Magyar Gladiátorok jönnek egymás után

2010.06.07. 11:41
Optimista bejelentést tett egy film sajtócége arról, hogy kisebb részben állami támogatásból, 3 milliárd forintos költségvetéssel Munkácsyról forgatnának. Tucatnyi több milliárdos tervet találunk mostanában a Tolditól Liszt Ferencen át Hunyadi Jánosig. Kérdés, milyen kosztümös filmek megvalósítására van esély, hiszen a filmtervek nagyon drágák.

Két kosztümös film is szándéknyilatkozatot kapott 100-100 millió forintról a Magyar Mozgókép Közalapítványtól, ami azért meglepő, mert mindkét terv témája Toldi  Miklós. Az egyiket a Hukkléval európai filmdíjas Pálfi György rendezné, a másikat a Bánk bán-operafilm miatt kurzusművészként emlegetett Káel Csaba. Utóbbi neve egy 3 milliárd forintos Munkácsy-filmtervvel kapcsolatban is előkerült. Többen az Orbán-kormány miatt történelmi filmek készítésében látnák a filmezési lehetőségeket, és a rendezőnek köztudottan jó kapcsolatai vannak.

Összesen kilenc történelmi projekt készítője jelentette be kérdésünkre, hogy nagy költségvetéssel, nemzetközi koprodukcióban forgatnának. Előkerült két Hunyadi János-terv is a két Toldi mellett, Kincsemről is film készülne, és több történelmi figura is széles vászonra várakozik István királytól Puskás Öcsiig. Mindez mozinként 3 milliárd forinttal számolva összesen 30 milliárdos összköltségvetéshez közelít, miközben az MMK évi két fordulóban oszt 500-500 millió forintot (filmenként maximum 150 milliót), és még nem tudják, idén mikor írják ki a gyártási pályázatot, vagy egyáltalán kiírják-e, hisz jelenleg az alapítvány átvizsgálása zajlik, a hiteltörlesztés miatti tartozást számolják össze.

"Sokan rögtön azt kiáltják, hogy kurzusfilmek jönnek, de akkor a Schindler listája és A zongorista is kurzusfilmnek számít. Itt nem arról van szó, hogy meg akarjuk lovagolni a politikai áramlatot a filmben egy adott ideológiát követve, hanem külföldre eladható, magyar kulturális értékekkel bíró filmet szeretnénk készíteni" - jelentette be Cirkó József, aki eddig bérmunkastúdiójával, majd az Álom.net és a Kádár-tévéfilm producereként hívta fel magára a figyelmet, és a sajtóban most előtűnő, de bevallása szerint régóta tervezett Munkácsy-projekttel jelentkezett.

Kurzusfilmek

A kurzusfilmek közé azokat a műveket sorolják, amik az állami támogatás reményében készültek. Az emlegetett Steven Spielberg és Roman Polanski nem annyira szorultak erre. Magyar filmek közül eddig a szokásos alapítvány keretén kívüli pénzből ilyen céllal nem sok film készült. Ilyen például a 2001-es Sacra Corona 200 milliós támogatással (Koltay Gábor), a 2002-es Bánk bán-operafilm 760 millió forintos költségvetésből 647 millió támogatással (Káel), a 2002-es Hídember 1,9 milliárd forintból, ebből 1,08 milliárd támogatással (Bereményi Géza). A 2002-es Ének a Csodaszarvasról című animációs alkotásra a tárca 220 milliót áldozott. A kormányváltás utáni időszakban a 2005-ben bemutatott Sorstalanságot (Koltai Lajos 2,5 milliárdból) a Nobel-díj megítélése után 720 millióval támogatták. (Az 1996-os Honfoglalást állami támogatás hiányában nem soroljuk ide.)

Magukkal a jól elkészített történelmi filmekkel nincs probléma, Várkonyi Zoltánt sem kérdezte senki a hatvanas-hetvenes években, miért készít ilyen mozikat. De a Honfoglalás rendezője, Koltay Gábor szerint "ez a sok terv, ami most előkerült, blöffhalmaz. Sokan nem tudtunk történelmi filmet készíteni a balliberális kormány alatt, mert fáztak ettől, de akik az elmúlt 8 évben nem érdeklődtek a történelmi filmek iránt, ne most találják ki, hogy mégis ez  a fontos számukra". Koltay, akinek Trianon, Horthy - a kormányzó, és Vérző Magyarország című tévéfilmjeit nem mutatta be egyik országos adó sem az elmúlt években, a Mindszenty bíboros című dokumentumfilmet forgatja, de nagyobb játékfilmmel nem pályázik. Úgy véli, a mostani kormánynak külön kéne tudnia választani a drága blöfföt az arra érdemes filmtervektől. "Egyébként sem kurzusfilmekről kellene beszélni, hanem kurzusemberekről" - tette hozzá.

