Elijah Wood már felnőtt pingvin

2011.12.28. 21:50
Határozottan meglepődtem, amikor Elijah Wood belépett a londoni Claridge’s luxushotel interjúk számára lefoglalt szobájába, ugyanis nem egy ilyen filigrán figurára számítottam. Wood olyan 1,68 magas lehet, a szeme ellenben bámulatosan kék. Persze a Gyűrűk Ura aprócska Frodójának szerepére nem lehetett egy Vince Vaughn-t választani. Wood nemrég fejezte be A hobbit forgatását Új-Zélandon, mi pedig új filmje, a Táncoló talpak 2. sajtó-kerekasztalánál beszélgettünk a halk szavú színésszel.

Miért döntött úgy, hogy a második részben is szerepet vállal?

Nagyon élveztem az első film készítését, hatalmas élményt jelentett George-dzsal (Miller), Robinnal (Williams) és az egész csapattal dolgozni, és mindannyian nagyon büszkék voltunk az elkészült filmre. Így aztán könnyen ment a visszatérés. És a figurák személyiségét már az első filmben felvázoltuk, úgyhogy bizonyos szempontból könnyebb volt beleugrani, olyan, mintha visszabújnék a régi bőrömbe. Sokkal egyszerűbb volt, és ezúttal új színészekkel és új figurákkal dolgozhattunk együtt.

És Sydneybe utazhattunk, hogy szinte teljes szereplőgárdával vegyük fel a hangokat, ami elképesztő volt. Majdnem egy hónapig voltunk ott. Sokkal inkább magával ragadó élmény volt. Az előző film nagy részét Los Angelesben vettük fel. Csoportokban vettük fel a hangokat, mert George számára rendkívül fontos volt, hogy a szereplők közül minél többen legyenek egyszerre a stúdióban. De Los Angelesben esténként mindenki hazamegy a saját otthonába, és így nem annyira vagy benne. Sydneyben, Ausztráliában szállodában laktunk, sokkal inkább beszippantott a film. Fantasztikus volt.

Sokkal teljesebb élmény volt. Azt hiszem, a szinkronszínészet gyakran igen szaggatott munka. Az ember darabonként veszi fel a hangot. Az első filmnél egyszerre nagy darabokat vettünk fel, de más-más napokon, más-más csoportokkal, míg ezúttal valamennyien odautaztunk és gyakorlatilag a filmben éltünk abban az időszakban. És Sydney remek város. Egyszerűen kibaszott fantasztikus volt! Remek!  És utána át tudtam repülni Új-Zélandra, és meglátogatni az ottaniakat, mivel annyira közel voltam.

Az előző részben Topi még csak fióka, itt pedig felnőtt pingvin. Melyik volt nehezebb színészi feladat?

000 Was4408886

Azt hiszem, a figura jellemét már az előző filmben felvázoltam, azon sokkal többet kellett dolgoznom. Új figura volt, sokat gondolkodtam jellemfejlődésének ívén. Ezzel szemben ennek a filmnek nincs akkora íve, inkább a fiához fűződő viszonyáról szólt a munka, ennek a kapcsolatnak a megjelenítéséről, arról, ahogy próbálja megszólítani a fiát. Így mivel kevesebbet kellett kisakkozni a karakterekkel kapcsolatban, a második film könnyebb feladat volt.

Jól tud táncolni?

Vállalhatóan táncolok.

És milyen stílusban?

Nem tudom, hogy van-e stílusom. Soulra meg funkra szoktam táncolni, de nem tudom, hogy nevezhetjük-e stílusnak. Néha csak lábbal ütöm a ritmust.

Milyen klubokba szokott járni?

Nem igazán járok klubokba. Inkább kocsmákba, és olyan kocsmákba, ahol van DJ meg zene.

Mit szólt volna, ha valaki azt mondta volna magának gyermekkorában, hogy egy napon majd egy pingvinnek kölcsönzi a hangját?

Valószínűleg hittem volna nekik. Tényleg? Hű, király! Pingvin leszek egy animációs filmben! Biztosan nagyon tetszett volna az ötlet.

Mi a véleménye a filmipar új lehetőségeiről? Az animációs filmek egészen újfajta  szerepeket kínálnak a színészeknek.

Igen, sokféle módja van a filmkészítésnek, az élő színészes, az animációs, a mozgáskövetéses, a digitális... Az animáció nagyon régóta komoly oszlopa a filmiparnak, az első Disney-filmek óta. A mozgáskövetés új technika, és szerintem nagyon izgalmas. Andy Serkis egyértelműen a műfaj úttörője, elképesztő alakításokat nyújtott, gyakorlatilag megmutatta, hogyan kell ezt csinálni. Nagyon sokféle módja van a színészi munkának. De alapvetően mindegyik módszer ugyanarra épül: mindig el kell játszanod a figurát, meg kell teremtened a jelenet hitelességét, dolgoznod a személyiségén, akkor is, ha csak a hangját adod, ha élőben alakítod, vagy ha mozgáskövetéssel készül a film, a technikai részletektől függetlenül továbbra is a figura áll a középpontban.

