Orális szexet határátlépésért cserébe
Jordán Adélt a Katona József Színházban castingolták a héten mozikba kerülő Kolorado Kid című mozi egyik szerepére. Az Indexen a bemutató előtt megnézhető jelenetben a pasija jelenlétében ajánlja fel szolgálatait egy munkásőrnek, hogy átjusson a határon.
"Szép, fiatal, bevállalós, jó színésznőt kerestünk erre a szerepre" - mondta erről Vágvölgyi B. András rendező, aki 2003-ban kezdte írni a film forgatókönyvét és még régebb óta szeretne valami látványos 56-os filmet összehozni. Adél ruháját Breckl János jelmeztervező hozta, a jeleneteket Apajpusztán forgatták.
"Önéletrajzi elem nincs ebben a jelenetben, mert sem karhatalmista, sem zöld ávós nem voltam - válaszolta kérdésünkre a filmkritikusból lett rendező. - Tőlem sem akart senki orális szexet határátlépésért cserébe. Mindig csak azt az unalmas útlevelet kérték."
A Thuróczy Szabolcs alakította, davajgitárral hadonászó munkásőr szövegét Hodosán Imre tábornok A cselédkönyvtől a tölgyfalombig című könyve ihlette. "Ő a kiskunhalasi lövészezred parancsnoka volt, igazi betonbunkó, jobb helyeken agyagot döngölnek az ilyennel, alakulata volt az egyetlen magyar katonai alakulat, amelyik harcolt a forradalom ellen Pesterzsébeten. Később átkerült ez az ezred Kalocsára, nevet kapott szám helyett, és sötét verme volt a Magyar Népköztársaságnak". Vágvölgyi is itt volt katona 11 hónapig, az öreg tisztek közül mindenkinek volt Munkás-Paraszt Hatalomért érdemrendje.
A filmszemlén látványtervezésért díjazott mozi 56 október környékén játszódik Nagy Zsolt és Sárosdi Lilla főszereplésével, T34-es tankkal Gulyás-Kiss Zoltán kaszkadőrrel és sok akcióelemmel.


Kommentek
2010.10.13 15:49:48leslielong
Kár, hogy a kamera nem követi abba a pajtába. És ki van vágva az izgalmas jelenet :)
2010.10.13 15:53:31Csigorin
Osztán Marosán elvtárstól vót e engedélyük ilyen pofátlanul plagizálni? :)
2010.10.13 16:00:24yuppiebasher
Ilyen rettenet szart.. örülök, hogy megint erre van pénz.
2010.10.13 16:03:21földes82
"A Thuróczy Szabolcs alakította davajgitárral hadonászó munkásőr..."
dr.Thuróczyt minden Pintér Bélás szerepében láttam, de hogy egy davajgitárt hogy alakít, amivel ráadásul egy munkásőr hadonászik, nehezen tudom elképzelni.
2010.10.13 16:05:04Anti Anyag
Engem ez nagyon nem győzött meg.
2010.10.13 16:16:38BusMann
nem értem miért hiszik még mindig azt egyesek, h a trágárságtól jobb/hitelesebb lesz egy film...
2010.10.13 16:24:35zolika78
Hát, gratulálok az indavideónak... Ezt a 3:32 hosszú videócskát sikerült nagyjából egy óra alatt megnéznem... Ennyire fantasztikus a szolgáltatás, pár másodperc mozgókép után hosszasan nézhettem a töltődik pattogó négyzeteit...
Csak tudnám, miért erőlteti az index. Miért nem lehet rendes (működő) videómegosztókra felpakolni az anyagot???
2010.10.13 16:25:27Sharpe
Váó egy vérbeli 56-os film! Mi más is lehetne, hiszen Magyarország történelme nem is áll másból! Vagy mégis? Várjunk csak...
2010.10.13 16:25:54bendix
Egyre jobban hasonlít ez az Adél a Lázár Katihoz.:-)
2010.10.13 16:29:44kötözködő
Nem vagyok benne biztos, hogy akkoriban az orális szex annyira elterjedt lett volna, mint manapság. Ha akkor valakik hátrament a pajtába, akkor azok dugni mentek.
2010.10.13 16:37:14Breacher
Ha az én nőm (pláne feleség) csinálna ilyet azon a szántóföldön se jutna át élve:)
2010.10.13 16:40:58mizie
De tényleg nincs itthon olyan színész aki a filmekben is működik nemcsak a színpadon? Hihetetlen ez a ripacskodás.
