Melyik a legjobb rablós film?

2010.10.24. 17:00

Mint minden zsánernek, a rablós filmesnek is megvannak az alapszabályai, kell hozzá egy objektum amit kirabolnak, és/vagy egy tárgy, amit meg el, feltétlenül szükséges egy csapat, mert ha egyedül van a főhős, akkor ki fordulna ellene, és persze egy nő is, hogy legyen ok kiszállni a buliból/összeveszni a kisfőnökkel vagy méricskélni a farkunkat a főrendőrrel. A jó rablós filmnek a végét is tudjuk, ha véres a rablás, nem ússza meg a főhős, ha kifinomult és sikkes, akkor esetleg, de valamit így is elveszít (nőt, társat, zsákmányt), mert az nem lehet az üzenet, hogy a bűn kifizetődő. Szubjektív listát állítottunk össze tíz, szerintünk nagyon jó rablós filmből, szavazzanak a legeslegjobbra!

1. Szemtől szemben (1995)

Michael Mann mesterművéből nem hiába merítenek immáron 15 éve a rendezők, a film úgy tökéletes, ahogy van. Az utcai lövöldözés, a két főszereplő kapcsolata, a karakterek felépítése, a zene, a hangokkal való játék, és nem mellesleg a történet mind-mind zseniális önmagában is, de egyben hatalmasat szólnak. Ez az a film, amit csak moziban, hatalmas vásznon érdemes megnézni.

2. Kánikulai délután (1975)

Egy igaz történet megrázó filmváltozata, Al Pacino főszereplésével, akit Sydney Lumet rendező még valahogy rá tudott arra venni, hogy ne játssza túl a szerepét. Pacino élettársa műtétjére akarja a pénzt összeszedni nem túl konvencionális módszerrel, a vége nem lehet más, csak médiacirkusz és tragédia.

3. A szökés (1972)

A műfaj egyik klasszikus darabja Steve McQueen és Ali MacGraw főszereplésével. Erőszakos, véres, mocskos film, aminek a főszereplője egy igazi tapló, mégis drukkolunk neki. Sam Peckinpah rendezte, Walter Hill írta, a történet pedig egy utolsó nagy balhéról szól, meg arról, hogy a tolvajbecsület mint olyan, soha nem is létezett.

4. Ocean's 11 (2001)

Steven Soderberg sztárparádéját Clooney vezeti sikerre, ez a valaha készült legsikkesebb rablós film, még a Thomas Crown affér két változatát is felülmúlja ezen a téren. A balhé kellőképpen összetett és szövevényes, Clooney meg pont úgy billegteti a fejét, ahogy azt elvárjuk tőle. A két folytatás felesleges volt.

5. Holtpont (1991)

Szörföző bankrablókat Patrick Swayze és Keanu Reeves filmje előtt és utána sem nagyon láttunk, hát még ejtőernyőzőket. Ha a film a kétezres években készül, Reeves karaktere tuti, hogy a szörfguruba lett volna szerelmes, nem Lori Petty pincérnőjébe. Gary Busey ebben a filmben még félig normális volt, ezért is jár egy plusz pont.

6. A belső ember (2006)

Clive Owen és Denzel Washington macska-egér játéka egy nagy és több kisebb csavarral megbolondítva. Spike Lee szépen fényképezett, izgalmas filmet forgatott, aminek az utolsó pár perce legalább akkorát üt, mint a Közönséges bűnözők zárójelenete.

7. Az olasz meló (1969)

A 2003-as remake egy sima hollywoodi akciófilm volt, a Michael Caine főszereplésével készült eredeti viszont egy vicces, szerethető rablós film, amiben még Benny Hill is feltűnik, bizony. A tízperces autós üldözés a kor lehetőségeihez képest zseniálisan sikerült.

8. Mint a kámfor (1998)

George Clooney két filmmel is felkerült listánkra. A fickónak olyan megnyerő arca van, hogy nincs az a bankpénztáros/FBI-ügynök, aki neme tudna neki mondani. A filmet Elmore Leonard egyik kiváló regényéből készítette Steven Soderbergh, aki még azt is el tudta érni, hogy Jennifer Lopeztől ne verje ki a víz az embert.

9. Az arany markában (2001)

Gene Hackman kőkemény profi bűnözője és Sam Rockwell tenyérbemászóan gyökér alakítása miatt érdemes megnézni David Mamet drámaíró aranyrablásos filmjét, amiben annyi csavar van, mint egy MiG 21-es vadászgépben, és egy percig sem szabad azt hinni, tudjuk, mi történik a szemünk előtt, mert nem így van.

I0. Tolvajok városa (2010)

Affleck Géza legújabb rendezésében rettentő maszkokban rabolnak maszkot még rettentőbb tájszólásban beszélő proli bűnözők, mindezt a Virágárus nevű helyi keresztapa utasítására. A hipós nyomeltüntetés frankó, a film elején látható rablás profi és hihető. A film jó tempójú és érdekes, bár a szerelmi szál helyett inkább még raboltattuk volna a gengsztereket.

Plusz egy: Fogd a pénzt és fuss!

Woody Allen filmje már magában is egy mestermű, amire a sokat szidott, de ebben az esetben zseniálisnak bizonyuló magyar szinkron rátesz még egy lapáttal. „Csak semmi cicó, nálam van a slukker!”