Az 87-es nyitóepizódban Lenke néni és Taki bácsi (Zenthe Ferenc) az épülő M0-ás autópálya miatt kénytelenek lecserélni takaros kis kertes házukat egy panelre a frissen felhúzott Gazdagréti lakótelepen. A jelenetsor Komlós Juci vicces, mégis szomorú magánszáma: Lenke néni nem szívesen hagyja ott az álmos kertvárost, ezért végigmorogja az egész költözést, arról pedig hallani sem akar, hogy az új helyre is vigyék a kiskutyát (a készítők ezt persze jól elfelejtették, így Lenke néni egy későbbi epizódban Taki bácsit hibáztatta, amiért nincs kutyájuk). A költözésben segítő unokájuk, Alma (Fehér Anna) egyébként ekkor épp Lacival (Epres Attila) kavart, aki itt kopaszodó presszótulaj helyett még kopaszodó motoros suhanc volt:
A költözés után Lenke a lakótelep közértjében segít be régi ismerősének, Madarasi Bandinak (Dobránszky Zoltán), Taki bácsiból pedig taxis lesz (korábban a Magyar Rádió sofőrje volt). Munka után viszont a két öreg a fiatalok szerelmi ügyeitől kezdve a szomszédok rigolyáin át a bolti árakig mindenen képes összeveszni, ami természetesen a teleregény rendszeresen visszatérő humorforrásává válik. Kedvenc videónkban Lenke néniből kém lesz: a panellakások vékony válaszfalait kihasználva próbálja megtudni, mi folyik odaát Vágásiéknál, de még ezalatt is folyamatosan savazzák egymást Taki bácsival:
Lenke néni ugyan nyugdíjas volt, a sorozatban mégis a fél életét a csemegepult és a konzervhegyek mellett töltötte. Az ő szemén keresztül megismerhettük a rendszerváltás fordított Tékozló Homár blogját: a gazdagréti ABC ugyanis mágnesként vonzotta az extrém idióta vásárlókat. Az egyik ilyen rendszeresen visszatérő hülye a szinte rozsomáki magasságokba emelkedő Pattogi volt (őt a mélynövésű mexikói gengszterek örökös szinkronhangja, Botár Endre alakította), akinek a beszólásai miatt rendszeresen lincshangulat alakult ki a vegyesboltban. Itt például az fájt neki, hogy Lenke néni a bolt kirablása után csak egy anyukát szolgált ki, a hőzöngő tömeget nem:
Bár a Szomszédok legveszélyesebb helye egyértelműen Almáék presszója volt, amit szinte minden második részben kiraboltak, szétvertek és felrobbantottak, Madarasi Bandi közértjében is akadt azért dráma, feszültség és izgalom. Az 54. epizódban például a 80-as évek akciófilmjeinek tipikus símaszkos-bőrdzsekis banditái támadták meg a kasszát záró derék boltosokat, ám Lenke néni hősiesen ellenállt. Komlós Juci ekkor mondta el legendás bonmont-ját: "Álltam én már csendőr, német és orosz puska előtt is!"
Lenke néni mindig is anyatigrisként harcolt azokért, akik a legfontosabbak voltak számára. A 24. részben például egy elképesztő dühroham csúcspontjaként majdnem megütötte a lakásukba bebillegő, rókaprémes femme fatale-t, János erdőmérnök úr (Trokán Péter) exfeleségét:
A non stop zsörtölődése és vérszívása ellenére a családtagok és a szomszédok is mind imádták Lenke nénit. A 80. születésnapja alkalmából rendezett, szerény koccintás közben János tökéletes jellemrajzot ad róla: „Hajnalban kel, éjjel fekszik, vaskézzel vezeti a családot, és mindig mosolyog.” Taki bácsi természetesen nem bír magával, és ezúttal is a válással meg a félrelépéssel viccelődik:
A két nyugdíjas néha tényleg túlzásba vitte a zsörtölődést. A 119. részben Lenke néni úgy felidegesítette Taki bácsit az örökös szurkálódásaival, hogy a derék taxis inkább elmenekült otthonról. Még a finom főtt virslit is az asztalon hagyta!
