Jolán
-1 °C
7 °C

Ez jobb, mint a NASA-telefonszex

2011.12.17. 16:09
Robin Williams egy szimpla interjú alatt is olyan vicces, mint egy standup-turnén: tökéletesen megszemélyesíti a figurákat, akikről beszél, legyen az Stephen Hawking, Sofia Vergara, egy kielégült majom, vagy éppen a saját nagyanyja. London egyik legmenőbb szállodájában, a Gordon Ramsay által üzemeltetett étterméről is híres ötcsillagos Claridge’s hotelben beszélgettünk új animációs filmje, a pingvinekről szóló Táncoló Talpak 2-ről. Jövő csütörtöktől a magyar mozikban.

Karrierje kezdetén gondolta volna, hogy egy napon egy pingvint fog szinkronizálni? Meg van elégedve a filmipar fejlődésének irányával, az animációs filmek szereplehetőségeivel?

Abszolút. A színészek feladata, hogy hozzátegyenek az animációhoz. Vegyünk például valami olyasmit, mint a Majmok bolygója, ahol Andy Serkis elképesztő csimpánzot alakít, ez voltaképp a jövő. Azt hiszem, George (Miller, a rendező) fogalmazta meg a legjobban, amikor azt mondta, a legnehezebb dolog, és egyben az animáció Szent Grálja, az emberi szemgolyó megjelenítése. Bár ebben a filmben emberek is szerepelnek, de csak a közelieknél kellett valódi embert használni, ahol igazán jól látszott az arcuk. Ugyebár a szem a lélek tükre, és jelenleg ez az egyetlen dolog, amit még nem tudnak animálni. George szerint még öt év, és viszlát, ciao, színészek! De egyelőre még nem tudják teljesen számítógéppel modellezni az embereket, mert ha az arcukat is számítógép generálja, akkor halott a tekintetük. Úgyhogy nekünk már csak ez maradt.

Zavarja, hogy az animációs filmekben nem a saját arcával szerepel?

Boldog vagyok a saját arcom nélkül is. Éppen ezért vállalom ezeket a szerepeket, mivel valaki egészen másfélévé változhatok, szó szerint egy teremtménnyé. Vagy mint a Mrs Doubtfire-ban, idős hölggyé. „Igen, nagyon kedves magától, kedveském.“ És a maszkok és testprotézisek lehetőségeit nagyon szórakoztatónak találom. Karakterszínész vagyok, ez az, amit imádok csinálni, és számomra az a lehetőség, hogy egészen másvalaki bőrébe bújhassak, olyan ajándék, amelyből szeretnék minél többet kapni. És most, hogy van CG, számítógépes animáció, bármit megtehet az ember.

000 Par1035702
Fotó: Shaun Curry

A Táncoló talpak 2-ben egyszerre két figurának is kölcsönzi hangját, a nőcsábász Ramonnak és az életmódguru Luklásznak. Hogyan vették fel a közös jeleneteket?

Általában Ramónnal kezdtük, mivel ő sokkal aktívabb, egy kis macsó pingvin, úgyhogy először őt vettük fel. Luklász sokkal inkább, tudja, olyan Barry White-os (mondja egy oktávval lejjebb). Elijah (Wood) meg én gyakran teljesen berekedtünk a nap végére, úgyhogy őt a végére tartogattuk, mert őt akkor is elő tudom adni, amikor fáradt vagyok és szexi. Az a jó, hogy egy felvevőhelységben vagyunk mindannyian. Olyan, mint egy nagy, családi összejövetel. Csodálatos. És amikor Sofia (Vergara) belép, nyilván az egész szoba odavan érte.

Könnyebb együtt felvenni a hangokat?

Igen, egészen csodálatos. Sokkal könnyebb így. Általában, a legtöbb animációs filmnél az ember egyedül van a hangfelvételnél, és többnyire csak valami Skype jellegű videókapcsolata van a rendezőhöz. Aki egy másik országban van, egy másik városban, úgyhogy csak annyit hallasz abból, amit mond, hogy „ak – emokk – ekk“.

Olyan, mint a NASA-telefonszex. Általában két másodperces késéssel érkezik a hang, úgyhogy várnod kell, amíg a rendező végighallgat téged, és aztán végighallgathatod, amit ő mond. Szóval együtt sokkal jobb felvenni. Élő, spontán, egymást lelkesítjük, szétizzadjuk a pólónkat, mivel annyira felpörög az ember.

Kedvenc állata a pingvin?

