2011. április 21. - Az Ítélet napja
A Terminátor-franchise, azon belül is a kanonizált Sarah Connor-krónikák tévésorozat idővonala szerint a Skynet 2011. április 19-én öntudatra ébred, majd két nap semmittevés után szétbombázza nukleáris rakétákkal a Föld nevű sárgolyót. Ünnepelje az Index Terminátor-idővonalával az Ítélet napját!
Igen, ma 2011 április 21-én, ezen a felhőtlen és vidám napon ront nekünk a Skynet, hogy megsemmisítse az egész emberiséget, hogy azután a jövő emberi csontokon lépdelő harci robotokkal legyen tele, akik koponyaszerkezete amúgy feltünően hasonlít egy gratzi testépítőére.
A Terminátor - Sarah Connor krónikái című tévésorozat a Terminátor 3: A gépek lázadásáshoz hasonlónan alaposan átírta a Halálosztó-mítosz eleve zűrzavaros idővonalát. James Cameron a Terminátor 2-ben még 1997. augusztus 29-re tette az Ítéletnapot, amit végül sikeresen megakadályozott John Connor, az Ellenállás kiskorú vezére, a fegyverfetisiszta anyukájával és egy jövőből visszaküldött, Schwarzenegger-arcú bádogemberrel. A T3-ban azonban kiderült, hogy az Ítéletnapot csak elhalasztani tudják, megakadályozni nem, így végül a Skynet 2004. július 25-én mégis öntudatra ébredt, és szétbombázta néhány nukleáris töltetettel a Földet.
A 2008-ban elstartoló, két évadot megélt Sarah Connor krónikái sorozat viszont újabb Ítéletnapot adott a rajongóknak: abban a párhuzamos univerzumban, ahová a harcos amazon Connor anyuka egy időutazás során keveredett el (kijátszva ezzel a halálos betegségét), a Skynet 2011. április 19-én lázadt fel az emberiség ellen, és két nap múlva bombázta vissza a világot a kőkorszakba. A nukleáris töltetű rakéták indítását John Connor barátja/apja, Kyle Reese és a testvére, Derek egy játszótérről nézték végig. Magyarország sorsárol egyik filmben és a sorozatban sincs szó, valószínűleg az Oroszország felé száguldó amerikai nukleáris rakéták elkerülnek minket, de a sugárzó hamu már beteríti az egész nemzettestet. Csak abban reménykedhetünk, hogy Andy Vajna producer miatt a gépek kegyesek lesznek velünk.
Hogy mi történt egyébként kedd és csütörtök között? A Skynet valószínűleg frissítette az operációs rendszert, telepítette az új hardvercsatolókat, vagy csak megpróbálta uninstalálni az Itunest.
Hogy méltóképpen megünnepeljük a pusztulást és a Terminátorok eljövetelét, az Empire magazin kronológiája alapján mi is összeállítottuk a Terminátor-filmek idővonalát, a teljes méretért kattintson ide!



Kommentek
2011.04.21 14:34:22Pékszakállú Henceg
Az index megint nagyot alakított! Gratula! :)
2011.04.21 14:34:48newnt55
Hú b.zmeg a f.szom se tud követni má ennyi ítélet napját...
Egyszer volt hol nem volt, volt a T1, T2.
A többi csak ocsmány rókabőr.
2011.04.21 14:34:49ErEr
Szerintem az Sarah Connor Kronikái egyáltalán nem volt rossz sorozat, bár való igaz hogy a színvonal hullámzott, hol egy semmilyen, hol egy nagyon erős rész követte egymást. Én kicsit sajnálom hogy lelőtték. Mint ahogy a 4. részt is, a harmadik rész úgy ahogy van szar volt, de a 4.-ben lett volna potenciál, de való igaz sok helyen elég jól elcseszte.
2011.04.21 14:35:22Kooppuu
diplomamunka írás közben fellép az ember ide, majd a cikk láttán felröhög a könyvtárban:)
2011.04.21 14:37:27dilon
Hát ilyet!
2011.04.21 14:37:56Agent Cooper
Ilyen cikket lehet pénzért venni, ha Andy Vajda vagy?