Lenke néni igazi modern, nagyvárosi nyugdíjasként a számítógépek csodálatos világát is meg akarja ismerni. A tanára meg ugye ki más lenne, mint Gazdagrét PC-fejedelme, a legálisan vett Mikroszoft Vindóz 95 nagymestere, Vágási Feri (Nemcsák Károly) személyesen:
Azt már megszoktuk, hogy a Szomszédok szereplői soha sem mennek nyaralni, mindig csak ábrándoznak az álomüdülésről két parizervásárlás között (egyedül Mágenheim doki tud néha leruccanni a családdal valami vízpartra, de ilyenkor egyetlen epizódban több bokáig érő vízbe csukafejest ugró sérültet lát el, mint máskor egy hónap alatt). 95-ben Lenke néni, Taki bácsi, Alma és a lány új udvarlója (Schnell Ádám) együtt mentek le a Balatonra. Mialatt a víziszonytól szenvedő Lenke kedélyesen elkonyakozgatott a parton Madarasival, a néző igazi Kádár-kori franchise-crossovernek lehetett tanúja: a Tenkes hős kapitánya Ötvös Csöpivel (Bujtor István) vitorlázgatott.
Azt tudták, hogy Lenke néni masszív sorozatfüggő volt, és imádta a brazil szappanoperákat? Egyszer még amiatt is panaszkodott Taki bácsinak, hogy belőlük bezzeg nem lenne jó sorozatszereplő, mivel se nem olajmágnások se nem milliomosok, csak unalmas nyugdíjasok, akiknek a sztorija senkit sem érdekel. Zseniálisan szürreális kikacsintás a 282. epizódból:
Hozzászólások
2011.04.08 12:02:40Nervus
Nem azért, de nem gáz egy picit a jutubra más által felrakott videókat elegánsan átrakni indavideóra?
2011.04.08 12:05:07Nekrológ
Legyen neki könnyű az égi szappanopera!
2011.04.08 12:12:16simon says:
oh, ez a komenista tempo, innen mar vicces, ott meg azert bicskanyitogato volt
2011.04.08 12:16:03MM87
a szomszédok kordokumentum lett jó hogy van ilyenünk is :)
2011.04.08 12:20:18Nervus
Ja és vannak benne elírások is rendesen, azért nem mindenki álmodozott nyaralásról, Takiék minden évben elmentek szinte... A videóban meg nem nyaralnak, 1 napra mentek le a Balaton mellé.
2011.04.08 12:28:20gasoline
Kádár nyomdokaiba egyre intenzívebben lépdelő négyharmados fülkeVezírünk anno a Szomszédokat és vele együtt Lenke nénit is eltörölte a föld színéről... De lesz helyette új Aranybullánk és ez megnyugtató...
2011.04.08 12:38:15innovation
Nyugodjanak békében!
2011.04.08 12:40:13Yooha
Almék presszója az a lakótelepen volt? Emlékeim szerint ilyen kertesházak voltak a környéken. Meg akkor miért kellett Almát folyton hazafuvarozni? 10 percet nem tud sétálni?
2011.04.08 12:45:17vauvauvau
A Youtube a király.
Nem ez az utánzat!!!!
2011.04.08 12:46:47gerzson
Nem ott volt, a MOM melletti sarkon van még most is, csak már nem presszó, hanem valami bár.
2011.04.08 12:47:27Bambano
azért az súlyos, hogy valaki ilyen szinten ismeri a sorozatot, hogy secperc alatt összerittyentett egy ilyen cikket...:P
2011.04.08 12:52:34Hamlet
igen, a videók a Szomszédok-rajongók youtube-ra felpakolt gyűjteményeiből vannak, ezer hála és köszönet nekik!
