Vilma
-7 °C
4 °C

Spontán díva, hirtelen kérdések

2004.11.12. 20:00
"Bening nem ad interjút" - erősítették meg a múlt héten többször is a szervezők. A sajtótájékoztatón azért az Index kérdésétől jókedve lesz, elemében van, majd utána interjúra jelentkezik az Indexhez. Borul az exceltáblába nyomtatott precíz sajtóprogram, a fotós újra előkapja a gépét. Annette Bening mosolyog. "Meggondolta magát." Díva. Szabó István, Oscar-díjas rendező is berohan, nem hagyhatja egyedül. Az Index előbb a színészt, aztán a rendezőt faggatta.
Ezt a filmet egyszer már megcsinálták, 1962-ben, Lili Palmer főszereplésével. Látta a filmet, vagy megpróbálta elkerülni, hogy minél kevésbé befolyásolja?

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Annette Bening: Nem, nem láttam. Egyszerűen nem került soha az utamba; Amerikában nem sokan ismerik. Lehet, hogy nem annyira jó, vagy csak kevesen látták, nem tudom. Maugham regényét viszont jól ismerem, évekkel ezelőtt olvastam, és annak idején alaposan áttanulmányoztam. A mi filmünk forgatókönyve viszont más mint a könyv, elrugaszkodik az eredetitől: jobban bánik Júliával, több együttérzéssel festi le. Például a színésznő és a fia közötti jelenetek nincsenek igazán benne a regényben, pedig sokakat megérint ez az anya-fiú kapcsolat, annyira emberi - olyan valami, amivel a nézők azonosulni tudnak. Maugham nagyszerű író volt, darabokat is írt, rengeteget dolgozott, és fennmaradtak az emlékiratai, ugyanabból az időből, amikor a Színházat írta. Kiderül, mennyire frusztrált volt, mennyire elege volt a színházi világból, és a gondolatait a karakterek szájába adta. Maugham sokkal kegyetlenebbül bánik Júliával, mint Ronald Harwood, a forgatókönyvírónk. Szerintem ez fontos különbség; ha filmet akarsz csinálni valakiről, szükség van arra, hogy egy kicsit több oldalát mutasd meg, hogy ne csupán ítélkezz felette.

Olvastam valahol, hogy a Csodálatos Júlia egy olyan színésznőről szól, aki a magánéletben is folyamatosan játszik, és nincs egyetlen őszinte pillanata. Nem értek ezzel egyet.

A.B.: Én sem, dehogy, ez nem igaz. Szabó Istvánnal rengeteget beszéltünk arról, hogy a színész valójában metafora; mindannyiunkat megszemélyesíti. Úgy éljük az életünket, hogy szerepet játsszunk, mindig meg kell felelnünk, valamilyen hatást kell elérnünk egy adott szituációban. Te például most a kérdező szerepét játszod, te a fotósét, mindenki megpróbál valamilyen képet kialakítani magáról. Kiválasztod, milyen ruhát veszel fel, melyik fülbevalót, és így tovább. Ez nem hiba, ez emberi vonás. Mindannyian hitelességre törekszünk, akár egy állásinterjúra megyünk, akár az anyósunkat látogatjuk meg, vagy a gyerekeink osztályfőnökét, bárkit. Valahol erről szól ez a film, az álarcokról, amiket különböző helyzetekben viselünk.

Milyen volt Szabó Istvánnal dolgozni? Úgy képzelem, nagyon eltért a korábbi tapasztalataitól.

A.B.: Nem, nem igazán. A nagy rendezők, mint István, mind arra törekednek, hogy jól érezd magad a bőrödben. Hogy azt érezd, elég az, amit nyújtasz. Ebben a szakmában mindig van benned egy adag bizonytalanság, ha nem lenne, nem lehetnél jó abban, amit csinálsz. Nem az a feladat, hogy megszabaduljunk ettől, inkább az, hogy megtanuljunk együtt élni ezzel a bizonytalansággal. A jó rendező segít, hogy tisztázzuk, mit akarunk elérni együtt. A másik dolog, hogy a jó rendező nagyon jó közönség, megtapsolja, ha tetszik neki, amit csinálsz.

Csakúgy, mint Júlia őrangyala a filmben, Jimmy Langton.