A most történelmi filmeket tervező alkotók nem sorolhatóak könnyen egy csoportba. Köztük többen évek óta hiába pályáznak, vagyis rendszeres, indoklás nélküli elutasítást emlegetnek az MMK-hoz fűződő viszonyukban. Vannak, akiket a kormányváltás körül több projektbe is bevettek húzónévként (Bereményi Géza forgatókönyvíró-rendező, Káel Csaba rendező, Nagy Endre producer), és olyanok is, akiket eddig támogattak, de most nem pályáznának pénzért (Koltai Lajos és P. Koltai Gábor). Megint mások inkább szocialista barátaikról ismertek (Cirkó József producer például), de fideszes kapcsolattal bővítve a stábot reménykednek a támogatásban.

A tervek többségében könnyebb hasonlóságot találni, mint az alkotókban: mind korai szakaszban van, a forgatókönyvek többnyire most készülnek, és a koprodukciós partnerekkel is még csak tárgyalgatnak. A valódi kérdés nem is az, hogy vannak-e kurzusfilmek, hanem hogy mit gondolunk a nagyszabású, látványos magyar történelmi filmekről. Kellenek-e ilyenek, és ha igen, hogyan és milyen mértékbe tudja támogatni őket az állam.

Munkácsy Mihály

Munkácsy önarcképe
Munkácsy önarcképe

A pár hete nyilvánosságra került Munkácsy-filmterv egyes vélekedések szerint csak egy hirtelen kitalált ötlet. "Létező dologról beszélünk, amivel két komoly magyar és két komoly külföldi producer foglalkozik, csak nem örültem, hogy ilyen hamar kijött a hír - válaszolta kérdésünkre Káel Csaba rendező, aki épp pénteken vett részt projektmegbeszélésen a Szinglik éjszakájáról ismert Dér Tamással és az Álom.netet is jegyző Cirkóval, hogy a 3 milliárd forintra célzott költségvetésű, külföldi partnerekben reménykedő terv mögé árnyalt tartalmat kreáljanak.

"Még küzdünk az összerakásán - folytatta Káel. - A forgatókönyv készül, az operatőr Zsigmond Vilmos szerződés előtt áll". Vagyis a Bánk bán című 2003-as operafilm rendezője és operatőre újra összeállna. A rendező, operatőr, díszlettervező, zeneszerző és a stáb vezető tagjai főleg magyarok közül kerülnének ki. "Az idő és a gázsi dönti el, ki lesz Munkácsy, de biztos, hogy nemzetközi színész" - mondta Cirkó, aki szerint az üzenete a történetnek az, hogy: "Ember küzdj és bízva bízzál!"

Hunyadi János

Hunyadi Jánosról is készítenének filmet Cirkó Józsefék. "Öt éve született a terv. Egyike azon kevés történelmi figuráinknak, akik végül győzelmet arattak: 70 év előnyt adott Európának Nándorfehérvárnál, hogy felkészüljön a török ellen. Azt hallottam, hogy P. Koltai Gábor is ezen dolgozik, de a Hunyadi saját terv, mi előbb kezdtük, véleményem szerint nem túlzás, hogy csak úgy ráfordult az ötletre." Politikai vonatkozásokat is boncolnának a moziban.

Hunyadi János
Hunyadi János

Hunyadi János még

"Határozottan visszautasítom, hogy nyúltuk volna az ötletet bárkitől is", mondta P. Koltai Gábor producer, akiről legutóbb az utómunkánál tartó Michael Madsen-filmmel, az apja, Koltai Róbert által is rendezett Magic boyszal kapcsolatban írtunk. Egy a magyar történelemmel szenvedélyesen foglalkozó numizmatikus üzletember barátja, Lengyel András javaslatára és ötlete alapján kezdtek neki a tervnek 2007-ben. Közben Csáky Attila producer és egy amerikai vállalkozás is bekapcsolódott a fejlesztésbe. "Hunyadi János élete ez idáig méltatlanul filmre nem vitt történet" - magyarázta, miért A-kategóriás forgatókönyvírók (Can Togay, Bereményi Géza) bevonásával írták meg a forgatókönyvet, és hogy miért gondolná meg akár az együttműködést is a sajtón keresztüli üzengetések helyett Cirkóékkal. "Mi nagyszabású filmet szeretnénk készíteni, vagy semmilyet - tette hozzá. - Ha nem jön össze a 30 millió dolláros nagyságrend, nem kötünk kompromisszumokat, inkább elállunk a filmtől". Folyamatosan tárgyalnak külföldi befektetőkkel, nagy stúdiókkal, úgy tervezik, hogy a rendező is nemzetközileg elismert művész lesz.