2011.04.08 12:54:27Álamfő álomás következik
Bambano: szerintem az súlyos, hogy mennyien és mennyire istenítik ezt a tömény ripacskodást... Szerintem a hazai, gengszterváltás előtti színészet és filmgyártás tragédiája volt ez a sorozat.
2011.04.08 12:55:23GGG77
Yooha
Alma presszója az Alkotás utcában volt, ma a Café Erté nevű hely van ott.
2011.04.08 12:56:26leon45
Almáék presszója az Alkotás presszó volt, a Sportkórházzal majdnem szemben.
2011.04.08 12:56:40GGG77
Álamfő álomás következik
Köszönjük, hogy posztoltál, nem vagyunk rá méltók.
2011.04.08 12:58:56ThufirHawat
Szegényke.
A legjobb arc volt, béke poraira.
2011.04.08 13:01:35okostojáska
Jó összeállítás :) Kár hogy nagyon sokan már nem élnek közülük...
2011.04.08 13:04:43szabiaki
nagyban felelős ez a sorozat azért, hogy nemzeti sport lett a panaszkodás, nem elég, hogy minden epizód arról szólt, hogy milyen rossz, de emelt fővel kell viselni, a végén még újra jól bele mondták a kamerába is premier plán.
Ha ez a sorozat 89-ben eltűnt volna, most ez egy jobb ország lenne.
Horvát Ádám szerint az azért jelent valamit, hogy az mtv 4. alkalommal ismétli a sorozatot. Persze jelent, azt, hogy nincs mivel kitölteni a műsor időt.
2011.04.08 13:04:59Dühöngő bika
Az indavideora lelopkodni a youtube-os feltöltéseket botrány, főleg hogy az indavideó olyan szinten lassú,hogy az ember inkább el sem kezdi a multimédiás élményt:)
2011.04.08 13:05:21okostojáska
Hihetetlen, hogy van akinek erről is napi politika/alkotmány vita jut eszébe... nem sok minden tudok már meglepődni, de most meglepődtem.
2011.04.08 13:06:04Reckl_Amál
"Álltam én már csendőr, német és orosz puska előtt is!"
Ez tökéletes.
Minden részt láttam.
2011.04.08 13:13:07lokkoLori
a szomszédok nekem mindig túljátszott színházi ripacskodásnak tűnt :(
2011.04.08 13:15:56Mitya Ivanov
kár hogy Komlós Juci csak egy lenke néni lett.
2011.04.08 13:19:47zsolesz123
" Lenke néni kiosztja János ex nőjét "
01: 24-nél, állítsátok meg a képet, milyen gyönyörű ez a nő. (Fehér Anna)
2011.04.08 13:23:42Suzannah
R.I.P. KOmlós Juci
2011.04.08 13:31:15Lefty Rosenthal
Szomszedok-at ha komolyan vesszuk, akkor silany, kritikan aluli hulladek. De pont ez az, hogy nem vesszuk komolyan!!! Skanzen, en mindig megnezek egy picit belole hogy ha ugy erzem rosszul elek, es rogton halas leszek:))
2011.04.08 13:57:38Zabalint
@szabiaki:
Akkor te nagyon nem figyelsz. Én ugyan a sorozatot sosem néztem, de mostanában rengeteg youtube részletet látok belőle, és simán lejön, hogy egy rakat figura szándékosan egy-egy valós típus karikatúrája(pl. Lenke néni a tipikus nyugdíjas néni, Janka a pofátlan rokon, Juli az überidióta, okoskodó anyuka, Vágási Feri egy irreális figura, aki nevelőotthonból felkapaszkodott, viszont amit a számítógépekről mond, az tipikus 90-es évekbeli hobbigépes okoskodás). Így a panaszkultúrát sem a sorozat teremtette, sokkal inkább ábrázolta.
2011.04.08 13:58:11Roy
"lokkoLori"
A Barátok közt, és a Jóban rosszban című rémdrámánál azért eg kicsit jobb volt.
Ott azért SZINÉSZEK játszottak, és nem pedig sztáralűrökkel rendelkező ripacsok.
