A dacos cívis mentalitás filmet szült

Miért nem kértél pénzt az államtól? Járt volna, nem?

Lehet, de pályázni is kell, meg utánamenni, de még nem is ez volt a legnagyobb gáz, hanem az, hogy nem akartam beállni abba a sorba, ami a mozikban most látható gagyi filmeket produkálja futószalagon.

Sokkal egyszerűbb dolgom lett volna pedig, teszem azt írunk egy slágernótát Dobogó kövek címmel, azt felénekli valamelyik Megasztár, a Tv2 megdob ötven-hatvan millióval, a többit elkérem állambácsitól, telerakom a filmet a szponzorok cuccaival, és kész, ott az újabb nézhetetlen, tragikusan ótvar film, ami pont olyan, mint az összes többi. Na, ebből én nem kértem.

Akkor honnan jött össze a lóvé? Eleve, mennyiből lehet filmet forgatni így Magyarországon?

Az üzlettársaim megkértek, hogy pontos összegről ne beszéljek, de nyolcszámjegyű összeg a vége, ha a marketingköltséget, a kópiák legyártását, meg minden egyéb költséget beleszámolunk. Ez még mindig semmi az átlagos közönségfilmek 3-400 milliós, vagy az igazi nagy lóvéból készülő magyar filmek 6-700 milliós büdzséjéhez képest. A támogatói rendszert tulajdonképpen úgy alakítottuk ki, hogy leültünk tárgyalni mindenkivel, akitől pénzt vagy segítséget reméltünk, elmondtuk nekik, hogy csinálunk egy filmet, erről és erről szól, ez és ez kell hozzá, és azt, hogy előre nem tudunk fizetni, de ha hisznek benne, és segítenek, akkor összejöhet a dolog, és a bevételből együtt osztozunk.

Ez elég kiszolgáltatott helyzetbe hoz, nem?

Nagyon nehéz így dolgozni, igaz, de a támogatóim iszonyú jó fejek, és bevállalták a dolgot a forgatókönyv elolvasása után. Nézd, tegyük fel, van egy jó kamerád, amit elkérek 15 napra, és azt ígérem, hogy ha a film behozza a gyártási költségeket, kifizetlek, ha nem, akkor együtt bukunk, de legalább megpróbáltunk mindenkitől függetlenül filmet csinálni. Ez a dacos cívis mentalitás nagyon bejött az embereknek.

Mindig is így tervezted? Ennyire fontos a függetlenség?

Igen, az. Az első pár próbálkozásunk a kukában végezte, vállalhatatlan volt mindegyik, de szépen lassan kitanultam a szakmát. Nem jártam iskolába, nem végeztem tanfolyamokat, itthon mellesleg nem is vagyok hajlandó elmenni ilyen intézményekbe, mert a mozik tele vannak az olyan filmekkel, amiket a hivatalos helyről kikerülő, úgynevezett szakképzett filmesek készítenek. Nem vagyunk elájulva tőlük, és ezt a nézők nevében mondom.

Ez a harmadik nagyjátékfilmed, állandó stábbal dolgozol?

Igen, debreceni barátaimmal, amatőr színészekkel, akiket én nem tartok annak, csak ez a besorolásuk. Velük készült el az első filmem, az Indigóember, amit úgy forgattunk, hogy egy vasunk nem volt rá, és éppen ezért lett olyan, amilyen. Nem is szeretem ezt a filmemet, sőt, igazából csak a Dobogó kövekkel vagyok elégedett, de ezzel sem maradéktalanul.

Mi a baj az Indigóemberrel vagy az azt követő Brooklynnal?

Az elsővel az, hogy ez volt az a film, amit totál szívesség alapon vállalt be mindenki. Senkinek nem tudtunk fizetni, ezért kompromisszumokat kellett kötnöm. Például, ha volt egy jelenet, amit én elképzeltem egy bizonyos beállítással, de az operatőr másképp gondolta, akkor teret kellett adnom neki, hisz ingyen jött. Neki is jogai voltak. Meg a többieknek is. Na így nem lehet filmet csinálni.

És a Brooklyn?

Az már más tészta volt, ott már fel tudtam mutatni egy filmet, hogy tessék, ezt én készítettem, akarok még egyet. Ezt már angol nyelven forgattam, tíz nap alatt részben Etyeken, jobb cuccokkal, fahrtkocskkal, kránokkal, profi stábbal és így tovább, de még nincsen készen. Hiányoznak belőle flashbackek, nincs alatta zene, szóval nem tudtuk annyi idő alatt befejezni, de többre nem volt pénz. Így is jó lett, külföldi ismerőseim is dicsérték, és ennek köszönhetően érkeztek támogatók a Dobogó kövekhez.

Mennyire debreceni ez a filmed?

Amennyire csak lehet. Soha nem tagadtam, hogy lokálpatrióta vagyok, amit csak tudtunk, mindent otthon vettünk fel, a külső jelenetek teljes egészében a városban készültek. Sajnos nagyon hosszú lett a film, így jó húsz percnyi anyagot rögtön ki kellett vágni belőle - sajnos pont a debreceni felvételek nagy többségét. A belsőket Budapesten vettük fel, 15 napba nem fért volna bele a stáb utaztatása, és a költségvetés sem bírta volna ezt el. Tervezek egy rendezői verziót, amiben a kivágott jelenetek is benne lesznek, de igazság szerint még most is hosszú a film, nem kellene 100 perc belőle, csak 80, viszont nem tudom már jobban lerövidíteni.

A szereplők között azért vannak nagy nevek, mert kellettek az arcok a marketinghez?

Is-is. Pindroch Csaba, Szilágyi István vagy Szabó-Kimmel Tamás eleve nagyon jó fejek, és szerettem volna velük dolgozni, de nem tagadom, hogy könnyebb úgy támogatókat szerezni és sokat segít a marketingben is, ha ismerős nevekkel lehet beharangozni a filmet. Ettől függetlenül nem fogok csak azért forgatni valakivel, mert az arca ott van minden sajtótermékben, szóval az ilyen "kapós celebek" biztos nem lesznek benne egy filmemben sem.

Meddig lehet ezt így, semmi pénzből, állandóan rohangálva csinálni?

Nem akarom magamat tönkretenni, így nem sokáig. A Dobogó kövek nagy nyilvánosságot kap majd, multiplexekben fut, két díszbemutatót is szerveztünk, egyet Budapesten, egyet Debrecenben, óriásplakátokon reklámozzuk, és reménykedünk, hogy a nézőknek tetszik, amit kitaláltunk. A sztori vicces és emészthető, ha minden úgy alakul, ahogy remélem, akkor a következő filmnek már nagyobb költségvetéssel mehetünk neki.

Rendezőnek, írónak, vagy színésznek tartod magad inkább?

Írónak, számomra ez a legfontosabb pozíció egy filmben. Én nem rendezők alapján választok filmet, hanem az írók vagy a színészek miatt. A rendezés eleve egy túlmisztifikált valami, ha jó a forgatókönyved, az operatőröd és a színészeid, akkor a verkli megy magától, neked csak össze kell fognod a szálakat. A kamera előtt kényszerűségből szerepeltetem magam, az Indigóemberben nem volt más, aki elvállalta volna a szerepet, a Dobogó kövek eredetileg annak az előzményfilmje, lett volna, így a kontinuitás miatt ismét nekem kellett játszanom. A "kövek" aztán önálló filmmé nőtte ki magát, és ki is vágtam az Indigóemberre való utalásokat. Ég és föld a két mű közti különbség. Ha nem muszáj, én inkább maradok az íróasztalnál és írok, az sokkal kreatívabb és produktívabb folyamat.