Toldi Miklós

"Míg a Munkácsy-terv most bukkant elő, a Toldit az elmúlt hét évben a kész forgatókönyvhöz le is helyszíneltük" - nyilatkozta Nagy Endre producer a Grantfilmtől. "Persze a helyszínelés nem volt nehéz: Arany elég precíz topográfiát adott: a Duna és Tisza mentén." A fóti stúdióban is forgatnak, a 100 milliós pozitív döntés előttig már ötször elutasították az MMK-nál a tervet 2004 óta, az évek alatt egyszer kapott egymilliót a forgatókönyv fejlesztésére. A Grantfilm az elmúlt években dokumentum- és reklámfilmek mellett a 2002-ben támogatott Rózsa énekei óta összesen az 56 csepp vérre kapott saját 80 ezer nézője után automatikusan járó 20 milliót.

A forgatókönyvet a Munkácsy-filmen is dolgozó és gyerekfilmekről ismert Fonyódi Tibor írta a három Toldi-műből: a fiatal és az öreg Toldi története párhuzamosan váltja egymást. A producer a koprodukciós partnerekről elmondta: "Toldi mint történet nem annyira érdekes a nemzetközi nagyvilágban, hogy az angolszász, német, francia szponzor adakozása magyar támogatás nélkül beinduljon". 700 millió forintos költségvetésűre tervezik, és nem mondtak le az angol szálról sem. A tervbe vett nemzetközi sztár és látványos jelenetek (például a száguldó bika megállítása) megsokszorozhatják a költségvetést. Ami biztos, hogy előbb egy öreg Toldit keresnek, és hozzá választják a fiatalt.

Toldi még

Pálfi György T-projektjéről Angelusz Iván producer még nem nyilatkozik, annyit tudunk, hogy Toldi-projektről van szó, amiről 2009-ben már a Film New Europe is írt. Jelenleg a forgatókönyvet írják, és szándéklevelet kaptak a héten 100 millióról.

Liszt Ferenc

Andy Vajna producer is kosztümös mozit tervez információink szerint. Ami biztos, hogy nagy költségvetéssel, külföldi partnerekkel készülne a mozi a nemzetközileg nagyon jól ismert zeneszerző életéről. Eredetileg Liszt 200. évfordulójára tervezték 2011-re, de lehet, hogy csúszik.

Liszt Ferenc
Liszt Ferenc

István, a király

A 2002-es Hídembert rendező Bereményi Gézát keresték meg többen ajánlattal azután, hogy három tervét is elutasította az alapítvány, és így az elmúlt öt évben csak két tévéfilmet írt és rendezett. Most a Kincsem és a P. Koltai Gábor Hunyadi János-tervekhez kapott felkérést, a Cseh Tamás-filmje (Frontátvonulás) a héten kapott szándéknyilatkozatot, és egy saját nagyobb történelmi tervnek is nekiállt: egy 900-as években játszódó koraközépkori filmet ír, középpontban Géza fejedelemmel és István királlyal. Nyár végén szeretne ezzel pályázni.

Kincsem

A leghíresebb magyar lóról szóló történetet a Hídember és a Sorstalanság rendezője közösen jegyzi forgatókönyvíróként és rendezőként. "Szerencsére a ló nagyon híres, az egyik legismertebb magyar, Puskás Öcsi-színvonalon ismerik a világban" - mondta Koltai Lajos rendező a karakterről, ami jól jöhet a nemzetközi támogatásakor a filmnek."

Koltai Lajos - aki  épp a Schindler listája ruhatervezőjével és díszlettervezőjével dolgozik egy német-francia-angol-lengyel filmen, a The Master of Farnown - ehhez a filmjéhez nem kér pénzt az MMK-tól: "egyszer már támogattak rendesen, nem venném el a többi film elől a pénzt - utalt a Sorstalanságra. - Olyan lóval, ami 55-ször indult, és mindig nyert, és amiről vagy 100 szobor van Angliában, könnyű szponzort és külföldi partnert találni: angolok és arabok érdeklődtek" - tette hozzá.

Kincsem
Kincsem

A producere Losonczi Gábor, aki amellett, hogy Oláh Ibolyát nem fizette ki teljesen a Castingban, és ezzel elsőfokon pert vesztett májusban, a lovak iránti szeretetéről ismert. Az operatőr a Sorstalanságban is Koltaival dolgozó Pados Gyula lesz. Bereményi forgatókönyvében a magyar sikerló 1800-as évek végebeli történetét mutatja be. Amerikai színészekkel forgatnák, de a főhőst nehéz lesz castingolni: "Senki nem ismerheti Kincsemet igazán, már senki nem él, aki látta volna futni. De van róla festmény, az alapján keresünk három-négy példányt, aszerint, hogy milyen jelenet kell: futni, kaszkadőrködni vagy csak álldogálni" - sorolta a rendező.

