Nero olaszul játszotta Árpád vezért

2011.11.23. 12:44
Franco Nero ma, november 23-án 70 éves. 1966-tól lett nemzetközileg ismert sztár, majd a 90-es években olyan kis költségvetésű magyar filmekben is szerepelt, mint a Honfoglalás, a Julianus barát és a Sacra Corona. Ez alkalomból tettük fel az Indafilmre egy napra a Honfoglalást.

A 96-os Honfoglalás-mozi forgatása sok ambivalenciát rejt: a közvélemény akkor nem értette, miért Franco Nero az Árpád vezér egy magyar színész helyett, miközben a film költségvetése alacsony volt: VHS-re készült. Végül több száz ezres nézettséget hozott.

"Kaptunk hideget-meleget, amiért nem magyar játssza a Honfoglalásban Árpád vezért - mondta erről Koltay Gábor, a film rendezője. - Több paraméternek kellett megfelelnie a színésznek. Árpád 54 éves volt a Honfoglalás idején, kellett, hogy tudjon lovagolni, sőt, hosszasan vágtázni, megfeszíteni és kilőni az íjat, vívni. Karizmatikus, erős kisugárzású színészt kerestünk, olyat, aki mindennek megfelelt. Magyarországon, ebben a korosztályban ilyet nem találtunk" - sorolta.

Így történt, hogy Árpád vezér a forgatáson olaszul mondta a szöveget, majd utólag Tordy Géza szinkronizálta. A többi vezér magyar volt: Sinkovits Imre, Bitskey Tibor, Dörner György, Kaszás Géza, Körtvélyessy Zsolt, Csendes László és Csurka László.

Az utóbbi évtizedek olasz filmművészetének nagy egyénisége (színész, rendező, forgatókönyvíró, producer) Francesco Sparanero néven a Django spagettiwesternnel lett ismert 1966-ban. Utána megannyi szerepajánlatot kapott, és több műfajban próbálta ki magát. 1966 után a Broadwayn is befutott későbbi feleségével, az Oscar-díjas Vanessa Redgrave-vel. Több mint százötven filmben játszott sci-fikben, drámákban és vígjátékokban, köztük művészfilmekben, mint az 1970-es Tristana című filmben, illetve történelmi filmekben (Mussolini végnapjai), és akciófilmekben is, mint A Kobra napja, A nindzsa színre lép, Még drágább az életed.

A színész a kilencvenes évektől volt látható olyan magyar, kis költségvetésű történelmi filmekben, mint a Julianus barát, a Honfoglalás és a Sacra Corona (erre már kaptak 200 millió támogatást is). Mindegyiket Koltay Gábor rendezte, és mindegyik rossz kritikai fogadtatást kapott. A Honfoglalásnak az olvasóink 2005-ben még az indexes bakidíjat is megszavazták.

Franco Neróval való kapcsolatáról Koltay elmondta: "Korábban, 1991-ben a Julianus barát című olasz-magyar koprodukcióban dolgoztunk együtt, akkor indult a barátságunk". Később a Korona Film Kft. első filmjében Árpád vezért alakította, majd 2001-ben a Sacra Corona Szent Gellértjét. Koltay egy órás portréfilmet is készített róla a Magyar Televízió számára.

"Franco Nero kimondottan baráti áron, jelképes összegért vállalta el a Honfoglalást. Fontosnak tartotta, hogy az 1100. évfordulóra elkészüljön a mi Honfoglalás-filmünk is, ahogyan a környező országok is elkészették a sajátjukat" - tette hozzá Koltay a Somogysárdtól kezdve Apajpusztán át Szentendrei szigetig forgatott filmről. Állami támogatást nem kaptak, ezért nem tudták az eredeti forgatókönyvet megvalósítani. A film félmilliónál több nézőt hozott itthon.

Az olasz színész 2007-ben még  Márió és a varázsló című film főszerepét is eljátszotta Magyarországon Almási Tamás filmjében, majd 2009-ben az Operabál díszvendége is volt.

A Honfoglalás-filmet egy napra kaptuk a Korona Filmtől, a dvd ezen a linken érhető el.