István, Vajk
17 °C
22 °C

Elhunyt Tom és Jerry atyja

2006.12.19. 14:33
95 éves korában, a Los Angeleshez tartozó Studio City-beli otthonában érte a halál a híres animátort, Joseph Barberát. A kedvenc rajzfilmjeinket köszönhetjük neki, például a Tom és Jerryt vagy a Frédi és Bénit. Egy korai Tom és Jeryvel búcsúzunk az alkotótól.

Barbera 1957-ben, a tévézés elterjedésének kezdetén alapította meg a Hanna-Barbera Stúdiókat partnerével, William Hannával, aki 2001-ben, 90 éves korában hunyt el. A két zseniális rajzfilmes stúdiói Hollywood legismertebb animációs vállalataivá nőtték ki magukat, munkáik százai a popkultúra szerves részei lettek, és számos elismerésben részesültek.

A legjobb rajzilmek

Első híres rajzfilmjük a Tom és Jerry volt, amely még a filmvásznon aratott hatalmas sikert. A "két kőkorszaki szaki", Frédi és Béni történetének ötlete 1960-ban fogant meg, és a róluk szóló történet volt az első tévés rajzfilmsorozat az USA-ban, amelyet főműsoridőben sugároztak, egyúttal az első, amelyben emberi alakok szerepeltek, és amelynek egy-egy epizódja hosszabb volt, mint az akkor szokásos 6-7 perc. A sorozatot ma is a világ 80 országában sugározzák a tévécsatornák.

Aztán következett Foxi Maxi, Maci Laci, a Jetson család, majd a Scooby-Doo, a kutya, aki először a hetvenes években bukkant fel a tévéképernyőn, majd nagy sikerű film is készült a szellemvadász eb kalandjaiból. A nyolcvanas években az eredetileg belga, de 1980-tól a Hanna-Barbera produkciós iroda által készített Hupikék törpikék volt a legkedveltebb rajzfilmjük.

Az évek során Hanna és Barbera számos Emmy-díjban, tévés kitüntetésben részesült, 1994-ben az amerikai tévés hírességek csarnokában is örökös tagságot kaptak. Barbera 1994-ben írta meg önéletrajzát My Life in 'Toons (Életem a rajzfilmben) címmel.