Európa Filmdíjra jelölték Antalt és Koltait

2004.11.12. 10:11
Az Európai Filmakadémia (EFA) 2004-es jelöltjeinek listáján Antal Nimród a hat legjobb európai filmrendező közt, Koltai Lajos pedig az operatőrökkel kel versenyre az EFA díjaiért - tájékoztatta az Indexet a Magyar Filmunió.
Az Európai Filmakadémia november 11-én délután nyilvánosságra hozta 2004-es jelöltjeinek listáját. Az idei év legjelentősebb alkotásait tartalmazó listán két magyar névvel is szerepel.

Antal Nimród a Kontroll rendezésért Pedro Almodovar, a berlini Arany Medvével kitüntetett Fatih Akin, Theo Angelopulosz, Alejandro Amenábar és Agnes Jaoui társaságában kel versenyre a 2004 legjobb filmrendezőjét illető Európa Filmdíjért. A Kontroll tavalyi bemutatása óta először a közönség és a kritikusok kedvence, majd a Cannes-i világpremier után a nemzetközi filmfesztiválok sikerfilmje lett. 2004. májusa óta közel 40 külföldi fesztiválra hívták meg, ahol eddig 16 díjjal tüntették ki.

Koltai Lajost Szabó István Csodálatos Júlia című művének fényképezéséért választották a 2004-es év legjobb operatőreinek járó Európa Filmdíj hat várományosa közé. A 30-as évek Londonját filmvászonra varázsoló alkotást a legnagyobb nemzetközi fesztiválok választották ősszel nyitófilmnek Torontóban és Vancouverben többek között. A Szabó István, Robert Lantos és Koltai Lajos által készített filmmel jelenleg a világ számos mozijában találkozhat a közönség, a film európai premierjére tegnap került sor Budapesten.

Az Ingmar Bergman és Wim Wenders kezdeményezésre alapított Európai Filmakadémia 1300 tagja választotta ki a benevezett filmek közül a jelölteket. Az elkövetkezendő hetekben szavazás útján döntik el, hogy kik vehetik át az egyes kategóriákban az Európa Filmdíjakat december 11-én Barcelonában.