2011.04.08 14:00:23Zabalint
Inkább azért volt fos a sorozat, mert jó pár nagyon gyenge színész szerepelt benne. Szerintem közülük legrosszabb Nemcsák Károly volt, de voltak jó színészek is, pl. Komlós Juci ilyen volt.
2011.04.08 14:11:32lokkoLori
"Roy"
A barátok közttel mi a baj? attól nem érzem úgy hogy nekem kínos nézni ami a képernyőn van (ettől függetlenül lekötni nem tud) ... A jóban rosszban ... na attól tényleg lekaparom az arcom, kín az egész, ahogy a szomszédokat is fájdalom nézni, de az másért fáj
2011.04.08 14:12:50Álamfő álomás következik
Roy: épp az volt benne a szörnyű, hogy jó színésznek tartott emberek ripacskodták végig az egészet! Zabalintnak abban igaza lehet, hogy valahol az adott kor embertípusainak paródiája volt a sorozat, de attól tartok, nem annak szánták a készítői.
2011.04.08 14:19:05Sodrak
én fiatal vagyok viszonylag (26), mégis kellemes nosztalgiával nézem a sorozatot a mai napig, ha úgy adódik...
2011.04.08 14:19:09Nervus
Szerintem azért annyira nagyon szar nem volt a sorozat.
@Hamlet:
Nagyon szép dolog, hogy ezt így kommentben leírod, de talán a legszebb az lett volna, ha a jutubos videókat szúrja be a tisztelt szerző, nem pedig átmenti erre a hulladék indavideóra.
2011.04.08 14:20:09Sodrak
mellesleg a legtöbb itt kommentelő, velem együtt, valószínüleg úgysem érezheti át azt as kort, áletkoránál fogva, ez van
2011.04.08 14:21:28Nervus
Hogy kötekedjek még egy kicsit:
"Mialatt a víziszonytól szenvedő Lenke kedélyesen elkonyakozgatott a parton Madarasival" - söröztek, nem konyakoztak. Bár a Szomszédokban több konyak fogyott, mint a franciáknál az elmúlt 20 évben :D
2011.04.08 14:25:38MP
Azért az ahogy otthagyták az állítólag szeretett kutyát az nem épp a felelős állattartás mintája.
2011.04.08 14:30:05Az igazi Trebics
MP: Szerintem meg pont ez a felelős állatartás, biztosítva neki kertes házban a természetes környezetet és a mozgásigényének megfelelő életteret.
2011.04.08 14:31:51Álamfő álomás következik
Sodrak: nyugi, ahogy fideszünk eddigi működését nézem, nemhogy azt a kort, még az azt 30-40 évvel megelőzőt is lesz lehetőségetek átélni. :-(((
2011.04.08 14:35:03GodmaNZ
Tudjatok lehet, hogy a Szomszedok mai szemmel nem uti meg sokak normajat, de annak idejen resze volt az eletnek. Minden heten vartam gyerekkent es talan azert lehett olyan nepszeru, mert mindenki magara es a kornyezetere ismerhetett belole. Ahogy valtozott a rendszer es a politika, ugy kovette nyomon a sorozat is. Minden aktualis volt. Nekem tetszett, mai nepig megnezek belole ma mar mokasnak tuno jeleneteket, mint a hires "Vindoz 95" reszt. Ezzel egyutt resze a multnak, a tortenelemnek es az eletunknek. Ma mar a Ford T model vagy egy dinnyes lada is szarul nez ki,annak idejen mindenki imadta azokat is.
2011.04.08 14:50:01Sodrak
@Álamfő álomás következik:
mondjuk azt inkább kihagynám...:)
2011.04.08 14:56:55szabiaki
@Zabalint baromira nem karikatúrák voltak ezek a szerepek, teljesen komolyan gondolták. Ahogy Horvát Ádám is komolyan gondolja, azért ismétlik 4. alakalommal, mert jó és időt álló.
Az meg hogy az emberek kéthetente látták a tévébe, hogy panaszkodnak ott is, csak adta alájuk a lovat.
