További Cikkek cikkek
A lányok Büszkeség és balítélet- és Bridget Jones-dvd-kkel a kezükben futottak lábujjhegyen Collinhoz, ám közben felborultak a rézkordonok. Ugyanebben a pillanatban testőrök eredtek utánuk, elkapták őket, és szégyenszemre visszatoloncolták a helyükre. Közben Egoyan és Lantos is szeretett volna bemenni a moziba, de az akció miatt nem fértek el, és csak zavartan álldogáltak.
'Kidobtak'
Az erkélyről nagy sikongatás és füttyögés fogadta a színészt, és mi, akik kint álltunk, még azt hihettük, hogy nagy parti fogja kísérni Az igazság fogságában című film európai ősbemutatóját. De bent a földszinten csak a - meghívó szövegének megfelelően - kiöltözött harmincvalahány sajtómunkással találkoztunk, és az egyetlen híresség Réz András volt. Ennek ellenére bent már nem lehetett fotózni. A hangulat addigra bevallottan kétségbeesett lett az aulában, hiszen az emeletre, ahol az igazi (kanadai követség rendezte) fogadás zajlott "csak a VIP-et" engedték fel: "Kidobtak, egyszerűen kidobtak" - mondta például hisztérikusan egy forgalmazó munkatársa, miután megpróbált bejutni az ajtónállókon keresztül a partira.
A testőrök végig munkában voltak: "Kérem álljon félre!" - hallottam például ezután, és mikor felnéztem, Colin Firth állt előttem a testőreivel. Míg azzal foglalkoztam, hogy Colin megkopottabb közelről: táskás a szeme, a rezzenéstelen arca borostás, újra figyelmeztettek. (Amúgy fél métert kellett volna arrébb lépniük, hogy megkerüljenek, és bejussanak a vetítőterembe.) Félreálltam, és közben leellenőriztem, hogy Colin hátul tényleg kopaszodik.
Vetítés előtt és után
A vetítés előtt Gréczy Zsolt újságíró köszöntötte a kanadai nagykövetéket, akik az emeleten foglaltak helyet, és akiket aluról akkor sem láttunk, amikor meghajoltak, majd beharangozta a "tartalmas" filmet, ami "a sztárok világába kalauzol, az ötvenes-hetvenes évekbe, ezt mi nem annyira ismerjük, de a hiátust hozzágondolhatjuk".
A film után felhívta a "színpadra" Lantost, Colin Firth-t, és Atom Egoyant. A rózsaszín nyakkendős rendező elmondta, hogy tudja, milyen fontos Robert Lantosnak a magyarországi bemutató, és miután az előző filmjei debütálására nem tudott eljönni, és az Araratra is csak egy levelet küldött, most mindenképpen itt akart lenni.
Mondandója közben Horváth György, a filmet forgalmazó Mokép Rt. igazgatója lopózott fel egy mikrofonnal a kezében, hogy később fordítsa a szavait, de nem mert elég erélyesen szólni, így Colin is belekezdett a köszöntőjébe. Ezt később Horváth így fordította: "Láthattak, amit láthattak, ezt nem kommentálnám. Rendkívüli elegancia és stílus jellemzi Budapestet, először vagyok itt, de nem utoljára."
Ezután Gréczy megkérte a közönséget, hogy ne álljon fel, amíg a vendégek el nem hagyják a mozitermet, aztán, mikor elmentek, kimehettünk. Később a ruhatár előtti sorban az örök optimista Gréczy azt magyarázta nekem: "El voltunk kényeztetve, itt volt a kanadai nagykövet és a volt kanadai külügyminiszter is."