További Filmvilág cikkek
Ül egy ember valami vendéglátóhelyen. Kávézik és cigarettázik. Jön egy másik, leül az asztalához. Ülnek ketten, kávéznak és cigarettáznak. Beszélgetnek. Aztán az egyik föláll, elmegy. A másik még marad a csészékkel meg a hamutartóval. Mindehhez jár még egy poén is, biztosan nem az egyetemes filmtörténet legnagyobb poénja, de azért bölcs és finom: Stevennek megbeszélt időre fogorvoshoz kéne mennie, de nincs hozzá kedve, és a csupa-jóindulat Roberto elmegy helyette. Aligha tévedek, ha azt gondolom, Benigni sokat köszönhet Jarmuschnak, és viszont, Jarmusch is Benigninek, hiszen mindketten szélesebb körben váltak ismertté a Törvénytől sújtva után. Ugyanez a Kávé és cigaretta kapcsán már nem mondható el: a kisfilmet nyilván főleg azok nézték meg, akiket már megnyert magának elsősorban Jarmusch, másodsorban Benigni, harmadsorban pedig (és nyilván kizárólag az USA-ban) Wright. Másrészt feltételezhető, hogy híveik még hűségesebbé váltak az etűd láttán.
Azt már nagyjából elmondtam, mi van a Kávé és cigarettában. El kell mondanom azt is, hogy mi minden nincs benne. Nos: nincs benne konfliktus, szerelem, de még szakítás sincs, és vágy sincs, nincs barátság, se kezdődő, se éppen megszakadó, nincs bankrablás, nincs se halál, se születés, se kutya, se gyerek - semmi, amire "a" mozinéző bemegy. Ugyanakkor nagyon is jelen van a felsorolt dolgok hiánya: a Kávé és cigaretta afféle antifilm, annak ellenére, hogy a sötét tónusú, csillogások és élfények nélküli fekete-fehér képek folyamatosan felhívják rá a figyelmet, hogy amit látunk, mégiscsak valamiféle film.
Ez nem más, mint legendaépítés
Ha az első, 1986-os Kávé és cigaretta a Törvénytől sújtva mellékterméke volt, akkor a második, az 1989-es a Mystery Trainé. Ez a - legalábbis számomra - feledhető mű már színesben készült, de a nyolcperces "memphisi változat", igazodva az első etűdhöz, fekete-fehérben forgott. Jarmusch átvette aktuális nagy-filmjéből az abban szereplő Steve Buscemit és Cinque Lee-t, és kettősüket kiegészítette az utóbbi ikertestvérével, Joie-val. A Mystery Train Elvis-legendáriumából is átszüremlik egy kevés a rövidfilmbe, Buscemi, aki egy pincért játszik, előáll valami zagyva történettel Elvis Presley ikertestvéréről. De Jarmusch meg se próbálja ezt a sztorit úgy eladni, hogy abban bárki is hihessen, holott a filmgyártás és a legendagyártás a legkevésbé sem idegen egymástól. Filmes szempontból a legendák nagyon is értelmes dolgok, tulajdonképpen a Kávé és cigaretta-sorozat sem más, mint legendaépítés - a szereplők és az író-rendező legendájának építgetése -, viszont Elvis már lecsúszott róla, hogy Jarmuschnál szerepelhessen.
Iggy Pop és Tom Waits annál inkább szerepelhet Jarmuschnál. Waits szereplőként is, a zenéjével is feltűnt már nála, ő a Jarmusch-világ egyik legjellegzetesebb alakja. Azzal, hogy színészként jelenik meg a közönség előtt, kiegészíti a képet, amelyet lemezeinek hallgatói alakíthattak ki róla magukban. Rá szintén érvényes, hogy miközben a filmekben való megjelenésével saját népszerűségéből kölcsönöz valamennyit Jim Jarmuschnak, bővíti saját közönségét. De színészet-e az, amit ez az énekes-dalszerző produkál - egyébként nemcsak ennél a rendezőnél, hanem az igényes mester hírében álló Altmannál is? Abban az értelemben, hogy fényvisszaverő felületként jelen van a képben, persze vitathatatlanul. És az is vitathatatlan, hogy amikor egy ilyen alak képbe kerül, jön vele a legendája is, jön egész megélt élete, rengeteg fénnyel és árnyékkal. Ha színésznek lenni annyit tesz, mint teljesen átváltozni, akkor Waits nem színész; ha ellenben azt mondanánk, hogy színész az, aki különös, egyedi lényét színpadon vagy filmen bemutatja, akkor semmi kétség, Waits színész. Persze ezek végletes, sarkított lehetőségek, valójában minden egyes színészben megvan mind a két változat, és ha történetesen egyik sincs, akkor baj van. Egyébként a mód, ahogyan Tom Waits színészkedik, megfelel annak, ahogy zenészként színészkedik. Hiszen énekesi eszközei sem számosabbak, mint a színésziek, és mintha akkor is szerepet játszana, amikor énekel: egy elképzelt, saját magánál testesebb, sötétebb figura karakterébe bújik.