A lassú felfogású Potter nem az ideálom

"Nagyon jól szórakoztam, nagyon látványos volt - mondta a 17 éves Fanni a Harry Potter ereklyéi II. után. Fannit 11 éves korában faggattuk először a témában, azóta felnőtt a generáció - Nem nagy elvárásokkal jöttem el rá, mert a vásznon megjelenő buta, lassan reagáló Harrytől és egyszerű barátaitól mindig elment egy kicsit a kedvem, hisz a könyvben ennél összetettebb karakterek". Tíz év után azért elfogadta, hogy ilyenek, és most kárpótolta a látványos körítés. Látványban egyébként szerinte a címszereplő Daniel Radcliffe is javult: "sosem volt az ideálom, de most masszívabb lett, és a borosta is jól áll neki".

Fanni egyébként egykorú a film főszereplőjével és két barátjával: a lanyha, szipogó Hermionéval, és a maga módján vicces Ronnal, de csak az első, 2001-es részben találta koruknál akár fejlettebbnek is őket, azóta inkább visszamaradottnak nevezné a hármast: "úgy látszik a sok akció, horcrux-üldözés elvitte az energiát az értelmi és érzelmi fejlődésükről. Harry a szokottnál is kevésbé tud tervezni, és amilyen közömbösen Ginnyvel bánik, én nem szeretnék bele".

"Együtt nőttem fel a srácokkal, és tartották a lépést" - mondott ellent húga, Verus, aki 10 éves volt, amikor először látott Potter-filmet, a hétkötetes könyvsorozat egyikét tízszer is olvasta, és megnyert már pár Harry Potter-barkóbát is. Mondjuk ő most 15, ami kettővel kevesebb, mint a filmbeli Potter.

"Most már a mai fiatalok nem tudják évente olvasni és nézni a filmet, ahogy mi csináltuk" - mutatott rá a két lány nővére, a ma már 20 éves Réka, mennyiben más a mostani kicsiknek a Potter-élmény: hisz nincs, aki a gyerekek helyett 10 évig elhúzza a mesefilmből egészen a horror határát súroló darkfantasyig jutó részek megjelenését és megismerését.

Valószínűleg le is zárult egy korszak, a Potter-generációé. Ahogy Fanni mondja, legkisebb húgaik, Kata és Bori már nem a Potter-világban nőnek fel, de reméli, hogy "nem valami Twilight-szintű őrület fogja őket elkapni". Őket ugyanis megérintette a Potter-rajongás: muglizták, kviblizték egymást, ha válogatott sértéseket akartak a másik fejéhez vágni, és Fanni még a "varázslóiskolát" is megtalálta a budapesti képzőművészeti iskola formájában. "Oda szeretnék járni jövőre, még az épület is hasonlít a Roxfortra."

Csak látvány

"A Halál Ereklyéinek második fele arról szólt, hogy Harry és két barátja egy nap alatt mi mindent el tud intézni. Hogy végzik el az egész megmaradt nyomozást a fekete mágus védőpajzsait biztosító ereklyék után, és kapcsolódnak be a végső csatába, amit emlékezések, titkok kutatása szakít meg" - a felnőttes, tárgyilagos leírás már attól a Rékától származik, aki az első könyv idején még 10 alatti volt, és ácsingózva várta, hogy bátyja befejezze, és átpasszolja neki. A két évvel idősebb, ma már 22 éves bátyjuk, Áron alaposan kinőtt a Potter-korból, de a cserkésztáborban még ma is Potter példáin keresztül beszélget a kisebbekkel a kereszténytanításról.

A film nem lett egységes az anyuka, Panni (46 szerint): "itt nemcsak az a veszteség, hogy van benne pár béna jelenet, amialatt a néző végig drukkol a gyerekszínészeknek, hogy együtt valahogy túljussanak rajta, hanem, hogy végig ezt a drukkolást éreztem a rendező miatt, ahogy a képességei alá rendeli a filmet, és nem a történet szerint irányítja". Panni látja maga előtt, ahogy David Yates a forgatókönyvét lapozza, és kihagyja azokat a jeleneteket, amik nem mennének neki, az érzelmeseket lerövidíti, mert akkor kevésbé lesz kínos. "Öncélú montázs lett, aminek, ha nem olvastam volna a könyvet a gyerekeim miatt, nem is biztos, hogy érteném a logikáját."

