Tamás
3 °C
7 °C

Egy meztelen nő és egy üvöltő patkány

2011.05.22. 11:26
Családjaikkal együtt az Egyesült Államokba költözik a hazai könyvkiadás két legmeghatározóbb borítófestője: Boros Zoltán szabadúszó illusztrátor, Szikszai Gábor concept artist lesz. A kultikus páros a jövőbeli terveik mellett egy több mint 25 éves sikersztoriról, Leslie L. Lawrence-ről, Star Wars-regényekről és a Word of Warcraftról is mesélt nekünk.

Boros Zoltán és Szikszai Gábor borítófestményeit nemcsak a geekek ismerik, hanem szinte mindenki. Csak vannak, akik név szerint nem emlékeznek rájuk, vagy azt hiszik, a "Boros–Szikszai" név egy embert takar. Az alkotópáros festményei a 80-as évek vége óta ott díszelegnek a Griff-könyveken, a Magus-szerepjátékhoz kiadott regényeken, a Valhalla házi íróitól berendelt, illegális Star Wars-folytatásokon és az Imperium Galactica díszdobozán. Jellegzetes stílusuk visszaköszönt már James Bond-, Alien-, Predátor-, Dűne- és Lőrincz L. László-regényeken is, az első Doom-kötetre pedig a kultikus IDKFA kódot is rárakták.

Mióta is dolgoztok együtt?

1935536 20bd5dabac4f28f49df064d9b31a48a2 wm
Szikszai Gábor és Boros Zoltán a Blizzard főhadiszállásán

Szikszai Gábor: Az első Boros–Szikszai-könyvborítónk F. Pohl Dr. Gladiátora volt a Móránál, de ha jól emlékszem, megelőzte néhány Galaktika- borító még 1988-ból. Ezeket még a főiskola alatt festettük, de addigra már komoly képzést kaptunk, és megtanult egymás stílusát is, hiszen középiskolás korunk óta ismerjük egymást.

Honnan jött a sci-fi ?

Szikszai: A filmélményeinkből. Örök kedvenc marad a Star Wars, a 2001 Űrodüsszeia és az Alien. Meg persze a Szárnyas fejvadász is, amit egy 15 fős, zártkörű vetítésen láttuk az Almássy téren. Ezt sosem felejtem el: a neves fordító és szinkrontolmács, Pozsgay József nagyon meglepődött Edward James Olmos káromkodásánál.

Boros Zoltán: Valejo és Frazetta barbárjain meg a többi angol és amerikai festô képein nőttünk fel. Nagy hatással voltak ránk Jim Burns robotjai, képregényvonalon pedig Juan Gimenez Metabaronja. És persze ott van a plakátrajzoló zseni, Drew Struzan is.

Ezért olyanok a korai könyvborítóitok, mint a moziplakátok?

Boros: Persze, teljesen tudatos döntés volt. Magyarországon a 80-as években a lengyel cirkuszplakátok stílusa volt az uralkodó, na meg az Albatrosz-könyvek fotómontázsai. Amerikai típusú grafikákat itthon maximum három-négy ember készített. Nézegettem a lemezborító-katalógusokat meg az IPM-ek "importált" borítóit, és eldöntöttem, hogy én is ilyeneket akarok festeni. Sőt ha lehet, még jobbat.

Szikszai: A sok szürreális Csillagok háborúja-plakát után, amiknél azt sem tudta az ember, mit lát, és az hogyan kapcsolódik a filmhez, mi amerikai stílusban festettünk posztereket. Amik utána önálló életre keltek: mellbevágó élmény volt látni, hogy a salgótarjáni mozi homlokzatán a Csillagember-plakátunkból kiollózott részletek köszöntek vissza.

Boros: Akkor még teljesen más világ volt, a hazai gyártású plakát hozzátartozott a hazai mozibemutatókhoz, függetlenül attól, ki milyen merchandise-jogokat szerzett meg a vetítés joga mellé. Festettünk magyar Godzilla- és Mechagodzilla-plakátot is, a rendszerváltás környékén viszont hozzánk is elért az a technológia, amivel könnyen ki lehetett cserélni az angol poszter feliratait magyarra. Onnantól már nem kellettek senkinek a hazai moziplakátfestők.

Ezután jött a Galaktika-korszak?