2010.10.13 16:43:49caymanos
"davajgitárral hadonászó munkásőr"
Pufajka+pps = munkásőr?
Idióta
barom
2010.10.13 16:43:52Kun András
Erősen Jordán ez az Adél. A fagylaltos rémálma ez a tülökorr.
2010.10.13 16:51:24TCM
Végre egy film, aminél a Vuk 2 jobb. Nehéz volt hölgyeim és uraim, de megcsináltuk!
2010.10.13 16:52:21sipos
200 fizető nézőt jósolok
2010.10.13 17:09:43!MegaStorm
automataváltós a moci? o.O
2010.10.13 17:12:01willis
nekem ég a pofám, hogy ilyen szart csinálunk mi magyarok!
2010.10.13 17:12:11Anti Anyag
Azt sem értem, a színésznő mitől bevállalós?
2010.10.13 17:13:03willis
attól, hogy csúnyán beszél :DDD kb. mástól nem hinnám
2010.10.13 17:14:36Kun András
Willis:
Te hol láttál itt magyarokat?
2010.10.13 17:24:15lekvárzsibbasztó
rettentően erőltetett, hamis és modoros a szöveg (inkább röhejes),
így nem beszélt a legokosabb (butább) határőr sem.
színészeket meg nem ártott volna keresni (ez kb. a jóbanrosssszba' és a zanyátokkközt színvonala)
2010.10.13 17:30:04U23
Munkásőrség 56 novemberében még nem volt. Pufajkás lehetett, de az nem munkásőr. A történet azért megtörténhetett, de ebből a néhány percből ítélve hét év alatt nem igazán sikerült igazán "látványos" 56-os filmet összehozni. A nyilatkozatból is süt az értelmiségi butaság.
2010.10.13 17:45:42Aske4
És a kámshát kimaradt... afene, pedig a jordán Adélt lájkolom.
2010.10.13 17:47:05Parmezanidész
a rendező úr hallott már embereket beszélni? mert érdemes lenne meghallgatni egy-két párbeszédet, és annak tanulságai alapján instruálni a színészeket.
2010.10.13 19:31:18varvizib
Az ilyen egy kaptafára gyártott filmekből már nagyon elegem van. Jó lenne némi színvonalat is bevinni a magyar filmgyártásba, mert ez így szánalmasan kevés!!!
És külön sajnálom, hogy a rendező (és általában a színészek) sem értik, mi a baj a "színészi játékukkal". Nem érzik mikor játsszák túl a szerepet és arról sincs fogalmuk, mennyire mesterkéltnek hatnak a dialógusok.
Továbbá nem hiszem el, hogy pusztán arra lenne a közönségnek igénye, hogy parasztokat lásson maguk körül. Így is van épp elég az utcákon, minek ebből még több? Meg kellene érteni, nem attól lesz jó egy film, ha minél többen káromkodnak benne, és ha minél több nulla értelmi képességekkel rendelkező, céltudatlan, szókimondó, link karakterrel töltik meg.
De ha csak erre telik, akkor inkább foglalkozzanak mással. Akkor ne filmet készítsenek közpénzből!
A nagy elődökhöz képest (Latabár, Kabos, Karády, majd Usztics, Bárdy, majd utána esetleg nagy-nagy jóindulattal Koltay stb) a maiak sehol sincsenek a sorban! Nullák!!!! A rendezők is maximum remake-et tudnak készíteni (de azt se minősíteném), meg digitális Vuk-ot százmilliókból, meg mindenféle borongós hangulatú, nézhetetlen művészfilmet, vagy hihetetlenül gagyi sorozatokat, de önálló ötlet már sehol, hozzáadott érték semmi.
Ha én tanár lennék, és a rendező lenne a diákom, úgy rúgnám ki, hogy lába sem érné a földet! Nem hogy még filmet készítsen, pénzért?! (És fel nem foghatom, hogyan lehetséges, hogy ez a színvonal, ez a semmi, és még annál is kevesebb, olyan kevés hogy már nem is értelmezhető, és még ahhoz képest is hiányzik, na EZ az általános, ez az amit mindenhol tapasztalunk.) Ezért, minek?!
2010.10.13 19:44:56Anti Anyag
Ez tényleg gyenge. A határőr abszolút hiteltelen, sőt modoros. Maga a szituáció is így baromság.