2011.04.21 14:38:07Kooppuu
T filmekkel kapcsolatban meg csak annit, hogy a 3. az kuka ugyanúgy a 4. is, a TSCC pedig egész jó volt, csak tnyleg egy konstan színvonalat kellet volna produkálni (pozitívat legalábbis).
2011.04.21 14:40:44johevi
Akkor izgulhatunk estig. Illetve reggelig mert amcsiban az este itt már reggel lesz.
Biztos ami biztos ma nem fizetem be a közös költséget májusra....
2011.04.21 14:40:54Chapell
Én klikkelek de nem megy :O
2011.04.21 14:45:00Pékszakállú Henceg
Chapell! A Skynet blokkolja, ez már nem vicc!
2011.04.21 14:49:32entééé
az ítéletnap nem 1997ben van eredetileg? aztán pedig 2004ben a T3-ban már?
2011.04.21 14:51:30Hamlet
entééé,
nézd meg a timeline-t, a tévésorozatban ma van.
2011.04.21 14:52:03entééé
igen rájöttem :DD
az SCC-t sosem néztem .. ezért volt a kavarodás
2011.04.21 14:52:31newnt55
a T8-ban majd 2045-ben lesz az itéletnap... nevetséges
2011.04.21 14:54:08titan
A "felrobbantott egy számítógépgyárat" részre én mindig azt hittem, hogy az első rész végére vonatkozik, amikor azért némi pusztítást sikerült végbevinniük.
2011.04.21 14:54:55Ványadt Ványadtovics Vinyov
banyek, akkor most ugrott 2012 dec 21....?
2011.04.21 14:56:18csokiájsz
Csaxólok hogy Graz != gratz
2011.04.21 14:59:17Polós Feri [lionheart]
Ünnepelje az Index Terminátor-idővonalávall -- hogy az indexnel meg mindig képtelenek helyesen megírni (egy amúgy fos) cikket, tordelore
2011.04.21 15:00:12•{•
T1-2 zsir, tobbi gagyi
2011.04.21 15:01:00ZöPö (inda)
Jaja! nem Gratz, hanem Graz, de az is olyan, mintha egy érdire azt mondanánk, hogy budapesti.
2011.04.21 15:01:37záporjózsi
Nem tudom, mi a probléma. Szerintem ez egy sima magyar bírósági eljárás, ahol több ítélet születik.
2011.04.21 15:02:24brutusbrutalis
A Terminator többször járt Magyarországon, 1988-ban szép autogramot is adott:[link]
2011.04.21 15:03:10Polós Feri [lionheart]
És meg a mobil verzió is szar..
2011.04.21 15:11:32Kókuszmenyét
A T1 jó volt, a T2 a mégjobb... a többit nem láttam, de így leírva elég kusza :)
2011.04.21 15:11:48Giczy Gergő
NEM (csak) ma van az Ítélet Napja:[link]
2011.04.21 15:26:15Tomi from Space
Inkább írjatok arról a románról, aki átjött Erdélyből, pártot csinált, aztán sokadszorra megválasztották miniszterelnöknek és a legvégső ciklusában szétkúrta Magyarországot. Igen, ez Orbán Viktor, köszönjük.
2011.04.21 15:27:12GodBadka
Épp pár napja néztem végig a TSCC-t. Szerintem elég kellemesre sikerült. Egykét dolgot lehetett volna másképp csinálni - meg a vége is összecsapott lett, gondolom elég későn derült ki, hogy kaput neki - de egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem.
2011.04.21 15:31:28Ej,ha én is...
A megfejtés: Az atomháborút nem a hősök, hanem a Skynet odázta el!
Egy T-800-101-es érkezik a jövőből. A Skynet Arnold ként küldi Amerikába ahol előbb testépítő világbajnokként (könnyű neki) tűnik fel, majd kormányzó lesz. Célja a világhatalom megszerzése.
A Skynet rájött: Annak semmi értelme ha kiírtja az emberiséget. Uralkodni rajtuk sokkal izgalmasabb feladat.
Én sürgősen utánanéznék ennek a Vajna nevű embernek, nekem gyanús. Lehet, hogy a Skynet ügynöke!