A.B.: Pontosan. Mindannyian vágyunk egy ilyen emberre az életünkben. Júliának szerencséje volt, a pályája elején állt mellette valaki, aki segítette, tanította. Szükségünk van erre, és jó esetben a rendező ezt a szerepet is betölti. Érdekes, az igazán nagyok nem is beszélnek sokat, ez nem a szavakról szól. Ez nagyon meglepett, amikor elkezdtem filmezni. Azt hittem, a nagy rendezők a forgatás alatt rengeteget magyaráznak, elemeznek... nem. Majdnem minden eldől a castingon, azon, hogy milyen emberanyagot választanak ki maguknak. Kiválasztanak és onnantól kezdve bíznak benned.

Nyílik az ajtó, Szabó István lép be.

A.B.: Tessék, itt is van a nagy rendező! Gyere, ülj le. Szóval, színészként arra is szükséged van, hogy valaki pontosan megmondja, mikor vagy rosszabb, mikor nem sikerül elkapni a pillanatot. Mindenkinek lehet rossz napja. Nagyon fontos, hogy pontos visszajelzést kapjunk.

Annette Beningnek volt a pályája elején olyan segítője, mint Julia Lambertnek?

A.B.: Igen, nagy szerencsém volt. Annak a kis színháznak volt a vezetője, ahol a pályámat kezdtem, még San Franciscoban. Borzasztó excentrikus figura volt, sok tehetséggel és még több lelkesedéssel megáldva. Bill Ballnak hívták. Nagyon sokat köszönhetek neki, az elején rettentő tapasztalatlan voltam. Tudja, olyan családból származom, amelynek semmi köze sem volt a színházhoz. Azért lettem színésznő, mert a gimnáziumi angoltanárom egyszer elvitte az osztályt színházba.

Említette a sajtótájékoztatón, hogy mennyire más volt a Csodálatos Júlia forgatása, mint például az a munka, amin azóta dolgozott.

A.B.: Különleges élmény volt ezzel a stábbal forgatni. A munkát meghatározta Szabó István és az operatőr, Koltai Lajos kapcsolata. A folyamat, ahogy ez a két ember együtt dolgozik, és az, ahogy ez az egész stábra kihatott. Fantasztikus volt. A magyar stáb kitűnő volt: összeszedett, odaadó, gyors és rugalmas. Megkönnyítették a színészek dolgát. Ez nagyon fontos. Hosszú forgatási napok, rengeteg munka, legtöbbször szűk, túlfűtött szobákban, hány napot forgattunk? Nem is tudom...

Szabó István: Negyvenvalahányat. Tudja, mi a titka annak, amiről Annette beszél? Amikor Koltai Lajossal huszonöt évvel ezelőtt elkezdtünk együtt dolgozni, a Bizalom című filmen, megállapodtunk valamiben. A mai napig emlékszem. Azt mondtuk: nálunk a kamera követi a színészt, és nem a színész a kamerát. Pont. Huszonöt éve erre törekszünk. Azok az emberek, akikkel ma dolgozom, tudják ezt, megtanulták, hogyan kell. Nem mondom meg a színészeknek, hogyan mozogjanak, merre lépjenek. A stáb a színész szemét figyeli, onnan látják, hogy mozdulni fog. Ha Annette megmozdul és akkor mennek utána, már késő. A szemét figyelik; a pillantása, a gondolatai irányítják őket.

A.B.: Ez az. Ez a tapasztalat. Tudniuk kell, mi következik. Ezt nem lehet hatalmas szakmai tudás nélkül megcsinálni.

Szabó István: Igen, ha csak a fizikai részét követnék, a test mozdulatait, nem lenne elég. De ha a szemembe nézel, és követed az érzelmeket, amik bennem végbemennek, képes leszel megjósolni, mikor jön el az a pillanat, amikor mozdulni kell. Másodperceken múlik. Ezek az emberek megtanulták ezt; tudják, hogy nem az a feladatuk, hogy a színész mozdulatát kövessék, hanem a mozdulat gondolatát. És a gondolat ott van Annette szemében. Követnek téged, és sose kérnek arra, hogy te kövesd őket. Ez a titka.

A.B.: Igen. A tudás.

Ez az első vígjátéka. Ön hogyan határozná meg az eddigi filmjeihez képest?

Szabó István: Könnyebb film. Szóval ha az eddigi filmjeimet sülthúsnak tartjuk, akkor ez egy szuflé. De attól ugyanolyan komolyan kell venni, és a tojásnak is frissnek kell lennie.

Oscar-díjas rendezőként milyen új problémával kellett szembenéznie a vígjáték kategóriában, ahol most lett elsőfilmes?