000 Was4408880

És ha valaki azt mondta volna, egy napon Frodót fogja játszani, mit gondolt volna erről? Frodo igazi klasszikus figura.

Nem tudom, hogy elhittem volna-e. Amikor megtudtam, hogy én kapom a szerepet, akkor is totálisan ledöbbentem. Emlékszem, Az inváziumot forgattuk 1997 nyarán, és Harry Knowles, aki az Aint it Cool News szerkesztője, megjelent a forgatáson, és azt mondta: „Peter Jackson filmet forgat a Gyűrűk Urából. Neked kéne Frodót játszanod!“ „Ja, az zseniális lenne!“ Már akkoriban is hatalmas rajongója voltam Peternek, már megjelent a Hullajó, a Mennyei teremtmények és a Törjön ki a frász! Úgyhogy tudtam, ki ő, és azt mondtam, igen, kibaszottul zseniális lenne. De akkor még nem is kezdték el a szereplőválogatást, csak jó másfél évvel később.

Hogyan halad a Hobbit forgatása?

Remekül, ó, Jézusom, igazi jutalomnak éreztem. Igazán csodálatos volt visszamenni ugyanarra a helyre, olyan, mint amikor újra találkozol a távoli rokonokkal. A Gyűrű szövetségének szereplői közül sokan ugyanazt a szerepet alakítják A hobbitban is. Úgyhogy elképesztően szürreális, olyan, mintha visszamennénk a múltba. Három héttel ezelőtt Hobbitonban voltam. Amikor legelőször ott jártam, éppen 19 éves lettem, most pedig harminc vagyok. Ebből látszik, mennyi idő eltelt közben. Egészen elképesztő. És szerintem a filmek fantasztikusak lesznek.

Még nem fejezték be a forgatást, ugye?

Én már megvagyok a részemmel. A többiek még a jövő év közepéig dolgoznak rajta, az első film pedig jövő decemberben jelenik meg.

A törpökkel is vannak közös jelenetei?

Nem, Frodo nem is él abban a korban. Van egy előretekintés, amelyben Frodo a Gyűrű szövetsége idején szerepel. Úgyhogy nem dolgozhattam együtt a törpökkel, de sok időt töltöttem velük, állandóan a forgatáson lógtam.

Egy kicsit dolgoztam Martin Freemannel, aki elképesztő. Hatalmas rajongója vagyok. Szerintem igazán csodálatos az, amit Bilbóval művelt, és a nézők imádni fogják.

Jut ideje a nőkre?

Hát persze! Naná! Bár hosszú távú kapcsolatom nem volt mostanában, sokat dolgoztam. Éppen nem járok senkivel, de keresem a párom. Persze, hogy mindig szakítok erre időt.

A filmben boldog családapa pingvint alakít, tervezi a házasságot és a gyerekvállalást?

(Nevet.) Idővel, persze. Nincs megírva, hogy mikor kell ennek megtörténnie, de nagyon szeretnék majd családot. Rengeteg gyerekes-családos barátom van, úgyhogy abszolút olyan időszaka ez az életemnek, amit már várok. Aztán az is van, hogy az ember próbál bizonyos dolgokat elérni az életben, mielőtt erre rászánja magát.

Nemrég Európába látogatott, a hobbit-társát, Pippint alakító Bill Boyd esküvőjére. Pontosan merre járt?

Bill esküvője miatt utaztam Skóciába, aztán páran átugrottunk Írországba, beautóztuk az országot, turistáskodtunk egy kicsit.

Felismerik az utcán? Hogyan reagálnak a járókelők?

Igen, előfordult már. Vicces, amikor Dommal (Dominic Monaghan, Merry) vagyunk együtt, az emberek totálisan kikészülnek, amikor rájönnek, hogy két hobbit utazik együtt. Elég vicces.

Az első filmet Oscarral díjazták. A második készítése során mennyire nehezedett nyomás az alkotókra, hogy megismételjék ezt a sikert?

Szerintem mindannyian azzal a céllal kezdtünk bele ebbe, hogy még jobbat alkossunk. Úgy éreztük, ez sokkal dinamikusabb történet lesz. Az első film bizonyos elemein igyekeztünk javítani, ez a második sokkal nagyobbnak, epikusabbnak tűnt, és ezt fontosnak éreztük. Most, hogy megjelent, nem is tudom, hogy egyáltalán felmerül-e bennem az, hogy nyer-e Oscart. Nem igazán foglalkoztat ez. És mivel nem én vagyok a rendező, a sikerkényszer sem engem nyomaszt. A filmen dolgozó emberek miatt akarom, hogy sikeres legyen. Szerintem igazán különleges film, és igazából George miatt akarom, hogy sikeres legyen. Mivel George a főnök, akinek meg akarunk felelni, akinek a legjobbat akarjuk nyújtani, szóval azt szeretném, ha ő boldog lenne és sikeres. Csak ez számít.