térségbeli filmesekre irányítaná a figyelmet, akik nehezen tudják megvalósítani elképzeléseiket, mivel könnyen a börtönben találhatják magukat, magyarázta.

A konferencia alatt a tömegben az egyik nő sírva fakadt, miközben elmondta saját élményeit, miszerint az iráni elnyomó rezsim folyamatosan megakadályozza mint művészt abban, hogy ki tudja fejezni magát. Juliette Binoche erre sírta el magát válaszként. A filmmel ellentétben ez a történet az újságíró közönséget is megérintette.

Címkék:

Keresés

Moziblog

Terrierek kapták a legjobb kutyaalakítás díját
Cannes-ban tavaly is terrier nyert: a Némafilmes kutyája, Uggie lett a legjobb.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés