Máté, Mirella
10 °C
13 °C

Benyeltünk egy bunkerbombát

2007.04.19. 19:36
Banai Tibor Péter tíz éve forgat dokumentumfilmeket a terrorizmusról: a kolumbiai narkogerillákkal kezdte, akkor fél évet töltött a terepen. Aztán az iszlám radikalizmus felé fordult a figyelme, erről forgatott a Balkánon, Egyiptomban, Pakisztánban, Iránban, és a Kasmírban. A libanoni háborút közvetlen közelből nézte végig, Afganisztánban a NATO szakértőjeként járt. Terrorizmus vagy szabadságharc címmel készít filmet a dzsihádról. Erről a témáról írja a doktori disszertációját is.

Hírműsor, dokumentumfilm vagy tudományos dolgozat lesz a készülő filmed?

Ebben a munkában nagyon sok mindent, a filmrendezést, az újságírást és a kutatást is össze lehet kapcsolni. Nem klasszikus dokumentumfilmet akarok készíteni, a hírműfajok eszközeit is használom. Egy hírműsor önmagában azonban nem tudja rendesen feldolgozni a téma hátterét, én viszont megteszem. Elsősorban azt akarom megmutatni, ami a híradókból kimarad. Akkor megyek oda, amikor az események történnek: nem később, hanem rögtön. Mikor kitört a libanoni háború, kiballagtam és ott forgattam harminc napig. Anno a kolumbiai filmemet úgy készítettem, hogy fél évig voltam egyfolytában a helyszínen: le tudtam ásni a kellő mélységbe, megtaláltam olyan arcokat, akiket egy hírműfajban utazó riporter soha nem talál meg. Libanonban is megvártam a háború végét, mert még a tűzszünet után is nagyon komoly harcok voltak. Akkor jöttem el, amikor kinyitottak a boltok. Szerintem csak akkor kell lelépni egy konfliktusból, amikor már több újságíró van, mint harcos.


Banai muzulmán férfiakat interjúvol Afganisztánban
(Kattintson a képre a galériáért!)

Mennyire mentél közel a harcokhoz?

Rögtön a második nap benyeltünk egy bunkerbombát, az elég meleg volt. Ez Bejrútban történt, javában folyt az evakuálás, én pedig abban a negyedben forgattam, amit a Hiszbollah tartott az ellenőrzése alatt. Az akkor már szellemváros volt, rendesen meg volt bombázva, az emberek elmenekültek. A Hiszbollah ellenőrzési pontokat épített ki, a taxi csak a területük határáig vitt el. Gyalog indultunk befelé a hátunkon a kamerával és az álvánnyal. Pár száz méter megtétele után a föld alól kalasnyikovos arcok bújtak elő, igazoltattak, és nagyon nem tetszett nekik hogy a Hiszbollahtól nem volt forgatási engedélyünk. Elvették a mobilomat, megnézték a hívásaimat, elkezdték visszahívni a számokat. Mindenkit lecsekkolnak, mert rengeteg a kém - attól féltek hogy a Moszadnak jelentünk, hogy milyen találatok érték a negyedet. Végül megengedték hogy forgassunk néhány helyen, de aztán ránkszóltak hogy húzzunk kifelé, mert bombatámadásra számítanak. A negyed határán megálltunk egy kávézóban, amit saját maguknak nyitottak ki a fegyveresek. Velük beszélgettünk, amikor nagyjából kétszáz méterre becsapódott a bunkerbomba, a légnyomás mindenkit asztalostul elsodort. Felkaptam a kamerát és odarohantam, közben egy harcos idegesen üvöltözve géppisztolyt fogott az asszisztensemre. Az húzott ki minket a csávából, hogy még egy bomba becsapódott, és mindenki futásnak eredt.

A világsajtót is bejárta a dahabi véres lábnyomról készült fényképfelvételed. Te mégsem ezt tartod fontosnak, hanem amiről a híradók nem szóltak.