2010.10.13 20:33:02KKKKKKK
Ki a faszom írja ezeket a párbeszédeket? Ki a faszom instruálja ezeket a színészeket? Komolyan, én érzem magam kellemetlenül.
Drága az alapanyag? Úgyis valami digitálisra megy. Akkor meg nem lehet újravenni, ha szar? Vagy ilyet akartak? Kinek készülnek ezek a filmek? A belterjes szakmának? Közönség leszarva? Vagy mire kéne ezt vélni? Magdianyus hitelesebb volt.
2010.10.13 20:54:06kika66
láttam a filmet és tök jó: természetes, jó színészekkel és akciókkal
2010.10.13 21:10:00Cupropenisbubo
Elképesztően nívótlan szar!Ilyen hülyeségeket /dialógusokat/ csak az olyan balfaszok
írnak akiknek még az apjának sem volt fogalma 56-ról!Valószinüleg pénz motiválja őket!
2010.10.13 21:32:53tommygun
Ebből ítélve a film olyan mint maga Vágvölgyi B András: modoros, erőltetett és alapjában véve fölösleges.
2010.10.13 22:50:52Cpt. Flint
"alakulata volt az egyetlen magyar katonai alakulat, amelyik harcolt a forradalom ellen Pesterzsébeten"
Ebből elég nehéz kihámozni, hogy mit akar pontosan jelenteni, úgyhogy ha tévednék, akkor sorry.
Szóval, ha azt akarja mondani, hogy a kiskunhalasi lövészezred volt az egyetlen magyar katonai alakulat, amely az 56-os forradalmárok ellen harcolt (és tájékoztatásul hozzáteszi, hogy Pesterzsébeten, csak kimaradt a vessző), akkor ugyebár nincs igaza (ld. "37. Budapesti Forradalmi Dandár" Szombathelyen, amelynél pl. a híradós század még 80-as években is használt lánctalpas BTR-je 56-ban Pesten rohangászott, és erre - 87-ben még legalábbis - nagyon büszkék voltak).
Ha viszont tényleg csak Pesterzsébetről beszél, hogy ott ez volt az "egyetlen harcoló magyar alakulat", akkor meg nem értem, hogy miért kell így kiemelni; mi abban a meglepő, hogy egy városrészben csak egy alakulat van és nem három? És miért pont Pesterzsébet?
2010.10.14 00:34:03Callie-comment
Mi mást lehetne várni Vágvölgyitől?
2010.10.14 01:15:26kiskakas
Ez egy paródia? Annak is rémes, de ha nem, az akkor szomorú. Ilyen dumát levágó kiskatona nincs, mert aki így dumált, azt megtették magasrangú tisztnek.
"Kishuszárt" mond, mert ismerős a mozinézöknek BajorIMI -"Kicsi huszár".
Ha ez izgalmas jelenet, milyen lehet a többi?
De rossz "színész" a kishuszár határőr!
A rendező pedig....
Szóval ezt a filmet sem nézzük meg!
2010.10.14 08:21:37mityu
De, igenis voltak ilyen okostojások a katonaságnál/határőrségnél is: velem pl. sorozáson egy őrmester folytatott élénk vitát Jancsó filmművészetéről (akkoriban még filmrendezőnek készültem), és.... hát, ne tudjátok meg, micsoda "érvek" hangzottak ott el. :)
Szóval tényleg voltak ilyen arcok, akik megpróbáltak okos szövegeket mondani a buci fejükből.
Amúgy ez valszeg vicces jelenet akar lenni, direkt túlcsicsázott szöveggel. A Monthy Pythonra sem az életszerű szövegek jellemzőek. :)
2010.10.14 09:23:09bubus58
ez iszonyat! azt a 2-3ezer forintot, amit erre a szarra költöttek (mert ne mondja senki, hogy többet ér), adták volna inkább jótékony célokra. nem kéne ezt a magyar filmgyártást erőltetni!
2010.10.14 10:05:16Brownfinger
Te, én azon gondolkodtam, ha itt nálunk ilyen filmeket forgatnak még mindig, Amerikában biztos mindenki vámpír vót régen, meg predátor.
Miért nem lehet már végre elszakadni ettől a mélabús, agyonrágott, unalmas világtól és rendes filmeket forgatni??? Pont olyan ez, mintha minden amerikai film csak cowboyokról, meg vadnyugatról szólna...
