Natália
-3 °C
7 °C

Cserhalmi kisegítette Gryllust

2005.03.10. 12:50
Gryllus Dorka "magánéleti okok miatt" elmenekült az interjúk elől az új Gárdos-film, Az igazi Mikulás (Bringa) sajtófogadásán a Remiz étteremben tegnap este. A filmbeli Tapló Télapó, Cserhalmi György helyette is állta a sarat, és szívesen nyilatkozott mindenről partnereitől kezdve a rossz forgatókönyvig. Geszti Péter csak a fogadás végére érkezett meg.
"Iszonyú kellemetlen arról beszélni, ami még nem kész, és Gárdos még az utómunka előtt áll" - tért ki Cserhalmi György Az igazi Mikulás főszereplője a film értékelése elől, aminek éppen csak hogy befejeződött a forgatása. Helyette partnereiről beszélt: "Halálosan beleszerettem" -jelentette ki például az ötvenes színész a nyolcéves Szilasi Blankáról, akivel a filmben egy "szép felnőtt-gyerek barátság kialakulását" mutatják be. "Belém is belém szeretett" - vetette közbe kacarászva a filmben szintén szereplő és még vidám Gryllus Dorka. Cserhalmi viccelődve rávágta: "Arról az egy forgatási napról nem nyilatkozom".


Itt még együtt a stáb
Klikk a képre!

Albert Györgyit, a film sajtófőnökét a szerelmi háromszögből csak a kislány érdekelte: "Milyen volt együtt forgatni ezzel a nagyon szép bácsival?" - kérdezte. "Jó"- válaszolta tömören Blanka. A Gárdos megfogalmazása szerint "gyerekszínésznek tehetséges színészből" később sem sikerült hosszabb választ kicsalogatni, és ezzel le is zárult a tájékoztató, Albert Györgyi még külön felhívta a sajtó figyelmét Gryllus Dorkára, aki a filmben egy hamburgerárust játszik: "Készítsenek vele interjút, nem sokáig van Magyarországon!" - mondta.

Az egyéni interjúk előtt még levetítettek egy rövidfilmet a Budapesten és Pécsen zajlott 43 napos forgatásról. A képeket Amorf Ördögök zenéje kísérte, "Az élet egy bicaj, nem kérdi merre mész" - szólt közben a Geszti szerezte dalszöveg Cserhalmi közvetítésében. A filmből megtudhattuk, hogy a westendes forgatásnál sok statisztára volt szükség, akik mind "kurva jók" voltak, hogy a szerepe szerint "megroggyant hajléktalanná" átváltoztatott Cserhalmi Télapó jelmezben, falábbal is fotogén, és a Família Kft-s ikrek egyike, Spáh Dávid rendezőaszisztens is komoly fejjel tud a kamera mögé ülni.

A legjobb színésznek ez nem kihívás

A vetítés után az Index Gárdos Péter rendezőt, és a főszereplő Cserhalmit faggatta, akkor ugyanis még nem tudott arról, hogy Gryllus Dorkával kéne kezdeni, mert a színésznő az első bulvárújságíró bemutatkozása után kétségbeesetten Albert Györgyihez fordul azzal, hogy egyáltalán nem akar nyilatkozni senkinek. Eközben Gárdos Cserhalmit dicsérte a gyanútlan Indexnek: "Európa egyik legjobb színésze. Régóta szeretettem volna vele együtt dolgozni" - fejtegette. Bár még az utómunkák előtt tartanak, Gárdos nagyon elégedett a közös munkával.


Tekintse meg a forgatáson készült fotókat!
Mikor az Index Cserhalmihoz lépett, feltehetően Gryllus Dorka éppen akkor rohant ki kabátban a pincehelységből. A színész azzal kezdte a beszélgetést, hogy "nagyon jó emberi kapcsolat" alakult ki közte és a rendező között. A forgatókönyvvel viszont már nem volt ennyire elégedett: "átírtuk rendesen" - jegyezte meg a saját filmbeli szövegeiről a színész. Amit ugyanis nem talált hitelesnek, a forgatókönyvíróval gond nélkül átfogalmaztatta. Mint elmondta, nem szeretett volna egy-két rosszabb mondat miatt a filmforgatásra ismét feleslegesen éveket elpazarolni.

"Nem kihívás" - jegyezte meg Cserhalmi a lecsúszott bárzongoristás szerepéről, de mint később kifejtette, ezzel csak arra utalt, hogy neki egy szerep sem az, hiszen szereti, amit csinál. "Kihívás a bankárok munkája, nem az enyém" - tette hozzá. Az Indexnek erről a film 400 millió forintnyi költségvetését előteremtő producer, Szekeres Dénes jutott eszébe: "Fizetett, mint egy katonatiszt" - mondta róla elismerően Cserhalmi.

"Az élet egy bicaj, nem kérdi merre mész"

Mikor az Index Gryllus Dorkát kereste, már csak dühödt újságírói beszámolókból értesült arról, hogy a színésznő "magánéleti okok miatt" otthagyta a termet. Egy bulvárújságíró azzal fenyegetőzött, hogy egy cikkel "belerúg" Gryllusba, mert bevallása szerint esélye sem volt kérdezni, nemhogy a magánéletéről faggatta volna. "Szerintem még a nevét sem tudja leírni" - magyarázta dühödten. "Azt én sem tudom - mondta erre a fotósa - nekem a Gryllus már összetett szó".

Mikor egy órával később megérkezett Geszti Péter, az Index már tőle is csak annyit mert kérdezni, hogy "te írtad a zene szövegét?". Mint kiderült, igen. "Más kérdés?" kérdezett vissza agresszíven. Dehogy.

Az Igazi Mikulás (Bringa) - háttér
Március 9-én a Budapest Filmmel írtak alá a film forgalmazási szerződését az eddigi SPI helyett. Az igazi Mikulás (Bringa) című film rendezője a Filmszemlén többszörösen díjazott Gárdos Péter, főszereplője az idei Filmkritikusok Díjának nyertese, a Filmszemle legjobb férfiszínésze, Cserhalmi György. A főszereplő partnerének, a nyolcéves Szilasi Blankának a Bringa az első szerepe. Kisebb szerepeket játszik még Csányi Sándor, Csákányi Eszter, Bertók Lajos, Rudolf Péter, Szabó Győző és Gryllus Dorka (a 2005-ös Filmszemle legjobb színésznője). Feltűnik még többek között Rózsa György, aki egy hajléktalant alakít. Az igazi Mikulás operatőre ifj. Seregi László (legjobb operatőr, Magyar Filmszemle 2oo2), zeneszerzője Tövisházi Ambrus, dalszövegírója Geszti Péter. A gyártó TIVOLI-FILMPRODUKCIÓ, a film producere Szekeres Dénes.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.