A véres lábnyomot a dahabi merénylet után vettem fel - másnap értem oda. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy két felvétel van, az egyiket a merénylet éjjelén készítette a barátom, aki akkor ott lógott Dahabban. Ő ezt másnap reggel eladta egy külföldi újságírónak, aki engedély nélkül továbbértékesítette a Reutersnek. Lett is ebből jogi vitájuk, ha jól tudom még nem zárult le. Dahab eredetileg egy beduin falu volt, ma turistaközpont, a külföldi búvárok zarándokhelye. A merényletről ma sem tudni hogy öngyilkos merénylet volt-e, az biztos hogy az egyik bomba egy biciklire volt szerelve, amit ott támasztottak le, ahol beszűkül a sétány. Egy magyar házaspárt a detonáció széttépett. Másnap odamentem, már ismertem a magyar búvárokat, egy barátom búvármester, első kézből tudtam információkat szerezni. A magyar média is odatelepült pár napra, megszerezték amit gyorsan meg tudtak, aztán továbbálltak. Én viszont a kapcsolataimat felhasználva tovább bóklásztam a Sinai félszigeten, és megtaláltam azt a törzset, amelyből a merénylők származtak.


A dahabi véres lábnyom
(Kattintson a képre a galériáért!)

Hogyan értettél szót velük?

Arabul elég jól beszélek, de a legtöbb helyen az angol is működik. Nekem az a helyzeti előnyöm, hogy többször jártam már ezeken a helyeken: a Közel-Keleten, Belső-Ázsiában, az iszlám országokban. Ezt ki is tudom használni, ismerem a kultúrájukat és személyes kapcsolataim is vannak.

A doktori iskolában, ahol kollégák vagyunk, elég nagy feltűnést keltett, amikor szakállasan, arab kendőben tartottad meg a témabemutató előadásodat. Ez a dizájn a helyszíneken is használ?

Sőt, bevittem egy Koránt és egy Bibliát is. Ez szimbolikus, azt jelképezi, hogy mind a két felet meg kell szólaltani. Amúgy általában szakállas vagyok, ez hol segített, hol akadályozott... A libanoni háborúban gondot okozott, úgyhogy leborotváltam. Eléggé megnőtt, azt hittem ez majd előnyt jelent és a Hiszbollahhoz közelebb tudok férkőzni. Ez be is jött, de a fronton az izraeli mesterlövészek vadásztak az ilyen palikra. Kétszer rámlőttek, leborotváltam.

Milyen helyszíneken forgatsz még ehhez a témához?

A Balkánon, Egyiptomban, Afganisztánban, Pakisztánban, Libanonban, Iránban, a Kasmírban már voltam. Ki akarok még menni minél hamarabb Irakba, vissza akarok menni Afganisztánba, mert egész biztos hogy egy komolyabb offenzíva kezdődik ott a közeljövőben.

Afganisztánban most voltál, hogyan kerültél oda?

