Négymilliárd dollárt termelnek a tinivámpírok

2011.11.21. 10:29
Amikor a kevés számú magánkézben lévő hollywoodi stúdiók egyike, a Summit Entertainment megvette az Alkonyat, avagy Twilight franchise jogait, még senki nem sejtette, hogy három év elteltével a közepes alapanyagból a kritikusok egyöntetű dühét kiváltó, de őrületes bevételt termelő médiagépezet lesz. A napokban bemutatott, Hajnalhasadás című negyedik és a történetet záró, 2012-ben mozikba kerülő ötödik rész együttesen 1,2 milliárd dollárt hozhat a gyártónak.

A széria negyedik filmje a Hajnalhasadás alcímet kapta, és csütörtök éjfélkor mutatták be 3125 amerikai moziban. 30,3 millió dollár értékben váltottak jegyet a több helyszínen is napokat váró rajongók, ami a franchise történetben rekordnak számít, bár nem sokkal, hiszen az előző, Napfogyatkozás című rész is összeszedett 30 milliót.

A siker receptje nem túl bonyolult. Végy egy csapat jó külsejű, közepesen tehetségtelen hollywoodi színészt, írasd át az egydimenziós lányregények minden rossz tulajdonságát egyesítő könyveket nagyjából elfogadható forgatókönyvvé, és tolj bele annyi pénzt a marketingbe, amennyit csak bírsz. Ha jó választottad ki a célközönséget (12 év feletti és 26 alatti lányok/nők), akkor nyert ügyed van, a vámpírromantikával és kocka hasú farkasemberekkel megspékelt csöpögős giccset sikoltva fogják zabálni a nézők, a kritikusok véleményével meg nem kell foglalkozni, minden írásuk ingyenreklám.

Háromból 1,2 milliárd

Az Alkonyatot 2008-as megjelenésekor még nem fogadta olyan tömeghisztéria, mint ami a második résztől volt tapasztalható. A film 5,4-es, azaz a közepesnél egy paraszthajszállal jobb pontszámmal áll az imdb.com-on, viszont 34 milliós gyártási költség mellett 349 millió dolláros bevételt produkált, amire nem lehetett nem odafigyelni. A Summit azonnal le is forgatta a második részt, amiben még többet néztek merengve a fehérre maszkírozott vámpírfiúk és még dühösebben morogtak a vérfarkasok.

Az Újholdra már 50 milliót szántak, de megtehették, hiszen 710 millió dollárt keresett, és olyan elkötelezett rajongótábort épített ki a franchise mellé, amilyet utoljára csak a Harry Potternek sikerült. A 2010-es harmadik film, a Napfogyatkozás szintén 700 milliót hozott, igaz 68 millióba került a gyártása. Ekkor a franchise 1,8 milliárd dolláros bevételnél tartott.

Kétszer húzza le

Az utolsó könyvet a Summit két részben dolgozta fel, ami üzleti szempontból tökéletesen érthető húzás, a Harry Potter-sorozat utolsó darabja is így került mozikba és keresett egy valag pénzt, miért ne lovagolnék meg ők is a hullámot? Az első rész csütörtöki premierje után a szakértők 140 milliós nyitóhétvégét és minimum 600 millió dolláros bevételt jósolnak, ami, ha kettővel megszorozzuk (márpedig a jövőre érkező zárórészt sem fogják kevesebben megnézni), az 1,2 milliárd dollárt jelent - mindössze 250 millió dolláros gyártási költség mellé.

Ez így 4 milliárd amerikai dollár (913,460,000,000 forint), amivel a Summit sorozata a minden idők legnagyobb mozibevételeit összesítő listán a negyedik helyre jött fel, a Csillagok háborúja, a James Bond és a Harry Potter mögé. Amiben viszont az Alkonyat-széria mindenképpen jobb, mint a listán előtte tanyázó nagyok, az, hogy az idétlen vámpírok után koslató, permanensen nyitott szájú lány története öt év és öt film alatt hozta be a négymilliárdot, míg a Harry Potter-franchise hét filmmel keresett 6,3 milliárdot, a James Bond- vagy a Csillagok háborúja pedig évtizedes előnyben van mindkettővel szemben. A bevételi listákon hangsúlyozottan csak a mozibevételek szerepelnek, a DVD-k, kegytárgyak és egyéb kapcsolódó termékek bevételei nem.

Először hasadt a hajnal

A negyedik rész nyitóhétvégéjére a szaklapok előzetesen a 150 milliós bevételt sem tartották kizártnak (a Napfogyatkozásnak hat nap kellett 160 millióhoz, az azt megelőző Újhold három nap alatt 143 milliót hozott), különösen annak fényében, hogy az első teljes napi bevétel a 70 millió dollárt is meghaladta.

Nem lett igazuk, de nem sokkal lőttek mellé. A Hajnalhasadás 138 millió dollárral zárta az első nekifutást, ami csak a harmadik legjobb eredmény a saga véres-könnyes történetében. A filmet a világ többi részén jobban szerették (nálunk 52 611 néző látta csütörtökön és pénteken), és a franchise történetében rekordnak számító 238,5 millió dollárt hozott az első három napban.

Irodalomban gyökerezik

A filmek irodalmi alapját képező könyveket egy Stephenie Meyer nevű mormon nőnek köszönhetjük (már ha), aki az Alkonyat előtt még egy novellát sem írt, és rövid recepciós karrier után főállású anyaként üldögélt otthon. Aztán ki tudja miért, megírta a vámpírfiú és az emberlány rettentő romantikus kalandját, és ő volt legjobban meglepve, amikor a könyvből világsiker lett. A négyrészes sorozat 116 millió példányban fogyott el eddig világszerte.

A Harry Potter-sorozathoz hasonlóan ugyanazt a fiatal olvasóközönséget célozza meg Meyer is, de egyelőre kevésbé sikeresen, hiszen a szemüveges varászlótanonc hét része eddig 450 millió példányban kelt el, ráadásul mindkét sorozatnak vége van. Amiben az Alkonyat mindenképpen jobb volt, az az amerikai bestseller listák meghódítása: 2008-ban és 2009-ben a négy könyv a USA Today év végi rangsorának első négy helyét foglalta el, amire Meyeren kívül még senki nem volt képes.