Gyöngyi
9 °C
9 °C

A Verdáknak még mindig van szíve

2011.07.30. 15:55
Kicsit aggódtam, mert a kritikák szívnélküli akciófilmnek nevezték az új Pixar-filmet, ami bonyolultsága miatt elveszíti a 10 év alattiak szeretetét, de a tesztgyereknek használt 8 és 7 éves fiaim nem véletlenül vártak a Verdák második részére ennyi évet: maradtak a célcsoportban.

A rendező-forgatókönyvíró John Lasseter és csapatának 2006-os Verdákja nagy kedvence volt Domonkosnak és Bálintnak. Már akkor megígértem nekik, hogy lesz folytatás, és ők számon is tartották. Lelkesen várták, mi új történhet a fennhéjázó versenyautóval, miután Kipufogófürdő város egyszerű lakói között önmagára talált a 91-es, Michael J. Fox-féle Doc Hollywood-film adaptálásával.

Jól építették fel a folytatás történetét, ezúttal a James Bond-mozik alapján. Két erős akciójelenet után a nosztalgikus számvetésből megismerhetjük a rajzolt, beszélő autók világának elmúlt 4-5 évét: Villám már a 4. szelepkupájánál tart, és minden bukolikusan idilli, csak szegény öreg mestere, Hudson Doki nem lehet már velünk (ráadásul a szinkronhang Paul Newman után egykori magyar hangja, Kristóf Tibor is elhunyt).

Villám innen indul el a világ legnagyszabásúbb autóversenyén, a Földgolyó Futamon (Japán, Olaszország, Anglia), és magával viszi legjobb barátját, a vontató Matukát is, aki Japánban egyfajta Pierre Richardként egy kémtörténet kellős közepébe pottyan. Dodó mindkét dolognak örült, annak, hogy Matuka főszerepet kapott ("nagyon jó volt, hogy többet beszélt, nagyon vicces volt, ráadásul ügyes lett"), és annak, hogy a kémszál miatt az autókat mindenféle extrákkal fegyverezték fel ("sugármeghajtást kaptak, lángszórót, gépfegyvert, és át tudtak alakulni"- sorolta lelkesen a film után).

A kém- és autóversenyes szálat az érzelem tartja össze: pontosabban a rajfilmek egyik fontos problémafelvetése, a barátság kérdése (Haverda) jön elő. Matuka viselkedését a verseny fogadásán Villám cikinek tartja, de tegyük fel magunknak a kérdést, ha egy Jar Jar Binksbe öltött Pierre Richard lenne a legjobb barátunk, hova vinnénk magunkkal nyugodt szívvel? Tényleg kényes kérdés az autómentő alakja, és bár néha sok – és ehhez hozzátesz egy nagy lapáttal az elkoptatott szinkronhangú Gesztesi Károly is –, de nem lépi át az elviselhetetlenség határát. Villám és az eleinte gyakran lesajnált Matuka barátsága ugyan megreped, de csak azért, hogy annál erősebb legyen, és végre Matuka is megtalálja a rozsdás alvázában az értéket.

A filmben az önértékeléssel kapcsolatos problémák generálják a konfliktusokat, de már nem lepődünk meg azon, hogy a robbanómotoros járgányok érző szívet takarnak. A világ letragacsozott, lesajnált autói állnak össze a csúnya fiúknak is van szíve-szindikátusba, és terveznek leszámolást az új, csillogó autók, élükön a versenyautók ellen. A tragacsok az olajos/benzines lobbi képviselőiként akarják lejáratni az alternatív üzemanyagokat a Földgolyó Futamon.