Az a szerencsés szituáció állt elő, hogy a NATO létrehozott egy hatfős nemzetközi szakértői csoportot, hogy mondjunk véleményt a status quo-ról, és vázoljunk fel lehetőségeket, hogyan lehetne stabilizálni a helyzetet. Egy napot Brüsszelben dolgoztunk a NATO vezető tisztségviselőivel, akik elmondták hogy hogyan látják a helyzetet. Aztán kimentünk a terepre, Afganisztánba. A muszlimokkal nem könnyű megtalálni a hangot, ez most a NATO legfontosabb feladata. Például nem lehet az egész országot egy kalap alatt kezelni, ahol a határokat 1893-ban egy brit tábornok húzta meg, és ezáltal kettészakított egy népet, a pastukat, akiknek az egyik fele Afganisztánban, másik fele Pakisztánban él. A különböző területeken különböző kihívásokkal kell megküzdeni, van ahol tényleg a biztonság megteremtése a legfontosabb feladat, másutt a kábítószer elleni küzdelem: Afganisztán a világ egyik legnagyobb ópiumtermelője és heroinexportőre. A probléma az, hogy ebből él a nép: ha most felállítanának egy olyan osztagot, amilyen Kolumbiában is működik a narkoterrorizmus ellen, nem lehetne kapásból lenapalmozni az ültetvényeket, mert akkor az afgánok éhenhalnának. Ez nagy probléma nem csak Afganisztánnak, de az egész világnak is. Vannak olyan részei is az országnak, ahol utakra, iskolákra, kórházakra volna szükség - ehhez a tőkét valahogy meg kellene nyerni, de a tőke nem bízik a törzsi társadalmakban. Nincs ipar, nem is volt, nincs fejlett mezőgazdaság, nincsenek kormányzati struktúrák. Irak ilyen szempontból fejlettebb volt, létezett központi hatalom, amit aztán az invázió felszámolt - ott most az a legnagyobb probléma, hogy a síiták és a szunniták egymásnak estek.


Banai Afganisztánban forgat
(Kattintson a képre a galériáért!)

Szerinted ezután nekimegy az USA Iránnak?

Szerintem nem lesz háború Iránnal, mert azt már nem bírná el az Egyesült Államok gazdasága, és a közvéleménykutatások szerint az amerikaiak ellenzik. A szenátusban kisebbségbe kerültek Bushék, nem is tudnák megszavaztatni. Irán ráadásul bizonyos területen együtt is működik a NATO-val: az iráni fiatalok az utóbbi időben nagyon rákaptak a heroinra, és ez a heroin Afganisztánból jön. Ezért az iráni katonaság együttműködik az afganisztáni NATO-csapatok nyugati parancsnokságával, amit az olaszok vezetnek. Ők állnak a hosszú afgán-iráni határon, és az irániakkal közösen próbálják megfékezni a kábítószercsempészetet. Mert igaz, hogy Iránban az ópiumszívásnak hagyománya van, de a filléres heroin óriási rombolást végez. Ráadásul arrafelé megy az anyag Európába is.

Hogyan lettél a NATO szakértője?

Tíz éve foglalkozom a terrorizmussal, kutatóként is, a doktori disszertációmat is erről írom. A kolumbiai narkoterrorizmussal kezdtem, de rengeteget jártam az iszlám térségben is, így figyeltek fel rám.

Miből finanszírozod a filmeidet és a kutatómunkádat? Úgy tudom hogy kereskedelmi médiának nem nagyon dolgozol.

Régebben dolgoztam riporterként is: például a tv2 afganisztáni tudósítója voltam az amerikai invázió idején, 2001 őszén. De adtam anyagokat ide-oda, bedolgoztam sok helyre. Ez nagyon nehéz kenyér, és konkrétan most ez a legnagyobb problémám a filmmel: magyar szempontból ez egy nagy költségvetésű, körülbelül 250 ezer eurós történet. De a témához képest, vagy nyugat-európai mércével mérve még így is nagyon szerény a büdzsé. Itthon mégsem tudom összeszedni, ezért koprodukciós partnereket keresünk, most is tárgyalok tévékkel.

Mi a véleményed a címben feltett kérdésről? Terrorizmus vagy szabadságharc? Egyáltalán létezik a globálisan szervezett iszlám terrorizmus, ahogyan azt például az USA sulykolja?

Ez egy nagyon jó kérdés, és mint újságíró, filmes, és kutató is azt mondom, hogy globálisan szervezett Al-Kaida nem létezik. A piramisszerű szerveződésnek nyoma sincsen, az én tapasztalatom szerint többé-kevésbé elszigetelt sejtek dolgoznak, akiket csak az ideológia köt össze, de a saját szakállukra tevékenykednek. Vannak olyan csoportok, amelyek egymással kapcsolatokat ápolnak, de ez nem egy világhálózat, aminek mondjuk Bin Laden a vezetője.