Boros: Igen. A Móra kiadónál, a Galaktika szerkesztőségében ismertük meg Kuczka Pétert, Trethon Juditot, Halmos Ferencet, Gáspár Andrást. Nemcsak a régi nagy nevek miatt volt izgalmas ez az időszak, szakmailag is fontos volt: olyan A-kategóriás scifi-klasszikusokat illusztrálhattunk, mint Sheckleytől a Státuszcivilizáció vagy Bestertől a Tigris! Tigris!.

Minden könyvet olvastatok, ami a ti borítótokkal jelent meg?

Szikszai: Eleinte igen, de egy idő után  fizikai képtelenség lett volna, csak könyvborítóból 500-at készítettünk az elmúlt évtizedekben. Lőrincz L. László viszont mindig megkövetelte, hogy olvassuk el a regényeit, mielőtt belevágunk a munkába. Ekkor még sok tízezres eladott példányszámokkal robogott a magyar könyvkiadás, és rengeteg hazai kiadó keresett meg minket azzal, hogy kizárólag Boros–Szikszait akarnak a címlapra. Volt, hogy odaadtam a legfrissebb Leslie L. Lawrence-kéziratot a páromnak, gyorsan olvassa el, és mondja el a lényeget, mert sietni kell a borítóval.

Boros: Lőrincz L. egyszer külön kérte, hogy legyen a borítón egy meztelen nő meg egy üvöltő patkány. Elképzeltük, röhögtünk, aztán fogtuk a fejünket, és megkérdeztük, hogy biztosan komolyan gondolja? Komolyan gondolta. Megrajzoltuk, de miután látta, hogy néz ki egy üvöltő patkány, csöndesen csak annyit mondott: „Akkor inkább legyen más a nő mellett.” Itt látszik igazán, hogy ami verbálisan jól hangzik, nem biztos, hogy vizuálisan is jó. Csak egyetlen írót tudnék mondani, akinek kiváló vizuális elképzelései voltak a borítóinkhoz: Gáspár Andrást, azaz a Magus regények Wayne Chapmanjét. Ő volt az, aki segítségként mindig konkrét színészeket csatolt a képekhez.

A Valhalla-köteteken Schwarzenegger, Michael Ironside és még a pápa is feltűnt. Sőt, maga Harrison Ford is, bár nem mindig legálisan. Hogy volt azzal a Lucas-tiltólistával?

Szikszai: A 90-es évek hazai könyvkiadása teljesen más időszak volt. A Valhalla-főnök Novák Csanádtól megkaptuk az illusztrátori feladatot, a jogi hátteret viszont a kiadó intézte. Mi  ilyenekkel sosem foglalkoztunk. A jogi hátteret rendezte a kiadó, így alakult, hogy a Star Wars-borítóink pár évvel később hivatalosan is rákerültek az amerikai kiadványokra.

Hogyan lettetek a 90-es évek legismertebb hazai borítófestőiből a Wizards of the Coast és a Blizzard Chesley-díjas illusztrátorai?

Boros: Már a 90-es évek elejétől voltak külföldi munkáink, rengeteget rajzoltunk a német FanPro Die Schwarze Auge (Dark Eye) szerepjátékához. Láttuk, hogy mindenki az amerikai piacra akar betörni, Európából, Japánból, Kínából és Oroszországból is oda nyomultak az illusztrátorok. 2004-ben próba, szerencse alapon elküldtük a portfóliónkat Donato Giancolának, a keleti part egyik legismertebb illusztrátorának.

Szikszai: Róla tudni kell, hogy főleg autodidakta módszerekkel fejlesztette magát profi szintre. Nem hajtott el minket, sőt kiderült, elsőre túl udvarias levelet írtunk neki. Abszolút közvetlen stílusban azt válaszolta, ezek legalább olyan jó munkák, mintha ő festette volna őket. Megmutatta a képeinket Jeremy Cranfordnak, a Wizards of the Coast akkori art directorának, és onnantól már folyamatosan kaptuk a megrendeléseket Magic-illusztrációkra.

Boros: A Magic kártyákkal ráadásul olyan helyekre is eljutottunk, ahová egyébként sosem tudtunk volna. Amszterdamtól Kobéig turnéztattak minket meghívott művészekként, mint a rocksztárokat. Massachusettsben egy művésztelepen alkalmunk volt találkozni Boris Valejóva és a többi híres, amerikai illusztrátorral.

Szikszai: Aztán egy Mark Irwin nevű képregényes úriember, a híres Heavy Metal magazin art directora átcsábította Jeremy Cranfordot a World of Warcraft kártyajáték kiadójához, az Upper Deckhez, így már onnan is kaptunk megrendeléseket.

