Brad Pitt zombifilmjét ősszel stoppolják

2012.06.13. 01:12
Brad Pitt Magyarországon is forgatott, problémákkal terhelt World War Z című zombifilmje újabb akadályokba ütközött. Most épp a Lost-sorozatot jegyző forgatókönyvírót, Damon Lindelofot hívták a produkcióba, hogy mentse meg a Paramount filmjét. A tesztvetítést követő újabb, szokatlanul hosszú héthetes pótforgatás valószínűleg szeptemberben vagy októberben kezdődik, de egyáltalán nem biztos, hogy Budapesten.

A nagy költségvetésű World War Z című mozit, aminek Pitt nemcsak főszereplője, hanem egyik producere is, sorban érik a csapások kezdve onnantól, hogy tavaly a magyar terrorelhárítás lefoglalta az országba érkezett kellékfegyvereket, egészen odáig, hogy pár hete 2012 decemberéről 2013 júniusára tolták a bemutatóját, és jelentős mennyiségű, héthetes újraforgatást kért az alkotóktól a stúdió.

A film premierjének halasztást előbb jelentették be, magát a pótforgatást a múlt hétig tudták titkolni. Nem a pótforgatás ténye aggasztó, hiszen a stúdiók nem egyszer kérnek kisebb változtatásokat utólag, hanem az hogy hét héten át veszik fel az új jelenteket, ami a jelenlegi verziónak nemcsak apróbb változását sejteti. Összehasonlításképpen: egy átlagos magyar film jeleneit általában 25-35 forgatási nap alatt veszik fel. "Ezt inkább már újraforgatásnak hívnám, olyan sok idő. Valami alapvető dolog nem tetszhetett a stúdiónak" - mondta Zákonyi S. Tamás, a magyar Flashback cég producere, aki Steven Spielberg München című filmjének magyarországi munkálatait is jegyzi.

A projekthez most csatlakozott Damon Lindelof, a Lost című sorozat Emmy-díjas író-producere, és egyben Ridley Scott Prométheuszának társírója, hogy a World War Z forgatókönyvének utolsó harmadára koncentráljon.

Mégsem Budapesten

Brad Pitt és társai kénytelenek visszatérni Budapestre az újraforgatás miatt a gyártó Paramount Pictures kérésére, közölte a június 4-ei Daily Mail-es cikk, de valójában azt, hogy Budapestre jönnek vissza, hivatalosan senki nem erősítette meg. Máltán és Skóciában is forgattak Magyarország mellett a tavaly nyáron és ősszel készült filmhez: és eddig csak a Daily Mail újságírója vélekedett úgy, hogy mivel a film Budapesten forgott, a magyar fővárost jelölik meg a pótforgatás helyszíneként.

Adam Goodman, a film magyarországi gyártócégének, a Mid Atlantic Filmsnek a vezetője már inkább cáfolta a Daily Mail információit a héten az Indexnek: "Az újraforgatás nem jelenti azt, hogy vissza kell jönni Magyarországra. Jelenleg nem tervezik, hogy visszatérnek, de ez akár változhat is" - fogalmazott kissé ködösen.

A Brad Pitt főszereplésével és produceri közreműködésével, 125 millió dolláros költségvetésből készült film magyarországi munkálatai alatt 3,5 milliárd forintot költött el itt a stáb, és öt hetet forgattak itt a film öthónapos forgatásából: a film moszkvai autógyári zombimészárlását vették fel Pesten, a több ezer magyar statiszta pedig zombikat, katonákat és civil áldozatokat alakított. Brad Pitt egyébként körszakállban és Mad Max-jelmezben futkosott közöttük, autós lábtörlőből eszkábált mellvértet meg gumiabroncsból készített vállvasat hordott.

A fő magyarországi helyszín a kőbányai Globus konzervgyár volt, ami azóta is zárva van, de azért ott is szükség lenne az előkészületekre: a forgatás idejére moszkvásították, és felépítették a lebombázott épületeket. Mivel egy forgatás után eredeti állapotban kell visszaadni a helyszínt, ezért most újra be kellene rendezni. Maximum azért menne a helyreállítás gyorsabban, mert a díszlet már ki lett találva, és mert egy bérmunka után elég sokáig megőrzik a díszleteket és a kellékeket, pont az ilyen esetek miatt.

A Filmirodában sem tudnak még a WWZ pótforgatásáról. De még nem is kellett volna bejelenteni: ha itthon forogna, a produkció egy film folytatásaként jelentené be a munka megkezdését számító 60 napon belül a forgatási időszakot és a költségvetést is.

Tesztvetítés után döntenek

A nem végleges változat tesztvetítése után hozhatták meg a döntést arról, hogy hosszú pótforgatásra van szükség, ezt valószínűleg a Paramount vezetősége tehette, hisz dollár tízmilliókról van szó.

Amúgy a legtöbb stúdiófilmnél előfordulnak pótforgatások, csak ez titokban megy értelemszerűen, mert az lenne, ami most a WWZ esetében: felhördülés és negatív sajtó követné a hír kiszivárogtatását. A pótforgatás általában csak három-négy napos szokott lenni. Valamikor előre ki van találva (például téli napokon is kell egy napot forgatni), és van, amikor az első tesztvetítések utáni eredményt látva alakítják: például ha vicces volt egy epizódszereplő, akkor írnak még neki egy-két jelenetet.

