Elkapták a Malkovich-féle sárkányfilm feketemunkásait

2005.10.07. 12:52
Összesen negyvennyolc magyar feketemunkást találtak a John Malkovich főszereplésével készülő Eragon című koprodukciós film stábjában, jelentette a csütörtökön lezáródott munkaügyi vizsgálat eredményét az Indexnek Fekete István, a Munkaügyi Főfelügyelőség Vas megyei kirendeltségének igazgatója. A celldömölki díszletet szeptember 28-án vették körbe a "hadba vethető felügyelők".
"Nyolc alvállalkozóval találkoztunk, mind a nyolcnál találtunk munkaügyi szabálytalanságokat, vagyis összesen negyvennyolc feketemunkást" - tájékoztatta az Indexet péntek délelőtt az egy hete tartó munkaügyi vizsgálat eredményéről Fekete István. Mint azt megírtuk, szeptember 28-án "negyven kommandós" vette körül az Eragon fantasy-film celldömölki díszletét és az ott dolgozó díszletépítéssel foglalatoskodó stábot.

A John Malkovich és Jeremy Irons főszereplésével készülő amerikai fantasyt augusztus elsejétől kilencvenkilenc százalékban Magyarországon forgatják. Az Index információi szerint a hatvanmillió dollár költségvetésű produkció a fő helyszíne (celldömölki díszlet) építését 250 millió forint értékben egy szlovák építési cégnek adta ki, aki több magyar alvállalkozónak továbbadta azt.

Hadba vethető felügyelőkkel erősítettek

"Két alkalommal ellenőriztük a stábot - mondta Fekete. - Augusztus 24-én huszonhárom olyan munkást találtunk, aki nem volt bejelentve a hivatalos munkaügyi nyilvántartásba (MA) vagy nem volt érvényes munkaszerződése. De most szeptember 28-án nagyobb erővel mentünk vissza: az összes hadba vethető felügyelő és a határőrség segítségével, és újabb huszonöt feketemunkást kaptunk el."

Ezek az illegális alkalmazottak az októberi forgatást megelőző díszletépítésében vettek részt, hangsúlyozta Fekete. Még hozzátette, hogy feketemunkások alkalmazása a filmiparon belül főleg az "építésekre" jellemző: "azokon belül is a nem telepített, zárt üzemekre".