Időutazásra alapozó történetekben logikai hibákat keresni szórakoztató dolog, hiszen a múlt megváltoztatása egészen agyzsibbasztó paradoxonokhoz vezet. A Terminátor-sztoriban a leglátványosabb ilyen a főszereplő, John Connor születésének kérdése, aki alighanem a legsúlyosabb apakomplexussal küzdő karakter a világirodalomban.
Az alapfelállás az, hogy az első filmben a jövőbeli Connor visszaküldi a múltba Kyle Reese-t megvédeni az anyját, akinek ez annyira jól sikerül, hogy közben megfogan a kis John, aki felnő, hogy harminc év múlva visszaküldhesse az apját a múltba, hogy megszülethessen. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a második részben kiderül: a gépek elleni háború (és azzal az időutazást kiváltó ok) azért történik meg, mert az időutazó T800-as roncsából kimentett csip alapján létrehozzák a háborút kirobbantó Skynetet.
Tehát John Connor azért születik meg, mert felnőtt korában elhatározza, hogy összehozza az anyját az apjával, a gépek elleni háború pedig azért tör ki, mert amikor már javában zajlik, a gépek egy nem szokványos trükkel próbálják kiiktatni az emberek vezérét. Ebből következik, hogy amikor a második részben hőseink megpróbálják elejét venni az Ítélet napjának és az egész háborúnak, Connor a saját megszületése ellen dolgozik: sikerrel járnak, nincs háború, nincs időutazás, anyu nem találkozik apuval, John nem születik meg.
Ezt a paradoxont egy francia író, René Barjavel 1943-as regénye, a Meggondolatlan utazó óta nagyapa-problémaként ismeri a sci-fi, és arról szól, hogy ha egy időutazó úgy változtatja meg a múltat, hogy azzal megakadályozza a saját megszületését (az eredeti történetben megöli a nagyapját), akkor meghiúsítja magát az időutazást is. Viszont ha mégsincs időutazás, akkor mégis megszületik, visszautazik a múltba, megváltoztatja azt, ezért mégsem születhet meg, és így tovább.
A másik híres paradoxon, amibe belefut a Terminátor-sorozat, a Bootstrap-probléma (Robert Heinlein 1941-es novellája, a By his bootstraps a névadó): bizonyos tárgyak vagy információk anélkül léteznek, hogy valaki megalkotta volna őket. Ilyen például a mesterséges intelligencia építéséhez szükséges tudás, amit a Cyberdyne mérnökei a T800-as csipjéből bányásznak elő, amit a Skynet épít majd meg a jövőben.
A kérdés: ki jött rá arra, hogy hogyan kell mesterséges intelligenciát létrehozni? Hasonlóan járt a jövőbeni Connor üzenete is („Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed”), amit soha senki nem talált ki, nem származik sehonnan, minden szereplő egy másiktól hallja: A jövőbeni John Connor megüzeni Kyle Reese-zel Sarah Connornak, aki továbbadja a gyerek Johnnak, aki felnőttként elmondja Reese-nek, és a kör bezárul.
A paradoxonokat a Terminátor-kánon a harmadik részben azzal próbálja feloldani, hogy felrúgja a második rész mondanivalóját (miszerint nincs kőbe vésve semmi, a sorsunkat magunk alakítjuk), és új alapszabályként azt állítja fel, hogy az Ítélet napja a háborúval együtt elkerülhetetlen. Ez persze nem magyaráz meg semmit, csak még inkább értelmetlenné teszi az egész időutazósdit, hiszen ha az emberek és a gépek is tudják, hogy lényegében nem lehet változtatni a jövőn, akkor minek próbálkoznak mégis.
Az időutazás egyetlen szabálya a Terminátor-történetekben, hogy csak élő anyag juthat át az időkapun; ezért meztelenek az időutazók érkezéskor, és ezért nem hozhat magával egy atombombát az időutazó kiborg, hogy egy gombnyomással elintézze a küldetését. Vagy mégis? A harmadik részben Arnold az egyik üzemanyagcelláját használva robbantja cafatokra a T-X-et. Ez meg a kötözködő nézőben felvetvi ugyebár a kérdést, hogy miért nem tesz ugyanígy az első részben ugyanez a modell ahelyett, hogy órákon át üldözi szegény Sarah Connort, aztán kimúlik egy hidraulikus présben.
Sőt, ha az időutazási tilalom alól mentesül minden olyasmi, ami élő anyaggal van borítva (máskülönben nem jöhetett volna át Arnold fémváza), akkor miért nem építenek be neki a bőr alá valami nagy kaliberű bolygórobbantó halálsugárvetőt? És hogyan magyarázza az egész élőszövetesdi azt, hogy a folyékony fémből álló T1000-es mégiscsak képes az időutazásra?
Az egész történet legfurcsábban viselkedő szereplője az emberiség kiirtásán igyekvő mesterséges intelligencia, a Skynet. A szupergép, ami olyan fejlett, hogy képes robothadsereget létrehozni, megoldja az időutazást, és annyira kiismeri az ellenfeleit, hogy azoktól szinte megkülönböztethetetlen gépeket tud alkotni, óvodás bakikat vét a háborúban.
Emberszabású robotokkal meg lőfegyverekkel harcol az emberek ellen, és eszébe sem jut olyasmit bevetni, amire az emberek érzékenyek, a gépek meg nem. Például megmérgezhetné az ivóvizeket. Vagy bevethetne biológiai fegyvert. Az ellenállók egészségügyi ellátása láthatóan nem túl erős, egy komolyabb nátha elvinné az egész bandát, a Skynetnek pedig minden titkos katonai vírus ott van az adatbázisában. Igaz, az Ebolában fetrengő ellenállók képe közel sem lenne olyan mozgalmas filmen, mint az időutazó kiborgoké, akik autós üldözésekben rombolják le fél Los Angelest.
Az sem különösebben okos húzás, hogy olyan korba küldi a Skynet akciózni a terminátorokat, ahol azok sebezhetőek és elpusztíthatóak. Csak pár évtizeddel kéne korábbra célozni, mondjuk John Connor nagyszüleire, és máris nem lenne minden sarkon folyékony nitrogénnel teli kamion meg kohó olvadt acéllal. Ráadásul ha egy küldetés kudarcot vall, simán oda lehetne küldeni még egy terminátort segíteni. Vagy akár huszat. Vagy huszat-huszat a csecsemő John Connor minden egyes pelenkacseréje alkalmából. Ehelyett a Skynet éveket vár, és olyan időpontra küldi az új próbálkozókat, amikor Sarah és John már felkészült az érkezésükre, vagy legalábbis tud a létezésükről.
Bár amint láttuk, a Terminátor-sztori elég sok sebből vérzik, ez nem feltétlenül baj: az ember elnézi a paradoxonokat a filmeknek, ha cserébe látványt, izgalmat, és olyan hangulatot kap, hogy az leviszi a fejét. Amíg a logikátlanságok olyan szintűek, hogy csak akkor ébred rájuk az ember, amikor a film után elgondolkodik az egészen, nincs semmi gond, elvégre egy akciófilmnek a szórakoztatás a célja, nem a realizmus; legfeljebb a tudósok morgolódnak, hogy a sci-fiből a sci, vagyis a tudományos rész nem áll erős lábakon. Gond akkor van, ha a butaságok olyan ordítóak, hogy nem engedik élvezni a filmet, ahogy azt a Terminátor esetében a negyedik rész tette.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