Szabó István: Hogy ne tegyem komikussá a figurákat. Nem a mi dolgunk, hogy nevetségessé tegyük a szereplőket, komolyan kell vennünk őket. Majd ha a néző megtalálja a karakterben saját magát, lesz min nevetnie.

Ez az első filmje abból a szempontból is, hogy nem működött közre a forgatókönyv megírásában, hiszen kézhez kapta a Maugham Színház című regénye nyomán készült szkriptet. Változtatott ez a filmen?

Szabó István: Mivel ez egy olyan mű volt, amit egészében elfogadtunk, szigorúbb voltam magamhoz is, és a színészekhez is a forgatókönyv betartásakor. Az eddigi filmjeimben szabadabban kezeltem az anyagot, megengedtem magamnak az improvizációkat, változtattam a jeleneten, és ha a színészek improvizáltak, automatikusan követtem őket.

Akkor az eredeti forgatókönyvet minden változtatás nélkül adaptálta?

Szabó István: Nem teljesen. Kétszer-háromszor átírtuk, de ez korántsem annyira személyes, mint az előző filmjeim, például a Szembesítés vagy a Mephisto.

Koltai Lajos szerint a Csodálatos Júlia a Mephiszto ellenpárja. Ön ezzel mennyiben ért egyet?

Szabó István: Ezt én is százszázalékosan így gondolom. Ez a film ugyabban az évben játszódik, mint a Mephisto, ugyanaz a háttere: a színház világa, ugyanaz a főhősnek a foglalkozása és az indíttatása, tehát hogy szeressék az emberek, hogy megfeleljen mindenkinek, sikere legyen, hogy ő kapja a következő főszerepet. A különbség, hogy az Németországban, ez pedig Angliában játszódik, és hogy Maugham regényében egyetlen mondat politika sincs. Azt a pici kis jelzést, hogy hol vagyunk, a film végén, azt az utcai jelenetet, amikor egy félig-meddig koldus gúnyolódva utánozza Chamberlaint, amint leszáll a repülőgépről felmutatva Adolf Hitler aláírását egy szerződésen, hogy megkötötték az örökbékét Angliával, még ezt is mi írtuk bele.

A Csodálatos Júliában nem egyszerűen egy színész a főszereplő, hanem egy színésznő, aki arról panaszkodik, hogy milyen kevés női szerep van. Az Ön filmjei sokszor forognak nők körül. Ez mennyire tudatos?

Szabó István: Ez nem következetes szándék. Így jött ki. Szeretem a nőket.

És milyen volt Beninggel?

Szabó István: Beninggel? Nagyon jó. Bening szuperprofi. Ráadásul nemcsak gyönyörű filmsztár, de nagyon nagy színházi színész. Maga minden bizonnyal tudja, hogy Annette Bening nagyon későn kezdett el filmezni, és addig Csehovot, Shakespeare-t, Ibsent játszott. Abszolút főszerepeket a legjobb színházakban.

Milyennek tartja a tengerentúli fogadtatást?

Szabó István: Nagyon jónak. Szerencsére már negyedik hete megy. New Yorkban és Los Angelesben nagyon jól indult, főleg az elegáns művészmozikban, csak a városszéli plázákban nem fut jól. A negyven felettiek ugyanis nem mennek el ilyen helyekre, mert nem szeretik, ha az ölükbe öntik a Coca-Colát, és rágógumiba ülnek.

Oscar?

Szabó István: Itt nem lehet spekulálni. Van ötezer ember, aki szavaz. Ez olyan, mint az elnökválasztás. Nem lehet tudni. Aki lemarad az Oscarról, lehet hogy csak egy szavazattal marad le. Ez nem egy levajazott dolog, mint... Na.

Mi a következő filmterve?

Szabó István: Három tervem van. Sípos Áronnal Szerb Antal Utas és Holdvilág című regénye, Rózsa Jánossal és Sándor Pállal is van még egy-egy külön tervem.

Koltai Lajos azt mondta, hogy eddig együtt dolgoztak. Az eddiget külön hangsúlyozta. Ezt a Sorstalanság miatt mondta, vagy Ön tervez operatőrt váltani?

Szabó István: Nem, én nem tervezek más operatőrrel munkát. Észre sem vettem, hogy a Lajos mondatában volt egy határvonal. Mi már majdnem rokonok vagyunk, ő az én filmszakmai testvérem. Huszonöt éve semmi mást nem csináltunk, csak együtt dolgoztunk. Én azt hiszem, ő ezt másképp értette.