Gáti Kati a Született feleségekben

2006.09.26. 08:31
Gáti Kati, a magyar származású, kanadai születésű és Los Angelesben dolgozó színésznő szerepet kapott a Született feleségek című amerikai sikersorozatban. A színésznő minderről a blogján számol be.
"Nagyon jó hírek! Egy isteni, és nagyon, nagyon jó szerepet kaptam a Desperate Housewives egyik epizódjában. Majdnem két hétig fogok forgatni - írta Gáti Kati a Moziplussz filmportálon működő blogján, majd így folytatta: Egyelőre nem szabad semmit sem elmondanom, de annyit talán lehet, hogy ez a 3. évad 7. epizódja lesz, és az isteni Felicity Huffmannal és Laurie Metcalffal lesznek közös jeleneteim." A színésznő hétfőn már munkához is látott.


A sors fintora, hogy néhány évvel ezelőtt épp Felicity Huffman miatt esett el egy munkától. Mindketten a Kisanyám című romantikus film egyik mellékszerepéért voltak versenyben, de végül az akkor is már ismertebb Huffman lett Kate Hudson nővére.

Gáti Kati az elmúlt években folyamatosan dolgozott: olyan szériákba hívták szerepelni, mint a Vészhelyzet vagy a Las Vegas, az idei év elején pedig a 24 című akciósorozat több részében is felbukkant.

A Sose halunk meg Nusikájaként ismertté vált színésznő kilenc év után kapott újra egy magyar filmben szerepet, igaz nem Budapesten, hanem San Diegóban. A Bács Ferenc által alakított Márai Sándor fiának a feleségét keltette életre a Minden másképp van című alkotásban. Ahogy írja: "A szerepem szerint Márai amerikai menye vagyok, aki nem beszél magyarul, sőt, a gyerekeinek is tiltja, hogy magyarul tanuljanak vagy beszéljenek."