A film érzelmes szálait mind a négyen erősen kritizálták: sutaként jellemezték a tinik furcsán elvágott közeledését, Verus Harry barátnőjéért, Ginnyért aggódott, akinek szerelmi jeleneit a nagy szerkesztésben minimalizálták, és mert egy vagány lányból decens rajongót kreált a rendező. Az is zavarta őket, ahogy Ron és Hermione sitty-sutty összejönnek minden fel- és levezetés nélkül, Panni pedig a Weasley anyuka nagyjelenetét - ahogy háziasszonyból anyatigris-boszorkává változik - tartotta gyengének: "lett volna mit tupírozni ezen, ennél én is bármikor jobban megvédem a lányaimat."

Ha már anya ismét szóhoz jutott, megkérdeztük mit kezdene a főhőssel. "Potter a könyvben olyan, mint egy átlag tini, aki képes nagy dolgokra. Mindegyik tiniben benne van ez, de ő mégiscsak túlélte az egyik főbenjáró átkot, az Avada Kedavrát. Ugyanakkor ez a többlet nem jön át a filmen, ha én lennék a mugli nevelőanya a 'mit szerencsétlenkedsz, most neked kell megmenteni a világot, vagy nekem?'-kérdést biztos feltenném neki."

A felnőtt, és amúgy híres brit színészek is meglepték őket, míg Fanni mindent elnéz Helena Bonham Carternek, még azt is, hogy az utolsó részben idiótává fejlődött vissza, addig Panni nem érti, hogy Voldemort alakításában Ralph Fiennes hogy lehetett olyan lapos, mint az orra, ennél "még Nanny McPhee varázsdada is jobban érzékeltette a külső-belső átváltozást". Dumbledore professzor az, aki most sem üt mellé, McGalagony professzor remekelt, mikor életre pofozta a kőhadsereget, és Verus kedvence, a zsíros hajú Perselus Piton megismerésének kisfilmes etűdje volt még - Verus szerint - tökéletes. A látványt dicsérték még hosszan: "majdnem olyan jó, mint az Avatar" - mondta Fanni, aki szerint a 3d külön passzol a skót felvidék szikláihoz.

Elnyújtott vég

A film végével azonban már nem voltak ilyen elégedettek. A roxforti csata elmaradt, a végkifejlet nem frenetikus, de a törmelékek között rohangáló varázslók azért suhogtatnak a pálcával, pár troll is bemérgedt egy kicsit, és jó pár szereplőt láthatunk kiterítve. Fanni szerint, aki nem rajongója a naturalisztikus háborús filmeknek, mint a Ryan közlegény megmentése vagy az Elit alakulat, az utolsó nagyjelenet elnyújtott lett: "Harry az ostromban sem sietett sehova: nyugodtan gondolkozott az élet értelmén, meg hogy most mit csináljon, miközben tucatszám haltak a barátai. A könyvben legalább megismerhettük a gondolatait ezalatt, itt meg csak az elmerengő arcát láthattuk."

"A könyvben eléggé ki van domborítva, hogy a jók küzdelme a lényeg, és a felnőtté válás, itt meg csak papírmasé figurák törekednek a jóra" - összegzett Panni. - Az őrült varázslók jók ugyanis, hisz világukban a legnagyobb erő a szeretet meg a család: ez a vásznon látványos bőgésben, gyors csókolózásban, gyors életmentésben futtában jelent meg." Szerinte a film nem közvetítette ezeket a tanulságokat, csak illusztrálta azokat. Réka nem értett egyet vele: "Az még a gagyi jelenetekben is ott volt, hogy kiállnak egymásért."

A legelvetemültebb Potter-fan, Verus látott át a legjobban filmen: szerinte a fő baj az volt, hogy a rendező nem bízott eléggé Rowling-univerzumában - amely maga sem mentes a vendégmotívumoktól - ezért újabb vendégjelenetekkel próbálta tupírozni a filmet, amelyek viszont idegenek az eredeti világtól: "Egy varázsló nem kézzel dolgozik, hanem pálcával" - jegyezte meg Verus, szerinte túl sok volt a jedihatásból, amivel Voldemortból a gonosz fővarázsló Palpatint csináltak.