Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNálunk később fejezik be Harry Pottert
További Cikkek cikkek
A Harry Potter-filmsorozat nyolcadik részének (7. film II. része) bemutatása után ez a széria lehet a második legjövedelmezőbb a világon a moziban vetített sorozatok között az Economist elemzése szerint. A ranglistán toronymagasan a James Bond-sorozat vezet 12 milliárd dollárral: 1962-es bemutatása óta 22 epizódot vetítettek. Jelenleg a Csillagok háborúja a második helyezett a régi, 1977-től készült részeivel együtt, ezt előzheti meg a mostani bemutató után a 2001-ben indult Potter-széria.
Kicsit csúszik a befejező rész
A Harry Potter és a Halál ereklyéi I. részét 2010 végén mutatták be, a finálé befejező (II.) részét világszerte legtöbb helyen most pénteken nulla óra 1 perckor vetítik, amire az Egyesült Államokban már két nappal a bemutató előtt 25 millió dollár értékben vettek elővételben jegyet. Nálunk azonban csak a mozik nyitásakor, délelőtt 10 órától lehet megtekinteni, az éjféli vetítésünket a magyar feltöltések miatti szigorítás okán hagyja ki a Warner Bros., hogy elkerülje a stúdiót érintő esetleges károkat. A forgalmazó InterCom bízik benne, hogy akik eddig az éjféli előadásokra váltottak jegyet, azok most pénteken sem maradnak otthon.
Még több kópiával (4375) indul az új Harry Potter Amerikában, és még több IMAX-moziban (274) fog futni. Itthon 61 kópiával indul, és nálunk ugye csak egy helyen, az Aréna Pláza mozijában lehet óriásvásznon nézni.
A Halál Ereklyéi két részre bontása a produkció tájékoztatása szerint nem a Warner jövedelmező ötlete volt, hanem Steve Kloves forgatókönyvíróé. Pár héttel azután, hogy elkezdte írni a forgatókönyvet, felhívta a producereket azzal, hogy hacsak nem akarnak négy- vagy ötórás filmet, az utolsó könyvet ketté kéne bontani.
Potter 1-8-ig
Míg a Harry Potter-filmsorozat eddig vetített hét része világszerte 6,4 milliárd dolláros bevételt hozott, itthon 3,7 milliárd forintos bevételt szerzett a mozikban, utóbbihoz 4,38 millióan vettek jegyet Magyarországon összesen.
A részek magyar és a nemzetközi nézettsége csak arányaiban hasonlít. Az első epizód (A Bölcsek Köve) hozta a legnagyobb bevételt mindenhol, míg a harmadik (Az azkabani fogoly) a legkevesebbet. Talán csak az ingadozásban figyelhető meg nagyobb különbség, mert „nemzetközileg az egyes filmek eredménye sokkal közelebb volt egymáshoz, mint a magyar mozikban”, összegzett az InterCom marketing és kommunikációs igazgatója, Ádám Bernadett. Az első rész nemzetközi szinten egymilliárd dollárt hozott, a legkevésbé nézett 800 milliót, Magyarországon 690 millió forint az első részé, a legkevésbé nézetté 448 millió.
Egyébként öt epizód szerepel az egyetemes filmtörténet top 20-as jegyárbevételi listáján, a magyar bevételi listán ugyanez a helyzet: az első, ötödik, negyedik, hatodik és második rész van a top 20-ban ebben a sorrendben. Az első és egyben legnézettebb részt Magyarországon 1,034 millióan látták, a harmadikat, a legkevésbé nézettet 413 ezren.
A magyar dvd-eladás adatai titkosak
A Potter-dvd-ket Magyarországon az a cég forgalmazza, amelyik a Warner dvd-eket is: vagyis először a Warner Home Video, majd megszűnése után a Forum Home Entertainment, majd annak megszűnése után 2009-től a Pro Video Film & Distribution. Ahogy az utóbbi senior marketingmenedzsere, Rajki Péter elmondta: a Harry Potter-filmek a Pro Video "legerősebb címei”. A megjelent példányszámokról annyit árult el, hogy „különösen keresettek”, ezt kérésünkre sem részletezte tovább, "az adatok nem nyilvánosak". Valóban keresett lehet: az ötödik és a hatodik részt is kiadták szerdán 3 lemezes gyűjtői kiadásban, áprilisban pedig a finálé első részét kétlemezes verzióban dvd-n és blurayen is. A befejezőt majd novemberben jelentetik meg ugyanígy.Több milliárd dollár, 0 Oscar
Miközben a filmszéria főszereplői, Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint a nyolc epizód alatt a Roxfort Varázslóiskola növendékeiként küzdöttek a gonosz Voldemorttal és követőivel - a 45 éves Joanne K. Rowling sikere után - jól kereső színészek lettek: Radcliffe az utolsó epizódért 20 millió dollárt kapott, a többiek több milliós fizetést kaptak részenként.
David Yates, az utolsó négy epizód rendezője is elégedett, maximum azzal a ténnyel birkózik meg nehezen, hogy egyetlen Oscart sem kaptak az évek alatt, csak öt nevezést díszlet, eredeti zene, vizuális effekt kategóriákban. A sorozatot azért 28 Bafta-díjra is jelölték, ahonnan idén egy különdíjat vihettek haza. A Rottentomatoes gyűjtőoldal szerint a kritikusok jól értékelték: összesítve a sorozat 83 százalékos átlagot kapott.
160 szemüveget használt el Harry
Daniel Radcliffe összesen 160 pár szemüveget használt el a Harry Potter és a halál ereklyéi 2. részének forgatásakor, míg 600-ra rúg a diákoknak készült, forgatás alatt elnyűtt egyenruhák száma. 5800-szor festették a sminkesek Harry Potter hegét Daniel Radcliffe és a kaszkadőrei fejére.Fogadóoldalakon 1 a 2-höz arányban adták, hogy az új, és egyben utolsó Harry Potter-film meg fogja dönteni a legnagyobb nyitóbevételt az első hétvégén (az itthoni csúcs a Harry Potterek között a negyediké: 155 millió forint). További fogadásokat tesznek arra is, hogy a teljes bevétel eléri az egymilliárd dollárt.
Kis közvéleménykutatást tartottunk az eddig kritikát író fiataljaink körében, akik együtt nőttek fel Potterrel, hogy milyen okokból néznék meg a filmet: Fanni (17) a történetet ismeri, de érdeklik a megoldások, a legutóbbi rész szerinte egész viccesre sikerült, Réka (20) keményebb filmet vár az eddigieknél, a legjobban a tömegösszecsapás érdekli, Verát (16) pedig az, hogy fejlődtek-e végre a gyerekszínészek.