A Dallas gyártásvezetője öt évet is kaphat

2005.03.22. 16:22
"Veszélyes vagyok a társadalomra" - mondta a Dallas Pashamende sajtótájékoztatóján a román hatóságok által bűnösnek ítélt Wesserle Tibor kedden a Napház Khamorro Kisebbségi és Kulturális Intézményben. A film gyártásvezetőjét az ügy másodfokú tárgyalásán sem mentették fel a stáb környezetszennyezésének vádja alól. A román filmes szakma egy része már az osztrák-német-magyar-román koprodukcióban készülő film mellé állt, Wesserle ennek ellenére akár öt évet is kaphat.
Már a Legfelsőbb Bíróság előtt van Wesserle Tibor a Dallas Pashamende című film kolozsvári gyártásvezetőjének pere, melyet "környezetvédelmi kihágásokért" indított ellene a román hatóság. Az eljárás során a bíróság súlyos környezetvédelmi és egészségügyi szabálysértésekre hivatkozott, bár az ügy valódi oka Románia imidzsének állítólagos rombolása, azzal, hogy cigányok életéről készült film egy az ország területén épült mesterséges szeméttelepen készült.

Veszélyes gyártásvezető

"Az eddig hozott ítéletek értelmében veszélyes vagyok a társadalomra" - kommentálta az eseményeket a román hatóságok által bűnösnek kikiáltott Wesserle. A román gyártásvezető bűne csupán annyi, hogy felháborodásának adott hangot a forgatás megszakítása miatt. Ennek következtében a helyszínre jogtalanul behatoló helyi rendőrség őrizetbe is vette.

Magyarországon Győzike a fontosabb
"Milyen lesz a felnövekvő cigánygenerációk jövőképe? Az attól függ, hogy a bulvár vagy egyéb sajtó mit választ. Hát, a gagyit választja és a győzike-jelenséget - rohant ki a cigánykérdéssel kapcsolatban Hollai Kálmán salgótarjáni színész, a filmbeli Dallas-kocsma tulajdonosa. - Hajrá ez a jó, minél nagyobb a mocsok, minél nagyobb a tanulatlanság és mosdatlanság. Magyarországon például agyonszinkronizálnak mindent lassan már magyarul sem tudnak a magyar cigányok, bezzeg a sepsiszentgyörgyi gyerekekkel a forgatáson Pejó Robi, Kántor Laci vagy Wesserle Tibi négy nyelven is szót értett: románul, angolul, magyarul és cigányul."

A sajtótájékoztatón Pejó Róbert Adrián rendező, Kántor László producer, Kathy-Horváth Lajos zeneszerző, Mányoki Bence és Hollay Kálmán szereplők a mikrofont egymás kezéből kikapkodva adtak hangot annak, hogy mennyire nevetséges lábakon áll az ügy. Elmondták, hogy romániai jogi képviselőjük is egyetértett abban, hogy a forgatás helyszínén nem folytattak környezetszennyezést, illetve minden szükséges engedéllyel és szerződéssel rendelkeztek a sepsiszentgyörgyi helyszín használatához. Az alkotók elmondása szerint ehhez képest a román hatóságok mindenfajta jogi alap nélkül vetettek véget a forgatásnak 2003 október 3-án.

Elsőfokon a bíróság egy év le nem töltendő börtönbüntetésre ítélte Wesserlét, amit a fellebbezést követő másodfokú tárgyaláson is jóváhagytak. A helyzetet tovább rontja, hogy az ügyész az eddig hozott ítélet súlyosbítását kérte. Ha a Legfelsőbb Bíróság elfogadja az indítványt, akkor az ítéletet öt év letöltendő börtönbüntetésre módosítják.

"Április 15-én tárgyalják újra az ügyem, és a jelek szerint nem számíthatok kedvező eredményre" - vonta le következtetését Wesserle az ügy eddigi alakulásából. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság is elmarasztalja Wesserlét, úgy Strassbourgba mennek jogorvoslatért a film készítői.

Sikeres Dallas

Sokat változott a Dallas romániai megítélése az 55. Berlini Filmfesztivál óta. Több román filmkritikus is látta a filmet Berlinben, és egyértelműen amellett foglaltak állást tekintélyes román lapokban, hogy a Dallas Pashamende nem rontja a román imidzset. Neves romániai producerek és rendezők is ajánlották a filmet különböző nemzetközi fesztiválokra.

"A szarajevói filmfesztiválra elsőként válogatták be a filmünket, aminek azért is örülünk, mert ez Kelet-Európa legrangosabb vörös szőnyeges fesztiválja. Amerikából eddig négy meghívás érkezett, de várják a filmet Varsóban, Bangkokban és többek között Veronában is. Nekünk ez azt jelenti, hogy mindenki számára érthető filmet készítettünk" - foglalta össze a film sikertörténetét Kántor László producer.