2011.04.21 15:43:36Dr. Schwanzkopf Rudolf
Tisztelt emberiség,
A mainframen futó Windows 7 operációs rendszer előre nem látható meghibásodása miatt a világvégét máról a jövő heti frissítőkeddre halasztjuk.
csókolom,
a Skynet
2011.04.21 15:43:53SanX
Na ez a cikk bejött :D
Asszem letöltöm ezt a TSCC-t ;)
2011.04.21 15:46:05Boo
Tudom mivel töltötte az első két napot a Skynet. Windows uninstall. :-D
2011.04.21 15:50:06K0vasz
Rossz a kép: a T2-ben a T-1000-es nem Sarah Connort akarja likvidálni, hanem John Connort
2011.04.21 15:51:15Tressy
Andy Vajdnának ajánlom figyelmébe a Mark F Wilson és egyéb álneveken irt Nemes István regényeket.Van pár jó rész amiből lehetne még filmet csinálni...
2011.04.21 15:51:26Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert
az úgy kezdődött, hogy a windows, a linux és a mac osx összefogott...
2011.04.21 16:05:17GGG77
Én azok közé tartozom, akik szerint a 3. is egy kib@szott jó kis film.
2011.04.21 16:07:29Hamlet
Tressy,
szerinted Nemes István és baráti köre legálisan írt Terminátor könyveket a 90-es években? Valószínűleg nem véletlenül kellett átcimkézni Halálosztóra azt a sorozatot... ;)
2011.04.21 16:13:06Lük
Micsoda butaság ez a cikk :D
2011.04.21 16:23:40Tressy
@Hamlet:
Attól még jó könyveket irt és meríthetne ötleteket Andy (:
2011.04.21 16:27:13Rák Attantam
"Jaja! nem Gratz, hanem Graz, de az is olyan, mintha egy érdire azt mondanánk, hogy budapesti."
Nem, ez olyan, mintha azt mondanánk egy budapestire, hogy buta pesti.
2011.04.21 17:02:18o_see_as_i
Az eredeti dátum a 18. születésnapom volt. Én kértem, h egy kicsit lehessek felnőtt... :)
2011.04.21 17:24:18JohnHenry
hehe, én leszek az egyik fő célpont :-)
(aki nem érti, nézze meg a TSCC-t)
2011.04.21 17:41:17Paladin_x
Őszintén szólva, a T2-ről szóló részek eléggé furcsán lettek összerakva. 1995. jún. 8-hoz le van írva minden, hogy az ítéletnap elmarad, de lejjebb, 1997-ben Ítéletnap... :D Kiírhattátok volna, hogy feltételezett, vagy a T2 eseményei nélkül, vagy mittomén. Aki nem látta a filmet, annak így nem lesz világos. Ha a '95-höz beírt "Vagy mégsem?" mondat akart erre utalni, hát akkor... gratulálok.
2011.04.21 17:43:23Agatha
Köszönöm, Index! Adtatok három jó percet mára :D
2011.04.21 18:11:09pástétom
A kronológiában akad egy hiba: A T3-ban a csajterminátor nem Sarah Connort és John feleségét jött megölni (Sarah Conor már évek óta halott), hanem mindazokat, akik John Connor hű harcostársaivá válnak a világégés után - köztük természetesen Kate-et is. Szóval még csak nem is John-ért jött. Node amikor az állatmenhelyen felnyalja az ujjával John vérét, akkor fogja el a döbbenetes felismerés: itt a főellenség!!!
2011.04.21 19:11:53newnt55
Az eredeti T:
www.youtube.com/watch?v=x3tbB-pzMm4
2011.04.21 23:14:32k13
mega
2011.04.21 23:22:04Felszopólány
Nabazz, mi lesz vajon?
Túléljük? :D
2011.04.22 09:44:37horcsogpofi
Hi!
Van egy hiba a leírásban. A T2 idővonalon a T1000-es John Connor likvidása miatt küldik vissza és nem Sarah likvidálása miatt.
Ezt javítsátok pls.
Amúgy már készül az A3-as nyomtatás az irodában..
:DD
2011.04.23 12:07:11Tibo
Én olvastam a T3 regényváltozatát és ott más kicsit a története, legalábbis a jövő képe. Mert a regényben 2030-ban John Connor és felesége Kate együtt programozzák át/be a T-850-101-est.