2010.10.14 11:11:11bubus58
meg tán asse lenne baj, ha lennének filmszínészek (az azért kicsit más, mint a színház), és nem ripacskodnának esetlen gyerekek módjára. meg nem ártana egy jó sztori, forgatókönyv, rendező, némi pénz se. ha ezek lennének, talán nézhető filmeket lehetne összeszögelni. egy kezemen megszámolom az elmúlt húsz év élvezhető magyar filmjeit.
2010.10.14 11:15:09Commandante Jayasuriya
Ez az Adél valami férfinév?
A határőrnek meg úgy látszik tökmindegy, csak jó erősen ki legyen rúzsozva a szája...
2010.10.14 11:18:49sq
mi ez a szar?
2010.10.14 11:26:19bóbitás lótetűfing
Mindannyian szopunk,állandóan, kitartóan, masszívan. Tényleg, a masszívban is szívás van.
2010.10.14 11:37:13Moky
Szar & Trágár. Inkább a vörösiszap-károsultak megsegítésére kéne fordítani a 'film' készítésének költségét. Hasznosabb lenne!
2010.10.14 13:22:53miamanó
hát ennyit a filmről!
még egy film, amely apró, kis szöget vert a magyar film koporsójába.
mert, ugye a filmrendezés is csak egy szakma... :S
2010.10.14 14:26:25jani_a_hegyről
azt mondta, hogy látványos '56-os filmet akart, akkor hogy jött össze ez az unalmas szar? mi lett volna, ha nem is akarja látványosra?
omg
2010.10.14 16:49:57yapiapps
nem értem,még nem is láttátok a filmet és egy 3 perces vidiből az jön le hogy szar, unalmas, alacsony színvonalú? az az érzésem h lehetne csinálni bármilyen fasza magyar filmet, azt is ugyanúgy fikáznátok. csak elveszitek az ember kedvét a filmezéstől
2010.10.15 21:42:20funny
Most láttam a filmet. Jó. Érdemes megnézni!
2010.10.17 20:08:57kyanzes
yapiapps: azért egy kicsit furcsa, hogy egy szopással próbálják eladni a filmet.
2010.10.17 21:08:39Ragyogó Világitótorony
Cpt. Flint
"alakulata volt az egyetlen magyar katonai alakulat, amelyik harcolt a forradalom ellen Pesterzsébeten"
Ebből elég nehéz kihámozni, hogy mit akar pontosan jelenteni, úgyhogy ha tévednék, akkor sorry.
Szóval, ha azt akarja mondani, hogy a kiskunhalasi lövészezred volt az egyetlen magyar katonai alakulat, amely az 56-os forradalmárok ellen harcolt (és tájékoztatásul hozzáteszi, hogy Pesterzsébeten, csak kimaradt a vessző), akkor ugyebár nincs igaza (ld. "37. Budapesti Forradalmi Dandár" Szombathelyen, amelynél pl. a híradós század még 80-as években is használt lánctalpas BTR-je 56-ban Pesten rohangászott, és erre - 87-ben még legalábbis - nagyon büszkék voltak).
Hát jah...tévedni tetszik...na nem nagyot,de:
1.A BTR nem lánctalpas,hanem gumikerekű
2.Ami lánctalpas gyalogsági harcjármű,és szovjet gyártmány,annak a neve BMP (Bojevaya Masina Pekhoti)...ezt viszont a hatvanas években fejlesztették,és a szovjet vöröshadsereg is csak 1966-ban állitotta rendszerbe.
Szerintem téged csúnyán dezinformáltak a "büdös bolsi" tisztjei a Néphadseregnek...vagy vetítettél. Előtte viszont guglizhattál volna.
UFF!
2010.10.18 00:28:46Ragyogó Világitótorony
A részlet alapján-szerintem a film tűrhető. Nem jobb,és nem rosszabb a magyar átlagnál. Az ominózus beszólás talán kicsit tényleg obszcén-akár az élet...
A dialógusok korhűségén és életszerűségén fanyalgóknak ajánlanám szíves figyelmébe Bacsó filmjét,Pelikán elvtárssal,
Bástya elvtárssal etc...azt talán csak nem húzzák már le,mert magyar-hiszen "alapfilm","kultfilm" lett az idők folyamán. Korhűségben,életszerűségben az sem jobb pedig ennél.Talán nem is KELL annak lennie. Nem feltétlenül kell fikázni mindent,ami kis-hazánkban készült..