Sokat ártott az országnak.
@GodmaNZ kéthetente ment, nem hetente
2011.04.08 15:00:11vidéki suttyó
Én soha nem szerettem "Lenke nénit". Irritált a játéka, a hanghordozása, az állandó kötekedő karaktere, és a képen is látható grimasza.
2011.04.08 15:04:40Balance Of Power
Lenke néni ritka idegesítő karakter volt, de Komlós Juci attól még egy tünemény lehetett.
Álamfő álomás következik: Jó és nem különösebben megerőltető pénzkereset volt ez a színészeknek és mondjuk Pásztor Erzsi alakítása Janka néniként csont nélkük zseniális volt. Zenthe meg annyira laza volt, hogy majd szétesett, látszott hogy nem feltétlenül veszi komolyan magát a szerepben. És az is sokat elmond, hogy Kulka pl. egy ilyen skatulya ellenére/mellett is megmaradtak sikeres, szakmailag elismert színpadi színésznek.
2011.04.08 15:11:06Zabalint
@szabiak:
Ja, hogy pl. Bela ba figuraja sem valamifele karikatura lett volna? Konkretan talalkoztam nem egyszer a tipussal. De Janka nenik is eltek, elnek koztunk. De nyugodtgan elj a hitben, hogy a sorozat teszi az embereket panaszkodosa, nem pedig a sorozat abrazolja a panaszkulturat...
2011.04.08 15:13:44Balance Of Power
szabiaki: HÁ komolyan gondolta, az tuti (vhol egyszer azt olvastam, hogy a sorozat a világ HÁ szemein keresztül), de mégiscsak eltelt 10 év, mióta vége lett. Láthatja ő is, hogy sokan csak "viccesen" szeretik a sorozatot. A kordokumentum jelleg viszont elvitathatatlan. Ugyanolyan történelmi forrás, mint egy korabeli híradó vagy akár amatőr felvétel. Már csak a külsőségek (frizurák, ruhák, utcaképek stb.) miatt is felbecsülhetetlen értékű.
2011.04.08 16:00:52lutria
Nem csak a kiskutyát felejtették el az irók az első részből,hanem azt is furcsa hogy Lenke néniék volt házának kertjéből rá lehet látni a Gazdagréti lakótelepre ami kb.100 méterre látszik.:)
A történet szerint hol volt a házuk amit le kellett bontani az M0 építése miatt,Nagytétényben vagy Diósdon?
2011.04.08 16:30:51Balance Of Power
lutria: Miért, ilyen más sorozatokban is volt, pl. az olasz származású Columbo hol tökéletesen beszéli ősei nyelvét, hol sajnálkozik hogy nem tudta soha megtanulni azt :))
2011.04.08 16:34:06liftman
kíváncsi vagyok meddig tűrjük még az indavideót.
2011.04.08 16:50:49Dead like Me
Szeretem a Szomszédokat sorozatot még ennyi év után is. Hiába no amit mondtak benne akkor ma is újra+újra aktuális lett.
Nyugodj békében Komlós Juci néni. :(
2011.04.08 17:14:00dzsof
ez jo cikk volt!
2011.04.08 17:14:3768nyara
Az ETZ-vel nem CSAK postások jártak. :-) Komlós Juci meg nagyon jó színész volt, és nem pont e miatta a sorozat miatt mondom ezt.
2011.04.08 17:43:57robian
Nyugodj Békében Lenke néni
2011.04.08 17:52:20robian
pedig Almusz nemsoká megszüli a dédunokáját :(
2011.04.08 18:31:24gertb76
@Hamlet: és miért nem lehetett a youtube videókat betenni? nyomni kell a crappy indavideot?