Muzulmán harcosok a bejrúti utcán
(Kattintson a képre a galériáért!)

Mi a véleményed a 2001. szeptember 11-i támadásról, tényleg az utolsó csepp volt a pohárban, vagy csak ürügy a muzulmán országok megrendszabályozására?

Az nem kérdés, hogy 9/11 terrortámadás volt. De utána az USA meghirdette a globális háborút a terrorizmus ellen, és egy új ellenséget kreált magának. A radikális iszlám szervezetek ellen globálisan harcolni iszonyatosan nehéz feladat, terrorszervezetek ellen reguláris háborút nem lehet viselni. 9/11 elkövetői vahabiták voltak, az USA mégsem Szaud-Arábiát támadta meg, hanem háborút indított egy teokratikus rezsim ellen Afganisztánban. Bizonyos szempontból logikus lépés volt, de ezzel egy egész népet hozott lehetetlen helyzetbe, a terroristákat viszont nem sikerült elkapni.

Szerinted az iszlám tényleg militáns vallás?

Az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal. De amióta az USA meghirdette ezt a háborút, a média felkapta a témát, és rengeteg ilyan híradás jelent meg. Igy lehetséges az, hogy bár az USA és a szövetségesek lakossága már ellenzi ezt a háborút, ellenzi az iraki részvételt, ennek ellenére, ezzel párhuzamosan kialakult az iszlamofóbia, félnek a muszlimoktól. Ebben óriási felelőssége van a sajtónak, és a filmem is ezért fontos. Megmutatjuk például, mit jelent az hogy dzsihád: mert nem a szent háborút, ahogy a bulvársajtó sulykolja. Küzdelmet, törekvést, elsősorban egy belső küzdelmet, helytállást az élet minden területén. A külső dzsihád a népért, a hazáért való törekvést jelenti, és tényleg benne van, hogy ha kell fegyverrel megvéded a népedet, a hazádat, a családodat.

De van ilyen nevű terrorszervezet, az Iszlám Dzsihád, tehát nem csak a sajtó mossa össze a dzsihádot a terrorizmussal.

Az valóban egy szélsőséges terrorszervezet, de nem szabad azonosítani vele az egész iszlámot. Akikkel beszéltem, nagy részük tényleg elítéli a valódi terrorcselekményeket. De az iraki ellenállás megítélése már más kategóriába tartozik. A probléma az, hogy hol húzódik a határ a terrorizmus és a jogos önvédelem között. Amikor katonákat támadnak Irakban, azt inkább elfogadom jogos önvédelemnek, de mikor egy öngyilkos merénylő civileket mészárol Allah nevében, az terrorizmus. Ha az ember a józan ítélőképességére hallgat, ezeket meg tudja ítélni. De még a nemzetközi jog sem definiálja egyértelműen a terrorizmus fogalmát. A háborúban soha nincs fekete és fehér, de a sajtó hajlamos az ilyen beállításokra. Ezért van iszlamofóbia nyugaton, annak ellenére hogy a háborús részvételt a többség elítéli.


Imádkozó muzulmán férfiak az egyiptomi sivatagban
(Kattintson a képre a galériáért!)

Nyugat-Európában is nagy iszlám közöségek vannak, onnan is kikerülnek merénylők, ez szerepel majd a filmben?

Akár szerepelhetne, de minden pénzfüggő. A londoni merényletek, a Mohamed-karikatúrák ügye, a pápa megnyilatkozása a mi társadalmunk felelőssége. Azoknak az iszlám papoknak a szónoklatait is ide lehetne venni, akik például berlini mecsetekben szélsőséges nézeteket terjesztenek.

Rendkívül kritikus vagy a nyugati hírműsorokkal szemben, mi velük a probléma terrorizmusügyben?

