Tank lapított villamost a Keletinél

2006.11.22. 11:56
A napokban sűrű füst szállt fel a Keleti pályaudvar környékén. A hat részesre tervezett The Company című minisorozat forgatásához egy villamost zúztak össze alig száz méterre attól, ahol Demszky Gábor plakátja a négyes metró építésével kecsegtet.
A CIA történetét feldolgozó sorozat forgatásához lezárták a Mosonyi utcát és az arra merőleges keresztutcát, ezért csak a stáb válla mögül, a kordonon kívülről figyelhettük, ahogy a katonaságtól kölcsönzött négy T-54-es tank egyike kettéhasít egy sárga villamost. Mint azt korábban megírtuk, többek között Budapesten forog Robert Littell nálunk is megjelent, A Cég című bestsellerjének filmes adaptációja, aminek egyik producere Ridley Scott.

Az utcát őszi falevelek és röplapok borították - fa ugyan nincs a környéken egy szál sem -, a közeledő tank elől gépfegyveres, lódenkabátos csoport spriccelt szét. "Chris O'Donnell is ott futkározott közöttük, még sebeket is raktak rá" - tudtuk meg később egy csoport kártyázgató statisztától, hogy Robin is részt vesz az 56-os utcai harcokban. "Nagyon megöregedett ám a Batman óta" - fejtegették, miért nem tűnhetett fel nekünk a megfakult hírnevű világsztár jelenléte. Chris O'Donnel a kilencvenes évek elején kapott nagyobb filmes szerepeket, a Három testőrben D'Artagnan, az Egy asszony illatában Al Pacino partnere volt, majd két Batman-filmben is alakította Robint, de azóta inkább sorozatokban tűnik fel. Itthoni népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy a területet biztosító rendőr a "Batman valami tizenkilencedik szereplőjeként" aposztrofálta.


Áttörés a tankkal

A sorozatban szereplő nagy nevek közül a budapesti forgatáson Natasha McElhone is részt vesz, aki a Solaris remakében George Clooney-ra hozta rá a frászt. Az ő szerepéről annyit tudtunk meg a 420 forintos órabérért foglalkoztatott statisztáktól, hogy a Szépművészeti Múzeumban játszott idegenvezetőt. "Ha holnap ez jelenik meg a Blikkben, nekünk végünk", viccelődtek.

Melyik erősebb, a tank vagy a villamos?

Mint kiderült, a tankos akciót fél órával korábban már megpróbálták egyszer megörökíteni, csak akkor a tank nem bírt a villamossal. A második nekifutás előtt ezért belülről, fűrészeléssel gyengítették a masszív szerkezetet. A jelenetet három kamerával vették, az egyik daruról, egy másik a villamos belsejéből követte a zúzást. A nagy robajra a környék lakói kihívták a tűzoltókat, akik miután látták, hogy filmforgatás forog fenn, a formalitások teljesítése után leléptek.

"Nagyon trágya, ez volt az első normális dolog, amit csináltak" - kaptuk el egy magyar stábtag kommentárját a forgatásról. A kihallgatott beszélgetés tanúsága szerint az AVH-s Pobedával például úgy imitálták a városi közlekedést, hogy a fényeket egy kurblival forgatták, míg páran hátulról rugóztatták a kocsit. A faleveleket a Városligetből hozták, és egy magyar kolléga gyűjtötte őket, majd jó pénztért passzolta el a produkciónak. "Az is guba" - jegyezte meg a stábtag a hitetlenkedő hallgatóságnak.

Megpróbáltunk a kordonon belül kerülni, de egy szemfüles biztonsági rögtön lekapcsolt minket, és figyelmeztetett, akár rendőrt is hívhatna, hiszen lefotóztuk a "jogvédett díszleteket". Megkért minket, hogy szerdán se fotózzuk a közeli Verseny utcában, majd a Váci fegyházban a forgatást. Eddig nem is tudtuk, hogy szerdán hol lesznek, nyugtattuk meg. Később találtunk egy rejtett átjárót a lezárt területre, ahol közelről is körbefotóztuk a villamos roncsát. Az egyik írógéppel készített szórólapon gyors átfutásra a "jelentés", "vallomása", "ügynök" és "dollár" szavakon akadt meg a szemünk, amíg ránk nem szóltak, hogy azonnal dobjuk el.

Closed set policy

Később telefonon próbáltunk több információhoz jutni a The Company-t gyártó Mid Atlantic Kft-től, de Lawrence Garrison, a sorozat sajtósa "closed set policy"-ra hivatkozva nem válaszolt a kérdéseinkre. A Mid Atlantic részt vett egyébként a Magyarországon külföldi koprodukcióban készült Eragon, és a BBC Robin Hood című sorozatának gyártásában, utóbbi a kazetták ellopása után került be a köztudatba.

Klikk!

A sorozatban magyar oldalról Marozsán Erikán kívül a Mansfeldből és a Tibor vagyokból ismerős tizennyolc éves Fancsikai Péter is kapott egy rövid epizódszerepet. "Egy szovjet katonát kerestek, három-négy mondatot kellett oroszul megtanulni, és engem választottak - tudtuk meg a színésztől - Ulrich Thomsen játssza Starikot, a KGB fejesét, és neki jelentem, hogy lebukott egy KGB ügynök." További történetleírással azonban nem tudott szolgálni, mert a teljes könyvet nem kapta meg.

Megtudtuk viszont, hogy Nagypál Gábor, a Bárka színház színésze egy ennél nagyobb szerepet kapott a sorozatban beépített ügynökként. Elek Ferenc pedig kihallgatótisztet játszik, "a főszereplőt vallatom, aztán felkötnek", mondta nekünk a színész. "Az amerikai stábok nagyon dugdossák a forgatókönyvet, nehogy kikerüljön valami" - jellemezte végül a tengerentúli munkamódszert az ismert közhellyel. Majd a képernyőn meglátjuk.