Puskás Öcsi

Míg a Papp Laci avagy Ha pofon kell, fiam, csak szóljál filmcímmel most találkoztunk először az MMK támogatásos listáján Pajer Róbert rendezésében, a Puskás-mozit már régótaemlegetik . Négy forgatókönyvíró dolgozik két éve a történeten, angolra is lefordítják. 2011-ben szeretnék elkezdeni a 10 millió eurós film forgatását, európai koprodukcióra tervezik, de többségi magyar tulajdonnal. Spanyolok, írek, angolok, ausztrálok érdeklődtek. Tippünkkel ellentétben a dokumentumfilmet jegyző Almási Tamás helyett Antal Nimródot vagy külföldi rendezőt szeretnének. "Azért 32 éves színészt kerestünk, mert ennyi volt Öcsi bácsi, amikor a Real Madridhoz került, és elindult a világhírnév felé - mondta a producer Neményi Ádám, aki a Made in Hungáriát jegyzi az S.O.S szerelem-jellegű romantikus filmek mellett. - Már megvan a színész, aki nagyon hasonlít hozzá, és 17 éves koráig focizott, de nevet nem mondhatunk." 1959-től 69-ig játszódik a mozi, flashbackben visszamennek 1927-ig "a gyerek Öcsi bácsihoz", és aztán 53 és 1981 között, amíg haza nem jön, és hatalmas tömeg nem fogadja a Népstadionban. A dokumentumfilmmel egy időben kezdték el az előkészítést. Az MMK-nál eddig forgatókönyvfejlesztésre kaptak 3 milliót és várják, hogy kiírják a gyártási pályázatot.

Lehetőségek

Kérdés még, hogy Káel Csaba rendező elbír-e két történelmi filmmel, hogy Hunyadi János-témában készülhet-e két magyar produkció egyszerre, hogy a szándéknyilatkozat féléves határidejekor mindkét Toldi-tervet pénzeli-e az állam, és hogy az MMK-nál lesz-e nyáron egyáltalán kiírva gyártási pályázat. Vannak szponzori lehetőségek is, és pályázhatnak a produkciók az Eurimages-nál (ez maximum 700 ezer euró lehet), de önmagukban ezek sem akkora összegek, hogy kitegyék a mozinként az átlagban tippelt 3 milliárd forintot. Ami nemcsak az átlag 300 millió forintos magyar filmekhez képest sok, de az európai filmek költségvetésének is a kétszerese.

Szinte mindegyik filmtervet több milliárd forintosra tervezik, és nemzetközi koprodukciós alkotásnak szánják, de az induláshoz a külföldi partnerek által is érdekesnek tartott karakter mellett egy kezdő MMK-s támogatás vagy annak az ígéretére is szükség lenne. Legdrágábbnak a Cirkó-féle Hunyadi János-terv tűnik: 5,5 milliárdra tervezik a "Gladiátorra hasonlító" tervet. "Hatalmas díszletben harcokkal tarkított történetről van szó, amiben az embert is bemutatjuk: hogy éli meg mindezt, mi vezérli". Cirkó optimista az europuding sikeres összeállásában. "Egymilliárd lesz a magyar hozzájárulás: ennek nagy részét az adókedvezmény teszi ki, hisz a költségvetésből 2,5 milliárdot itthon költenek el. Még nem tudjuk, milyen lehetőségek lesznek a támogatásra: nemcsak az MMK-tól szeretnénk."

"Az eddigi MMK finanszírozási rendszer, illetve a pályázati struktúra nem volt alkalmas ilyen típusú és hasonlóan magas költségvetésű filmtervek mérhető támogatására" - mondta P. Koltai, aki a Hunyadi-tervvel ezért nem is pályázott eddig, és most sem pályázik. Bár az új MMK-vezetés véleménye szerint pozitív gondolatokkal és tettekkel fogott a munkának, meggyőződése, hogy nagy szabású történelmi tervnél a „segíts magadon, Isten is megsegít” elvet kell alkalmazni.

A pénzhiány lehet a fő oka annak, hogy inkább Istenre számíthat a történelmi filmeket tervezők egy része. Ráadásul a kulturális terület élére kinevezett államtitkár, Szőcs Géza sem bátorítja annyira a kosztümös, kurzusfilmtervek dömpingjét, tudtuk meg. "Csak Liszt Ferenc életéről jegyeztem meg, hogy az támogatandó lehetne akár színpadon, akár operaként, akár filmként" - mondta Szőcs, aki a magyar animációs film lelkes híve, és nagy jövőt lát a magyar operafilm lehetőségeiben, valamint a lovasakrobatákat és lovas hozzáértést igénylő filmek itthoni gyártásában.