Autóbuzi szemmel a részletekről:

Már a Verdák első része is aranybánya volt azoknak, akik vevők a finom autós utalásokra. A futamokon felbukkant Jay Limo - Jay Leno, a milliomos showman, aki a világ legismertebb autógyűjtője is - vagy Mario Andretti, a legendás amerikai autóversenyző, egykori Daytona-győztes Ford Fairlane-je képében. A Verdák világában mindenben ott volt valamilyen autókkal kapcsolatos utalás. Aki azért aggódott, hogy a második rész nem hozza ezt a fajta geg-parádét, megnyugodhat: a sokféle helyszín még több lehetőséget nyújtott a filmkészítőknek meghökkentő apróságokat tervezni. A városokban galambok módjára repkedő játékrepülőktől a londoni Big Bent helyettesítő Big Bentley aranyozott B betűs hűtőrácsain át a XVI. Benedek pápát megszemélyesítő öreg, fehér BMW-ig. (Az első német származású katolikus egyházfő megszemélyesítésére mi is lenne alkalmasabb.) Az autókat nem nevezhették néven a filmben, hisz az reklámnak minősülne, de pár kivételtől eltekintve felismerhetőek. Külön finomság például, hogy a gonoszokat alakító ócskavasak közül csak kettő amerikai - az AMC Pacer és Gremlin típusai tényleg minősített ócskavas hírében álltak már új korukban is - kettő viszont régi ismerősünk: a Zastava Yugo és a ZAZ 968-as, közismert nevén a Zaporozsec. Ezek annak idején a keleti blokkban keserítették az emberek életét, és most is hitelesen játsszák az ukrán és dél-szláv maffiózók szerepét.
(Andróczi Balázs, Totalcar)

A gyerekeket azonban nem annyira érdekelte, megtalálják-e saját értékeiket a szereplők, ők Matukát amúgy is végig szerették, és azt gondolták, Villám ugyan nem érti barátját, de ez majd megoldódik. A versenyek, üldözések, akciók voltak azok, amik folyamatosan lekötötték őket, így csak a film végére vették észre, hogy az első sornak köszönhetően kicsit fáj a nyakuk. Sorra hallgathattam minden jelenet után, hogy "ez volt a legjobb rész".

Míg az életre-halálra menő küzdelmet Matuka és kémbarátai vívják, addig Villám – a háttérben zajló gondokról mit sem sejtve – a versenypályán küzd legnagyobb riválisával, a Forma 1-es Francesco Verdascóval. Küzdelmük nem emelkedik Joe Kompostor-i szintre, ahogy a filmben is szereplő sportközvetítők jellemeznék: férfias küzdelem dominált és közben folyamatosan ment a zrika az öltözőben.

Látvány szempontjából hozták a Pixar védjegyeként ismert, részletekig kimunkált képi világot: az itáliai verseny alatt például a fiúk egyszerre dőltek hátra, hogy „de jól néz ki, ide nagyon elmennék”. A pörgő film elsőre kevés lehetőséget ad az új finomságok és a Verdák 1-re vonatkozó utalások dekódolására. Éppen abban rejlik a film tökéletessége, hogy nemcsak egészében, de részleteiben is működik.

A párbeszédek az első részhez képest kissé túlpörögnek, de azért követhetőek, kivéve a francia és az olasz helyszíneken használt szavakat, ahol az „impossibile” és a „legfortunátóbb” még a könnyebbek közé tartoznak. Ezt leszámítva, igen jó volt a magyar szinkron, számtalan plusz ötlettel gazdagították az amúgy is igen sok gegbombát.

A srácok feldobódva álltak fel a film végén, pláne, mert a stáblista alatt még bejárhatták McQueenékkel a világot. És bár a kritikák egy része szerint a második rész szívnélküli akciófilmmé vált, ami nem találkozik a gyerekek ízlésével, valójában igazán verdás maradt, miközben a barát-cimbi témát sulykolta. Egyetlen rosszul sikerült "ismertem az anyádat, vagy az a húgod volt"-típusú poént leszámítva abszolút gyerekbarát maradt. Nem a Pixar kötelező házi feladatáról van szó, sokkal inkább a hagyományos hollywoodi dramaturgiának a készítők rajongásának köszönhető extra feltupírozásáról.

És azért azon se sajnálkozzunk, hogy maga a történet klisés. Az előző résznél még 2,5-4 éves fiúk ezúttal épp azt élvezték, hogy most végre igazi gonoszok is szerepet kaptak profi fegyvereikkel, és összevissza átalakíthatták magukat, mielőtt megkapták volna a méltó büntetésüket. Valljuk be, a 10 év alattiaknak igenis tud újat mondani pár James Bond-jelenet. 9/10