Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Horrorfilm remake-jén dolgozik Damon és Affleck

2005.04.05. 15:09
Chris Moore producer Ben Affleckkel és Matt Damonnal együttműködve rendezi majd meg első filmjét, a nagysikerű 1975-ös horrorfilm, a Race with the Devil remake-jét.

Az eredeti, 20th Century Fox által forgalmazott horrorfilm két párról szól, akik Colorado hegyei közé utaznak síelni és kerékpározni, ám útjuk során egy szörnyű, sátánista áldozatmutatás szemtanúi lesznek. Amikor azonban segítségül hívják a helyi hatóságot, a bizonyítékok, a szertartás nyomai titokzatosan eltűnnek. Folytatni akarják üdülésüket, ám fokozatosan rá kell jönniük, hogy egy szekta üldözi őket.

Az 1975-ös változatban Loretta Swit és a korábbi kultuszfilm, a Szelíd motorosok sztárja, Peter Fonda szerepelt.

Másoktól tanulja a szakmát

A feldolgozás a Regency Enterprises gyártásában készül majd, a forgatókönyvet Drew McWeeny és Scott Swan írja. A rendező Chris Moore korábban már dolgozott együtt Matt Damonnal és Ben Affleckkel, a két színész által alapított cég, a Live Planet produkciós vállalkozás keretein belül. Moore olyan alkotásoknak volt producere, mint az Amerikai pite-sorozat egyes részei, a szintén a Damon-Affleck páros által létrehozott Project Greenlight vállalkozás filmjei, a Kéjutazás, valamint a két színész számára a világhír kezdetét jelentő Good Will Hunting.

Chris Moore négy évnyi tervezgetés után kezdett rendezői karrierjébe. "Az a fajta ember vagyok, aki másoktól tanulja el a szakmát, és én életem során bizony számos tapasztalt és kevésbé tapasztalt rendezővel találkoztam már - mondta Moore. - Azért kerültem a filmes világba, hogy történeteket meséljek el, márpedig a rendezés szerintem alapvetően erről szól. És úgy érzem, elég tapasztalatom van már ahhoz, hogy jó és igényes munkát hozzak létre."

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.