Valejót és a többi híres fantasyillusztrátort mindenki irigyli kardos-páncélos modelljeik miatt. A ti nőalakjaitok azért ilyen jók, mert a képekre a barátnőiteket, később pedig a feleségeiteket festettétek?

Boros: Szép legenda, csak nem igaz. A tengerentúlon vannak illusztrátorok, akik a kis stúdiójukban a feleségük beleegyezését tudva fotózgatnak páncélban másodvonalbeli színésznőket, de mi nem ilyenek vagyunk. Nekünk mindig mindent fejből kellett rajzolni.

Szikszai: Vagy használni azt, ami van, mint a Magus könyvek James Bondjánál, a puskás Tier-Nan Gorduinnál. Egy motoros katalógusban feszített a referenciamodellünk, bőrdzsekiben és csizmában.

A puskás fantasyhősök több képen visszaköszönnek. Néhány rajongószerint még a lovagok helyett is robotzsarukat rajzoltok. A sci-fi tényleg ennyivel nagyobb kedvenc, mint a fantasy?

Boros: Egyértelműen. De bele kellett törődnünk, hogy a fantasy jelenleg jobban eladható. Szerencsére a klasszikus fantasy mellett egyre népszerűbb a „magicpunk” stílus. Léghajókat és egyéb repülő szerkezeteket mindig szívesen festünk, hiszen eredetileg mindketten formatervezőnek készültünk, az más kérdés, hogy mást tanultunk a Képzőművészeti Egyetemen.

Szikszai: Szeretünk átjárni egyik műfajból a másikba, csipetnyi sci-fit vinni a fantasybe.

Mennyiben más az amerikai kiadóóriásoknak dolgozni, mint a hazai vagy az európai piacra?

Szikszai: Lehet bármilyen szép a korábbi képeidből összeválogatott portfóliód, mindig csak annyira vagy jó, amennyire a megrendelő jónak tartotta a legutolsó munkádat. Itt nem lehet nagyképűsködni, hogy „úgyis megoldok mindent rutinból, mert már 25 éve ezt csinálom”. Folyamatosan fejlődni kell, mert több száz tehetséges srác tolong mögötted, mind azt nézi, mikor kezdesz lazítani, és azonnal elviszik előled a melót.

Boros: Ráadásul az amerikai piac nem igazán tud mit kezdeni a hozzánk hasonló alkotópárosokkal. Odakint minden munkafázisnak megvannak a saját szakemberei. Ha te azt mondod, értesz a concept arthoz, a filmes storyboardhoz, a könyvillusztrációkhoz és még a képregényekhez is, ráadásul évtizedek óta fix alkotótársad van, azt egyszerűen nem hiszik el. Visszakérdeznek: „Oké, de akkor pontosan mit is tudsz csinálni?”

Szikszai: Így jutottunk el oda, hogy a jelenlegi felállást határozatlan ideig szüneteltetjük. Most az a terv, hogy családostul kiköltözünk az Egyesült Államokba. Mindketten megszereztük „szakmai kiválóság alapon” a zöldkártyát. Zoli szabadúszó illusztrátor lenne továbbra is, én pedig inkább concept munkákat vállalnék a játékiparban. Egyikünk a keleti parton, másikunk a nyugatin.

Ez azt jelenti, hogy végleg szakít a Boros–Szikszai páros?

Szikszai: Muszáj volt lépnünk valamit, hiszen 25 éve nem volt szabadnapunk, karácsonykor és szilveszterkor is mindig dolgoztunk. Ezen akarunk végre változtatni, hiszen már nem lelkes főiskolások vagyunk, hanem házas emberek, akiknek a családra is gondolni kell.

Boros: Ez azért nem egy szomorú szakítás, biztosan lesznek még közös melóink. Lehet, hogy Gábor Kaliforniába kerül, én meg New York államba, de egy több évtizedes barátságot nem lehet eltörölni csak úgy. Internet pedig mindenhol van.

Hogyan osztottátok szét a 90-es években született közös képeket? Vader pilótakabinja Boros-festmény lett, Vogel az erkélyen meg Szikszai?

Szikszai: A saját portfólióinkba inkább az utóbbi 6 évből válogattuk ki a legjobb Magic- és World of Warcraft-illusztrációkat, mert ezeket a brandeket Amerikában mindenki ismeri.

25 év közös munka után eláruljátok a Boros–Szikszai-technikát? Boros a rajzoló, Szikszai a színező?