2011.04.08 18:42:29brutusbrutalis
Komlós Juci és Zenthe Ferenc együttes dedikációja itt látható:
[link]
2011.04.08 18:47:20gertb76
Content is provided to you AS IS. You may access Content for your information and personal use solely as intended through the provided functionality of the Service and as permitted under these Terms of Service. You shall not download any Content unless you see a “download” or similar link displayed by YouTube on the Service for that Content. You shall not copy, reproduce, distribute, transmit, broadcast, display, sell, license, or otherwise exploit any Content for any other purposes without the prior written consent of YouTube or the respective licensors of the Content. YouTube and its licensors reserve all rights not expressly granted in and to the Service and the Content.
2011.04.08 18:48:06gertb76
és az a gáz, hogy az indexes munkatársaknak ki van adva a lopás
2011.04.08 20:37:11szcsongor
Jó, akkor én most megkeresem a videókat youtube-on és megnézem ott. Ennek a f** indavideónak nem fogok forgalmat generálni. Hogy pusztulna már ki...
2011.04.08 21:39:49dorian gray
Itt az én véleményem erről tavalyról, ha érdekelne valakit:)[link]
2011.04.09 00:24:52(avas)
hiányozni fog, ahogy a többi, Szomszédokból eltávozott neves színész is..
2011.04.09 01:24:38Tibo
Igen hiányozni fog.
Nyugodjon békében!
2011.04.09 09:09:08fg56
Én szerettem a Szomszédokat és a Lenke nénit alakító Komlós Jucit is. A fanyalgóknak megemlíteném, hogy a mai sorozatok egyike sem meri felvállalni a közélet és az aktualitás terhét - a Szomszédokból mindent megtudhatunk, ami az akkor kort jellemezte - a mostani sorozatokból nem tudunk meg semmit és valódi színészeket is alig találunk bennük.
2011.04.09 11:44:39isti75
Szerintem nem volt rosszabb mint a mai sorozatok pl Barátok közt, ahol már mindenki megdugott, és meglopott mindenkit. Mindig találtak valami aktualitást, és mindig igyekeztek valamire felhívni a nézők figyelmét. Persze az amerikai látványfilmekehez szokott embereknek ez kevés, mert se atomrobbanás, se véres leszámolás nincs benne. Én szeretem ma is nézni, mert jó látni azt a kort. Jórészt már eltüntek azok az eszközök, járművek, boltok, stb, amit ez a film megörökített. Annyi csatorna van manapság, akinek nem tetszik ne nézze. Szerintem azok értékelik manapság ezt a sorozatot akiknek valami eszébe jut róla. Ha egy ilyen ETZ-t meglátok... Ma már nevetséges, de akkoriban az volt "A MOTOR".
2011.04.09 12:39:44HVC
Egy biztos... ez a sorozat nem volt _annyira_ mesterkélt, fárasztó és Maunika só szintű, mint ma a Barátok közt...
2011.04.09 12:43:46HVC
Más. Ezért az utolsó vacak fércmunkáért, amit indavideo-nak hívnak, ezért fizettett az Index.hu Zrt?
(Természetesen 2 percnél megszakad a lejátszás...)
2011.04.09 13:13:29toce
Engem azért mindig aggasztott, hogy a Szoszédok üzenete, nevezetesen hogy mosolyogva, örök vesztesként, beletörődéssel tűr a rendes ember minden megaláztatást, míg mások csillaga felfelé tör, nos ez nem volt véletlen. Hanem a post komcsi propaganda szerves része...
Utólag mint mű, fél kordokumentum. Híven mutatja a rendszerváltás veszteseinek élettörténetét. Sehol egy sikeres sztori, de még boldog élet is csak nyomokban.
Inkább néztem a Dallas-t, és drukkoltam, hogy dzsoki megjavul és kibékül pamelával...
Nem is beszélve a derék német doktorok vidám életéről a Feketeerdőből...
2011.04.14 15:56:46bruTe
Elég lett volna csak az egyik videó végére becseszni az adidas-t, mert ez így kicsit gusztustalan.
2011.04.24 18:40:05far_vik
tiszteletem a Művésznőnek, de én könnyebben összeszedném a 10 pontot, amiért utáltam Lenke nénit... de ez akarakter, nem a színész