Jenő
3 °C
8 °C

Nem figyelek arra, hogy esek hasra

2008.03.23. 14:55
Bacsó Pétert faggattuk a visszavonulásáról legújabb filmjének a Majdnem szűznek a díszbemutatóján. A 18 éves kurváról készült filmnek rendezője és forgatókönyvírója is volt egyben a 80 éves filmes.

A fiatal filmeseknek akart ezzel a filmmel bizonyítani, hogy csak úgy elmesél egy történetet az elejétől a végéig? Egy 18 éves lány elhagyja a nevelőintézetet, majd a barátja eladja kurvának.

Nem. Ahogy szokták mondani kézilabdameccseken: saját stílusomban játszottam. Nem akartam vitatkozni velük.

Azért más, mint a mai filmek.

Más. A fiatal filmesek olyanok, mint a biológiatanárok. Úgy mutatnak fel egy embergyűjteményt, mint egy rovargyűjteményt. Nagyon tárgyilagosan, elfogultság nélkül, hideg fejjel teszik, gondolok itt például a Pálfi Gyurira, akit nagyon nagyra tartok. De én másképp csinálok filmet: belülről próbálom megközelíteni az embereket. Nem részvét és együttérzés nélkül, hanem még a legaljasabb figurát is humánusan közelítem meg.

Szentimentálisan?

Nem tartom ezt szentimentálisnak. De például van itt a filmben egy strici, neki is az emberi dolgait próbálom megmutatni.

Nem gondolt arra, hogy a fiatal lány mellé egy hatvanfölötti partnert válasszon inkább? Például hogy a mellékszereplő Lukács Sándor kerüljön így főszerepbe?

Nem gondoltam. Miért kérdezi?

Mégiscsak személyesebbre sikerült az idősebb szereplő, mint például a lány második pasija, a huszonéves művész. Ubrankovics Júlia mondta, hogy a fiatal színészek sokszor átszabták a forgatókönyv dialógusait, mert nem volt elég életszerű.

Igen, ez valóban így történt. Erről sokat beszélgettünk. Sokszor mondtam neki, hogy nyugodtan használja a saját szavait, sőt sokszor kifejezetten kértem erre. A film nyitójelenete a dunaparti beszélgetés például egy az egyben improvizáció. Nem hiszem, hogy ezért le kellett volna cserélnem a férfi főszereplőt egy idősebbre.

Azt mondta, visszavonul a filmezéstől. Miért?

Miért? 80 éves vagyok, alig bírok járni, fáj mindenem.

Sándor Páltól hallottuk az előbb, hogy ön mindig ezt mondja, hogy ez lesz az utolsó filmje.

Nézze, most tényleg komolyan gondolom. Látják, alig bírtam felmenni a színpadra, olyan fájdalmaim vannak. Mentálisan nem érzem magam lemaradottnak, bár senki nem ismeri be magának, hogy hülyül. De én nem értek máshoz, mint a filmcsináláshoz, ez volt mindig az életem középpontja, sajnos egy film nagyon sok energiát követel. Ez a film, mint minden filmem, számomra egy szenvedélybetegség. Amikor forgatok, nem figyelek arra, hogy hogy esek hasra, hogy hogy botozok oda a szituációhoz, az egy delíriumos állapot. De amikor az ember már túlvan a filmen, akkor az öregkori fájdalmak előtörnek.

Mit szólt előző filmjének, a 2006-os De kik azok a Lumnitzer nővérek negatív fogadtatásához?

Nézze, szerettem azt a filmet, filmnyelvileg sok újat próbáltam benne produkálni. Ugyanakkor a kritikának elfogadtam azt a részét, ami a narratíva folyamatosságát hiányolta. Bár engem izgatott, hogy lehet az álmokat, a vélekedéseket beleszőni, és emiatt örülök, hogy megcsináltam ezt a filmet. De magának a történetnek voltak infantilis pillanatai, ezt elismerem.

Sokan kritizálták amiatt is, hogy abban a filmben a 30 éves bérgyilkosnőt a 40-es Hegyi Barbarával játszatta el. Ezért választott most huszonévesnek egy tényleg huszonévest?

Nem, ez eleve így volt elképzelve. Amúgy 18 évesen kell elhagyni a lányoknak a nevelőotthont. Akkor válnak felnőtté és gazdátlanná. Ez a sorsukban a tragikum. Maga az ötlet is már régen, két éve született: egy újságban hirdették, hogy indul egy menedzsertanfolyam prostituáltaknak. Érdekesnek találtam, hogy a kurva és a menedzser, a társadalmi helyzet két szélsősége így találkozik. Elmentem a tanfolyamra, találkoztam a prostik elnöknőjével, aki összehozott különböző lányokkal, akik meséltek sok mindent. De a kislány története a saját kútfejemből született meg.

Miben más most a filmek helyzete a 69-es A tanú óta?

Nézze alapvetően más. Más a társadalmi helyzete a filmeknek. Ma nagyon nehéz a filmek sorsa. A filmszemlékre készül 40 film, amiből 15-20 elveszik, mintha el sem készült volna. Ha nem kerül be egy multiplex moziba, akkor, mint egy vízcsepp a napon, úgy tűnik el. Régen volt a filmnek egy társadalmi súlya, értéke, holdudvara, társadalmi nyomatéka. Ma erről szó sincs.

Ön miben változott?

Úgy érzem, ugyanaz vagyok, aki voltam. A saját klasszikus narratívaelképzelésemet bonyolítottam le. Egy világosan követhető mesét minden művészkedés, minden időjáték nélkül próbáltam meg megjeleníteni egy olyan főhőssel, aki gyarló, esendő, de akinek drukkolni lehet végig, akit szeretni lehet. Én ezt tartom a filmcsinálás alfájának és omegájának.