Már láttam a CNN-en olyan háttérműsorokat, amelyek kezdik feldolgozni ennek a konfliktusnak a hátterét. A magyar hírműsorokkal az a probléma, hogy átveszik az anyagokat - leszerződnek mondjuk a Reuterssel vagy a BBC-vel, és ezzel letudják a kérdést. Velem is megtörtént, hogy exkluzív anyagot hoztam, olyan interjúkat, amilyenek még a Reuters-nek sem voltak, meg is kerestek az egyik kereskedelmi tévétől, de végül nem került adásba. Helyette több éves konzervanyagokkal illusztrálták a témát a híradóban. De előfordul az is, hogy lejön egy hír a CNN-en, a BBC-n vagy az Al-Jazeerán, és az a hír harmadnap landol a magyar híradókban.

Mennyiben más a látásmódod, megközelítésed, mint egy haditudósítónak?

Dahabban például több hétig maradtam, bebarangoltam a Sínai-félszigetet, megtaláltam a beduin törzset, interjút csináltam a vezetőjével. A félsziget kellős közepén találtam egy kolostort, ahol egy olyan vallási vezető dolgozik, aki nem ad interjút senkinek - egy nyolcvanéves görögkeleti püspök, aki elhajtotta a németeket, a BBC-t, mindenkit, én viszont addig jártam a nyakára, míg kötélnek nem állt. Ez a világ egyik legelső keresztény kolostora, a 4. évszázadban alapították, és az iszlám soha nem bántotta. Jöttek az arabok, az oszmánok, de soha nem tették be a lábukat a kolostorba, mindig becsülték és elismerték az ott élőket. Ez a terület az izraeli határ közelében fekszik, az egyiptomi-izraeli háborúban többször gazdát cserélt. Arra voltam kíváncsi, hogy hogyan érték el ezek a szerzetesek, hogy évszázadokon keresztül békén hagyták, sőt megbecsülték őket a muszlimok. Nyakára jártam az öregnek, végül össze is barátkoztunk. Egy hírműsor riportere nem versenyezhet egy tényfeltáró dokumentumfilmmel: beszélni kell a nyelvet, ismerni kell a kultúrát, ki kell építeni a helyi kapcsolatokat. Ez mind idő és pénz. Megmondom őszintén, nekem ingem-gatyám rámegy erre a sztorira, nagyon nehezen találunk hozzá szponzorokat.

Michael Moore filmjéről mi a véleményed?

Nem szeretem, az egy propagandafilm, én semmiképpen nem ilyen filmet akarok készíteni, és az európai filmes ízléssel is ellenkezik. De bátor film, oda mert mondani - a sajtószabadság ebből a szempontból az Egyesült Államokban jobban működik, mint mondjuk Európa egyes részein, vagy az iszlám országokban. Ezért fontos például az Al-Jazeera, egy többé-kevésbé független hírtelevízió, mert a helyi televíziók az állami rezsimek kezében vannak, akik nagyon megmondják hogy mit lehet leadni, és mit nem.

Te használsz filmes eszközöket a mondanivalód alátámasztására?

Filmes eszközökkel lehet és kell is élni, ha a téma olyan hogy ezt megkívánja. De nem akarok sokkolni: szerintem ez a téma eladja magát, olyan bitang erős, hogy nincs szükség durva eszközökre.

Mikor lesz kész a filmed?

Szeretnék egy év múlva már az utolsó vágásoknál tartani. Addig vissza akarok még menni Afganisztánba, befejezni a másik oldal sztoriját, főleg a nyári offenzíva miatt. Irakba is mindenképp el akarok menni, Csecsenföld is nagyon fontos volna. És remélem, hogy addig nem tör ki újabb konfliktus, ami a téma szempontjából fontos. Mert mintha egyre több ország érezné úgy, hogy eljött az ideje a régi sérelmek rendezésének - a globális háború a terrorizmus ellen ehhez ürügyet adhat, ez volt Libanonban, ez történik most Szomáliában is.