Nimród neve kimaradt a trailerből

2007.06.05. 01:34
A Kontrollt jegyző Antal Nimród hollywoodi stúdiónál rendezett filmjének magyar mozikban futó előzetesén sem jelenik meg a neve. Kiderült, hogy ez már nem változik, a forgalmazók minden országban csak a stúdió által jóváhagyott nemzetközi trailert használhatják.
Antal Nimród Hollywoodban forgatott horrorjának, az Elhagyott szobának a trailere már április óta fut a nemzetközi mozikban, viszont az, hogy a film rendezője magyar, alig derül ki. Csak az előzetes végén megjelenő felirat árulkodik erről: A Kontroll rendezőjétől.

Nincs beleszólásuk

"A trailerbe nem tudtunk belenyúlni - magyarázta ennek az okát Ádám Bernadett, a filmet itthon forgalmazó Intercom sajtófőnöke -, viszont a feliratokba igen. Itt meg is jelenik a végén, hogy az Elhagyott szoba a Kontroll rendezőjének új filmje." Kiderült, hogy a nálunk is vetített előzetest a film producerei hagyták jóvá, és ebből a stúdió nemcsak egy régióra, de az egész világra egyet gyárt. Ebben nem csoda, ha a rendezőt nem, csak a két főszereplőt, Luke Wilsont és Kate Beckinsale-t futtatják, hiszen Antal Nimród nem ismert név az Államokban. Pedig nyilván jobban érdekelné a nézőket itthon a film, ha tudnák, hogy az egyik legnézettebb magyar film rendezője készítette.

A feliratos trailer

"A kampány többi eleménél, ahol módunk van rá természetesen hangsúlyozzuk, hogy ki a rendező. Ez nekünk is érdekünk - tette hozzá Ádám, de minden esetben egyeztetniük kell a Columbia Pictures stúdióval. - A plakát magyarítása és annak jóváhagyatása pedig még folyamatban van. Itt szintén A Kontroll rendezőjének új filmje feliratot szeretnénk használni." A tévészpotok magyar verziójánál már nagyobb a mozgástér, ott a végén képben is lesz utalás a Kontrollra, és "a hanggal is lehet játszani."

A horrorfilmet a magyar mozik augusztus 2-tól játsszák, előtte két héttel, július közepén indul a film "erős kampánya", és a magyarított plakátok két hét múlva jelennek meg a mozikban. Amerikában már bemutatták az Elhagyott szobát, ott az első hétvégét a toplisták második helyén nyitotta. Bár az Intercom folyamatosan egyeztet Antallal, azt még nem tudják, hogy a rendező eljön-e a magyarországi premierre.