Halál a szavazófülkében

2006.10.10. 15:01
Simonyi Balázs és Tóth Barnabás Egy szavazat című abszurd filmje kifigurázza a honi politikát, de azzal egyikük sem számolt, hogy az éppen ostromlott MTV székházban kell befejezniük a film utómunkálatait. Feltettük a rövidfilm előzetesét az Indexre!

"A történelmi helyzetnek, amiben forgattuk a filmet volt egy bukéja, még akkoris, ha az egész Simonyi Balázs egy nyári buliján kezdődött, ahol éjjel az egyik barátunk felvetette, mi van akkor, ha valaki meghal a szavazófülkében, miután már leadta a voksát" - elevenítette fel az eseményeket Tóth Barnabás, aki egyébként Simonyival együtt készíti a Tv2 Moziverzum című műsorát. A megtörtént esetről, amit leutánoztak, nem tudtak, és itt még arról sem, hogy az abszurdnak szánt film vége is valódi lesz.


Tóth Barnabás
Mindenesetre kapóra jött, hogy másnap volt a miskolci Cinefest-pályázat leadásának határideje: a Celluloid Workshopra egy forgatókönyvvel lehetett nevezni. Bejutottak, és egymillió forintot kaptak arra, hogy elkészítsék a rövidfilmjüket.

A szeptember végén megrendezett fesztivál teltházas vetítésének egyetlen jó darabja lett az Index meglátása szerint az Egy szavazat című film. Egy országgyűlési választást modellez: egy idős néni kezében a mindent eldöntő szavazattal meghal a szavazófülkében, miközben a jobb- és baloldal küldötteinek abszurdba hajló ellenségeskedése zajlik. A film záróképei az MTV ostromát mutatják, ahol a forradalmi időben végezték volna az utómunkálatokat az alkotók: "Szeptember 17-18-án vasárnap és hétfőn kellett forgatni. Korábban sikerült leszervezni, hogy az operatőrünk hétfő éjféltől hajnali 4-ig bent dolgozzon az anyagon, de először nem jutott be, mivel közben elkezdték az MTV ostromát". Így került a filmbe az ostrom.

De előtte, a forgatásra két nap állt rendelkezésre, ez alatt kellett a 37 perces nyersanyagot elhasználni. Miskolcon a legnehezebb a helyszínkeresés volt Barnabás szerint, mert "egy lepattant szocreál helyet kerestünk, és hosszú kutakodás után egy általános iskola technikatermében találtuk meg."


A film letöltéséhez kattintson a képre!
A színészek pestiek voltak, ahogy a főszereplő idős hölgy, Gyulányi Eugénia is. "A 92 éves színésznő mindig nagy szavaló volt, állítólag rendszeresen vett részt jobboldali rendezvényeken, ezért izgultunk, hogy reagál a forgatókönyvre" - mondta Barnabás, arra célozva, hogy - és itt azok, akik nem bánják, hogy spoilerezünk, jelöljék ki az alábbi, egyelőre láthatatlan szöveget -: szóval Barnabás arra célzott, hogy a film végén derül ki, hogy a szavazócédulára egy faszt rajzolt a néni. "Többször elmondta a hölgy - mondta -, hogy végigolvasta a forgatókönyvet, de ez nem történt meg, mivel az utolsó jelenet előtt tudta meg a poént, és hívott félre: 'Barnabás, ez nagyon durva. Nem lehetne helyette inkább fityiszt mutatni?'"

A fesztiválon még az MTV ostromát bemutató képsorral zárták a filmet, nagy sikerrel, de ezt azóta kivágták: "Szerintünk csak azon a héten volt aktuális ez, és egy film pedig ne legyen aktuális."Már a filmhun is csak a megvágott változat található.