Újra lesz Budapesten autósmozi

2007. július 3., kedd 14:37

Egy évtizedes szünet után a Nagykőrösi úti Fővárosi Autópiac területén jövő szerdán indul a vetítés az S.O.S. szerelemmel. Kocsiba be, ablakot le!

Az új autósmozi július 11-én, jövő szerdán nyitja meg kapuit a Sas Tamás rendezte S.O. S. Szerelem című filmmel. Másnap Rohonyi Gábor alkotása, a Konyec látható a Nagykőrösi úton. Egyelőre szerdánként és csütörtökönként lesz autósmozi, szeptembertől azonban már a hétvégéken is kinyitnak.

"Mára felnőtt egy új korosztály, amelyik csak hallomásból tudhatja, milyen sajátos kulturális élményt jelent a csillagos ég alatt nézni a kocsiból az óriásvásznat" - mondta Földes Tamás, a Fővárosi Autópiac Kft. igazgatója.

Földes szerint az idősebb korosztály még jól emlékezhet rá, hogyan szaporodtak el a fővárosban és környékén az autósmozik, amiket a plázák multiplexei tettek tönkre.

Egy felmérésből azonban kiderült, sokan szívesen befizetnék a fejenkénti 800 forintot, hogy a parkolóban álló kocsijuk szélvédőjén át nézhessék a mozit, s autórádiójukon hallgathassák a film dialógusait, zenéjét. A szabadban nyújtott éjszakai romantika közösségi élményére igény van ma.

Keresés

Moziblog

3D-ben is szörnyű a Baljós árnyak
A térhatás minimális, az ütni való kölyköt és Jar Jart még Darth Maul párbaja sem tudja feledtetni.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!