Boros: Igen, mindig átkopíroztam az ablaküvegen egy sztár fotóját, Gábor meg kiszínezte ceruzával. De félretéve a viccet: mindig is a lehető leghatékonyabban osztottuk meg egymás közt a munkát, és ennyi idő után már nagyon hasonlít a saját stílusunk a másikéra.

Szikszai: Olyannyira, hogy a 90-es évek elején az ős-Playboyba szánt Váncsa-esszét a szoros határidő miatt egyszerre illusztráltuk. A kép bal oldalát Zoli, a jobb oldalát én. Egyszerre, egy időben.

Egy közös műteremlakásban?

Boros: Csak a főiskola alatt volt közös lakásunk, aztán szétköltöztünk, később meg jött a család. Szerencsére mindig közel laktunk egymáshoz, így rendszeresen össze tudtunk ülni megbeszélni a melót. Aztán mindenki otthon csinálta a maga feladatát. Hogy konkrétumot is mondjak: a házakat meg a felhőkarcolókat általában nem én rajzoltam.

Szikszai: Igen azokra mindig én csaptam le. De az is igaz, hogy egy mozdulat, egy drámai beállítás kiizzadása nekem egy napomba is telhet, erre jön Zoli, és megoldja egy óra alatt. Az sem titok, hogy én már a 90-es évek közepén-végén elkezdtem digitális technikákkal dolgozni. Ez Zolinak nem annyira jött be, de nagyon tisztelem amiatt, hogy megmaradt a tradicionális megoldásoknál. Ő nemcsak ecsettel, néha az ujjaival is belenyúl a képekbe.

Boros: Az sem mellékes, hogy a hagyományosan festett képeknél mindig marad egy eredeti változatod, amit értékesíthetsz gyûjtôknek. Természetesen a különválásunk után én is használok majd digitális technikát, elismerve elônyeit. Sokszor – de nem mindig – gyorsabb, nem olyan macerás, mint a hagyományos technika, no és van legalább 32 undód.

Személyes kedvenc a képtengerből?

Szikszai: Legalább 1000 illusztráción vagyunk túl, nekem mindig az aktuális kép volt a kedvencem. A külföldi piac korán megtanított minket az aranyszabályra: minden egyes munkának úgy kell nekiállni, hogy ez lesz az eddigi legjobb képed.

Boros: Mindenképp ki kell emelni kedvenc munkákat? Óriási elismerés volt például egy régi Galaktika-kiállításon, talán a 80-as évek végén, hogy az akkor még élő képregényes legenda, a 2004-ben elhunyt Zórád Ernő így jött oda hozzánk: „Fiúk, megnéztem a képeiteket, újra meghoztátok a kedvem a rajzoláshoz.” Büszke voltam akkor is, amikor 30 oldalon keresztül foglalkozott velünk egy 800 ezer példányszámban megjelenő kínai scifi-magazin. És persze az, hogy a 90-es évek után újra bekerültünk a Spectrum kiadványba, a jelenkori scifi- és fantasyillusztrátorok legjobbjai közé, legalább akkora elismerés, mint egy szakmai díj.

Szikszai: Ami 2005-ben egy Chesley Award formájában megadatott, ez valami olyan, mint a filmvilágban az Aranypálma Cannes-ból.

Most min dolgoztok?

Szikszai: Közös munka keretében készült el a Journey nevű amerikai rockbanda legújabb lemezborítója. Igen, ez az a Journey.

És hogyan tovább?

Boros: Egy hosszú korszak mindenképpen lezárul, ez így kerek, ez így gurul. Nyilván a köztünk lévő sokezer kilométer ellenére lesznek majd alkalmi közös munkáink, de külön-külön kell megtalálnunk a saját új stílusunkat, egyéniségünket. Ami korántsem biztos, hogy olyan sikeres és különleges lesz, mint a Boros–Szikszai. De most ezt kell megélnünk.

Szikszai: Nagyszerű a tudat, hogy egy-két generáció a mi illusztrációinkon nôtt fel, sokan ismerik a nevünket és munkáinkat, sok fiatalt inspirálhattunk, hogy ezt a pályát válasszák hivatásukként. Ez így nem kevés, de egyikünk sem dôlhet hátra. Irdatlan mennyiségû melóval sikerült eljutnunk oda, hogy itthon vagyunk valakik, kint meg kezdhetjük az egészet vénségünkre újra. De azért megpróbáljuk.