Nem, az ezüsthátú gorilla. Különösen, hogy magam is egy öregebb példány vagyok. Volt szerencsém gorillákkal találkozni, Kokóval, azzal a gorillával, aki jelbeszédet használ. Konkrétan be akart vinni a hátsó szobába. A trénere meg azt mondta: „Nos, ha Koko bevisz téged hátra, én már nem segíthetek rajtad.“ De elképesztő volt. Voltaképpen az emberek legjobb vonásait személyesítik meg. Ezzel szemben a csimpánzok halálra rémítenek. Csimpánzokkal is találkoztam már, és nagyon rövid idő alatt képesek őrjöngésbe átcsapni.

A kedvenceim még a bonobo majmok, mivel matriarchális társadalomban élnek, ahol a szexet használják az agresszió levezetésére. „Annyira fáradt vagyok, olyan sok orgazmusom volt! Akarsz veszekedni?“ „Nem.“

Részben azért vállalta ezt a filmet, mert foglalkoztatja a globális felmelegedés problémája?

Globális felmelegedés? Igen, egészen picikét: San Franciscó-ban lakom. Szóval ha elárasztja a tenger, akkor én pedálozhatok a vízben. Egyértelmű, hogy emelkedik a tengerszint, azok a jéghegyek tényleg sorra szakadnak le. Ítéletnapi jéghegyeknek is hívják őket. Emelkedik az óceán szintje, és ez hatással van rengeteg helyre, hatással van rám is. Még a változó tengeráramlatok is befolyásolják San Francisco, sőt a Középnyugat időjárását is. Szerintem úgy tíz év múlva a víz lesz a legértékesebb természeti kincs. Megbaszhatjuk az olajat. Az emberek fel-alá mászkálnak majd, és azt kérdezgetik egymástól, van vized, van vized?

Mikor jött rá, hogy milliárdnyi hangon tud megszólalni?

Öö, milliárd? (Pátoszos hangon szólal meg.) „Milliárdnyi hang zendül fel benned.“ (Számítógépes beszédgenerátor hangján): „Tisztára, mint Stephen Hawking!“ Nos, azt hiszem, gyermekkoromban a legelső hang, akit utánoztam, a nagyanyám volt, mivel soha nem találkoztam vele, csak a telefonban hallottam a hangját. Úgyhogy a nagyanyámat utánoztam az anyámnak, ami kissé freudi, de érdekes is volt, valahogy így: (Rikácsoló öregasszonyhangon szólal meg.) „Fiacskám, itten üldögélek, nézem a birkózást a tévében, és pizzát eszegetek“, az anyám meg rám szólt, hogy „Ez csodálatos, de hagyd abba!“ Ez volt az első hang, aztán az évek során sok mindenkit utánoztam, tanárokat például. Ha az ember a középiskolában kifiguráz egy tanárt, az nagy szám. Szóval azt hiszem, így kezdődött.

És hogy megy a táncolás?

Ó, szörnyen. Mint egy átlagos fehér srácnak. Elég ijesztő, ha táncolok, majdnem olyan, mint egy jótékonysági tévéműsor, amikor ott a telefonszám a képernyő alján. „Kérjük, segítsenek, küldjék el dollárjaikat, hogy segíthessünk ennek a fiatalembernek megtanulni táncolni“.

A felesége nem panaszkodik, hogy nem tud táncolni?

A szalontánc viszonylag megy, tőle pedig annyira szép, hogy ő szokott vezetni. Ő művész, úgyhogy csak hátradőlök, és hagyom, hogy ő vezessen. És tulajdonképpen tudok egyfajta kamu latin táncot, olyan tangófélét (drámai pózba vágja magát). De ha improvizálnom kell, az szomorú. Nem jó.

Megpróbálkozna a Strictly Come Dancing (a Szombat esti láz brit verziója) vetélkedővel?

Ó, dehogy. Ijesztő lenne. Az első öt másodperc után kiesnék.

Vannak még olyan szerepek, amiket szívesen elvállalna?

Vannak olyan történelmi figurák, akiket szívesen eljátszanék valamikor. Imádnám Einsteint alakítani. Láttam róla egy képet, egy fekete-fehér fotót, ahol a strandon ül valami sziklán, keresztbeteszi a lábát, és mintha női cipő lenne rajta. Ez az az Einstein, akiről még sosem hallottunk. Ja, imádnám eljátszani Einsteint. Valamikor, valahogyan. Vagy Teddy Rooseveltet, egy igazi történelmi filmben (Az Éjszaka a múzeumban című családi vígjátékban Williams alakította Roosevelt elnököt), mert annyira érdekes figura. Alapvetően antropológus volt, ökológus, és természetbúvár, de minden állatot lelőtt. Lelőtte és hazavitte őket.

Van már konkrét projekt?

Több mindent is tanulmányozok, igen, nagyon izgalmasak. De még nem hoztuk össze, úgyhogy nem beszélhetek róla.