Szavazzon a legjobb amatőr filmre!

"Katolikus egyetem alatt sokat hall az ember etikus, erkölcsös életről, ami jó, de mi van, ha ez már túl sok? - tette fel a kérdést az Indexnek Béla Kovárczi. Erről készítette ezt a filmet a Pázmány egyetem filmes szemináriumára, ahol a feladat a hét főbűn-témája volt. A kézikamerát szobájában felállítva kezdett el szövegelni: a történet szerint öngyilkos akar lenni, és az anyjától búcsúzik, majd pár perc alatt felhergeli magát annyira, hogy eljusson az önmegváltásig. A szobafalon lógó Apokalipszis most-plakát ellenpélda: Kovárczinak nem volt sok nehézsége, nem vágta bozótvágó késsel át magát a dzsungelen, mint Coppoláék, sőt stábja sem volt. A Diákfilmszemlén különdíjat kapott 2009-ben.

Ez már a második nagyjátékfilmje Szalay Kristóf gimnáziumi német tanárnak, amit az amatőrfilmes versengésünkbe nevezett. Nomen est omen filmjéről 2003-ban az Index is írt. Ő az amatőrfilmek mestere, aki megalapozta itthon az "olyan rossz, hogy már jó” kategóriáját. A film Londonban játszódik, ahol brutális gyilkosságok zajlanak, a kegyetlenül lemészárolt áldozatok egytől-egyig a Szerelmes könnyek című tévésorozat rajongói. Szalay továbbra is egyszemélyes stábként dolgozik pár szereplővel kísérve (például Karinthy Márton is megjelenik). Minimál költségvetésből: 40 ezer forintból forgatta ezt a krimit, pedig csak egy levágott fej 15 ezerbe került. Tartja az amatőr szintet: a londoni helyszín megteremtése érdekében használt ötleteken akár sírni lehetne, de hosszan sorolhatnánk, hogy a forgatókönyv infantilis, a rendezés ötlettelen, a színészi játék rémes, a világítás pocsék, a képkivágások elszúrtak, a történetvezetés lassú. De valójában a bakik jól állnak neki, és a film így is könnyen beszippanthatja a nézőt. Az utolsó képsorokkal pedig jelzi, hogy Ed Wooddal és a szegénysori filmezéssel érez rokonságot.

Egy waldorfos iskolai filmes vetélkedőjére készítette Farkas András Márton három osztálytársával a filmet. A sulifilmes technikai színvonalon a HÉV megálló melletti parkban felvett mű extrái az ide-oda ugráló elemek: az időutazástól a test-lélek cserén és terrorista támadáson át a filozofálgatásig. Mondjuk az alkotók rossz helyre születtek: ötleteikkel az 50-es évek trashfilmjeinek korában egy kávézó teraszán könnyebben megértésre leltek volna.

"Egy esernyőkkel foglalkozó fesztiválra rendeztem a filmet" - mondta Szalay Kristóf az újabb kisfilmjéről. A film egy csajozós alapreceptre épít: végy magadhoz egy esernyőt, felejtsd ott a kiszemelt nő mellett, és rakj mellé egy cetlit a neveddel és házszámoddal. A vicces alapszituáció és a némafilmes forma nem rossz ötlet, maximum a film ritmusa és zenéje nem illik hozzá.

Filmes táborban forgatta a szakításról ezt a fekete-fehér kisfilmet Kovárczi Béla: "itt voltak amatőrszínészek, meg külön operatőr, csak a hanggal foglalkozó kislány nem foglalkozott azzal, amivel kellene, így a hang egy kalap szamóca lett, és utólag újra lett szinkronizálva" - sorolta. A sematikus háttér, és az oldalbeállítás nem gyengíti a témát. Probléma a napsütéssel volt: "kicsit megbuggyantak tőle a színészek". De legalább a 2010-es Diákszemlén különdíjat kapott.

Minimális költségvetésből készítette Selmeci Gábor 36 éves pszichológus és lelkes baráti köre két és fél éven keresztül ezt az egészestés pszichothrillert. A történet szerint Zsófi szép, fiatal, és mindene megvan, de az idilli élete mögött valami szörnyű titok lappang. Apjának váratlanul nyoma vész, és ez csak a kezdete a pokoljárásának. A forgatás alatt nehézséget a tapasztalatlanság okozott: az első nap felvett másfélórás nyersanyagból például csak pár másodperc volt használható. Bakik közé sorolhatjuk, hogy a Hajnit alakító Bezeczky Györgyi a munka alatt húsz kilót fogyott, a Zsófit alakító Sztrákos Eszter és az apját játszó Vitai Csaba között pedig csak 13 év korkülönbség van. A film egyszeri bemutatójára 2010 novemberében a Puskin moziba 225-en ültek be.

A színművészetis felvételijére készítette ezt a filmet Farkas Ádám, aki azóta a Pázmány bölcsészkarán tanul filmelméletet. Maga a forgatás hét óra volt, az elkapkodott képáradatot négy nap alatt dobta össze. A kisfilm elején beígért nagy igazság a történetmesélésről elmarad, viszont sikerül bemutatkoznia: a csokigyárban mindenáron dolgozni akaró fiú a Charlie és a csokigyárnál valóságosabb konfliktusokon megy keresztül: kezdve a szülők intelmeitől a nője lamentálásáig. Mellesleg a színművészetis felvételirendszernek is beszól kicsit.