Sokszor vágáskor derül ki, hogy valami hiányzik dramaturgiailag, de ez igen drága baki: mondjuk túl sok az akciójelenet, a kulcsmondat nincs jól kihangsúlyozva. "Ha figyelembe vesszük, hogy mennyi speciális effektet terveztek ehhez a filmhez még a tervezett decemberi bemutató előtt, az a valószínű, hogy már túljutottak a vágáson, és megtartották a tesztvetítését az élőszereplős filmnek az úgynevezett animatic (képregényszerű) kiegészítésével" - mondta Zákonyi.

A World War Z Max Brooks 2006-os azonos című bestsellere alapján készül, a készítők szándékai szerint társadalomkritikus és politikai felhangokkal ellátott zombifilmnek szánják. Már a globális zombiháborúról szóló film forgatókönyvét is éveken át csiszolták. A történet szerint a film főhőse, Gerry Lane ENSZ-alkalmazott egy világméretű zombijárványt követően a túlélőkkel, a fertőzést vizsgáló orvosokkal és veterán élőholtvadászokkal készít interjúkat, így a néző fokozatosan tudja meg, kinek állt érdekében ez az egész armageddon.

A héthetes pótforgatás elég hosszú lehet egy-két nagyobb csatajelenetre, és pár szál (például családi szál) kibontására vagy szereplő árnyalására, de erről semmi konkrét információ nem szivárgott ki. A WWZ esetében arra is tippelhetünk, hogy az amerikai néző nehezen tud azonosulni vele, vagy épp követhetetlennek tartja azt, ahogy a főhős országról-országra utazik a világban. Az új forgatókönyvírót ismerve akár megnőhet a cliffhangerek és rejtélyek száma is.

Amerikában egyébként nagyon fontosnak tartják a tesztvetítés eredményét. Ilyenkor pár száz ember nézi meg titoktartási szerződéssel a film még nem végleges változatát. Kitöltetnek a tesztnézőkkel a vetítés után egy több oldalas kérdőívet, de vetítés közben is figyelik is a reakcióikat, hogy melyik jelenetnél nevetnek, sírnak stb. Majd a stúdió részére kiértékelik a tesztvetítés eredményeit, és meghozzák a döntést ami jobbá és/vagy sikeresebbé teheti a filmet. Kivágnak belőle X percet például, vagy lecserélik a zenét, hozzáforgatnak még pár jelenetet.

Extrém példaként a G.I. Joe 2.-t említhetjük: egy hónappal a premier előtt halasztották el a filmet. 2013-ra tolták, ami önmagában több tízmillió dollárnyi kidobott pénz marketing szempontból. A hivatalos indok az, hogy 3d-sítik. Valójában csak rosszak voltak a tesztközönséges visszajelzések: kiderült, hogy hiba megölni Channing Tatumot a film elején, mert időközben nagy sztár lett a 21 Jump Streettel és a The Vow-val. Az is elképzelhető, hogy feltámasztják.

Sztárok nélkül

Azt sem tudni, hogy a színészek közül kik jönnek Pitt-tel a pótforgatás még nem ismert helyszínére. A filmben szerepel még Matthew Fox, Mireille Enos, James Badge Dale és Anthony Mackie is.

Valójában a főszereplők sem mindig szoktak eljönni. Ha magyar példát nézünk: eddig a külföldi produkcióknak két magyarországi pótforgatásáról tudunk. A Nicolas Cage főszereplésével készült Season of the Whitchnek több utóforgatása is volt, abból az egyik Magyarországon, a többi Kanadában és Amerikában. És Cage is részt vett ezekben a munkálatokban. A Nicole Kidman-féle Arany iránytű stábja meg azért jött egy nap pótforgatásra a fóti stúdióba, mert épp itt dolgozott a főszereplő kislány Dakota Blue Richards a Csupó Gábor-os mesefilm, a Holdhercegnő miatt. Nicole Kidman nélkül érkezett a stáb a hőlégballonos jelenet forgatására.

Az, hogy mekkora botrány lesz a WWZ esetében, az dönti majd el, hogy a Szörnyek keringőjét jegyző Marc Forster marad-e a rendező az utómunkálatokra. Ha Forster rendezi ezt is, akkor nem vesztette el a stúdió bizalmát, és/vagy a Paramount nem akar nagyobb balhét a pótforgatás köré.

Tesztvetítés Magyarországon

Tesztvetítés például a Magic Boys-filmnél volt Magyarországon, amit azóta sem mutattak be, mert a film producere, P. Koltai Gábor előzetes letartóztatásba került, miután 4,02 milliárd forintos támogatási igazolást vett igénybe részben fiktív filmgyártáshoz. Itthon egy utolsó vágás előtti verziót tekint meg egy szubjektív alapon kiválasztott nézőközönség. A nyolcvanas években, aki akart, bemehetett a filmgyár nagyvetítőjébe a stúdió- illetve a Filmfőigazgatóság (FIFŐ) részéről, ilyenkor még benne volt a filmben minden, amit az alkotók akartak. Például Bódy Gábor Pszyché-jét és A kutya éji dalát is teljes verzióban nézhették meg itt a szerencsések. Utána jött a cenzúra: a stúdióvezetők és a FIFŐ vezetői döntöttek a film utolsó vágásáról.