Főszerepben Soós Imre és a szoftver

Miért is volt szükség ennek az 1949-es mesefilmnek a digitális restaurálására?

Mert lejárt szavatosságú, kísérleti nyersanyagra forgatták annak idején a filmet. Mára például csak három százalékban, nyomokban maradtak meg benne a színek, leginkább a bíbor. A filmet alkotó három színkomponens egyenlőtlenül bomlott el: a bíbort megelőzte a kékeszöld, aztán a sárga.

Mit jelent pontosan a Lúdas Matyi digitalizálása?

2K - filmes pixelszámú - felbontásban kellett a régi, gyúlékony nitroanyagot beszkennelni, azért, hogy megfelelő új, színes negatívot állíthassunk elő. A beszkennelt anyagon a Magyar Filmlabor szakemberei elektronikusan fölerősítették és korrigálták a színeket, ezután következett a kép és hang zajszűrése, a képremegés stabilizálása, a digitális összefényelés, majd a restaurált kép levilágítása színes felvételi nyersanyagra.

Miért szinkronizálták annak idején Soós Imrét?

A ropogó hangnál az élőhangos felvételből fakadó torzítás is nagyobb probléma volt. Soós Imre "fékezhetetlen őserőt sugárzó" hangja pedig minden szereplőjénél torzabb lett. Már 1961-ben, mikor az ötmilliós közönségsikerre való tekintettel felújították a filmet, újra kellett szinkronizálni. Addigra a két főszereplő halott volt. Soóst Csíkos Gábor, a Döbrögit alakító Solthy Györgyöt pedig Greguss Zoltán szinkronizálta. A restaurálás célja itt is az eredeti, a "Soós-verzió" helyreállítása volt. Az MTA Sztaki és Dr. Erdélyi Gábor hangmérnök által kifejlesztett speciális digitális hangátíró és zajszűrő rendszer a korrekciót a hang grafikus görbéinek módosításával végezte.

És a színeket hogyan tették vissza az enyhén bíboros fekete-fehér filmbe?

A cél az eredeti verzió megközelítése volt. Nem lehettek a mai ízlés szerint harsányak, kemények vagy élénkek a színek, hanem az ötvenes évek filmjeinek lágy, meleg, barnás-sárgás ORWO ízlésvilágát kellett tükrözniük. Szécsényi Ferenc, a Lúdas Matyi akkori másodoperatőre segített a színfölerősítő korrekció után meghatározni a megfelelő árnyalatokat, majd az összefényelésben a fényértékeket. Amennyiben van rá lehetőségünk, mindig operatőrök bevonásával végezzük a rekonstrukciót.

A rossz állapotáért a film életkora volt a ludas?

Nem feltétlenül. A Lúdas Matyi a belga Gevaert cég első tesztje volt, zavaros közvetítéseken át került Magyarországra, nem is garantálták egy éven túl a színtartósságát. A színes technikához röptében kellett megteremteni a forgatási és laborkörülményeket. A Hegyi Barnabás vezette operatőrgárda az ismeretlenbe ugrott, Döbrögi piros mentéje például minduntalan lilára váltott a tesztelésekkor. Szécsényi Ferenc elmondta, hogy mikor a hatalmas szeneslámpákkal bevilágították a vacsorajelenetet, hogy színhelyes legyen, a gyertyák elolvadtak a hőtől. Szerinte mi, a restaurálók ugyanígy ugrottunk az ismeretlenbe. Az éjszakai nádas-jelenetben, a tűz mellett felvett arcok fénylettek az izzadságtól. Ezt a digitális színfelhúzó technika annyira fölerősítette, hogy Soós arca beégett, villogott, mint egy kísérteté. A háttérben meg nem látszott részlet. Ezért kellett külön kezelni a kép elemeit.

Mik lesznek a következő felújítási munkálataik, és mindez mennyibe kerül?

A Magyar Film Múltja és Jövője Alapítvány a nemzeti filmkincs megmentésére jött létre, ma éves és speciális támogatásokkal 30-35 millió forintos keretből dolgozunk. Nálunk most elsőbbséget élveznek az átmentésre váró némafilmek, töredékek. Most ilyenek az Ikrek, a Yamata, az Utolsó hajnal, a Nevető Budapest, vagy a Párizsi emlék. A következő nagyobb szabású digitális tervünk a Különös házasságnak és a Civil a pályánnak Lúdas Matyihoz hasonló színrekonstrukciója. Ezek egyenként megközelítőleg 20-30 milliós nagyságrendű projektek, 3-5 százalékos színtartalmukkal ezek a filmek az utolsó pillanatban vannak. Aztán foglalkozunk olyan nagyon megfakult hetvenes évekbeli színes filmek hagyományos felújításával, mint például a Jutalomutazás, Zolnay Sámánja, a Csárdáskirálynő, a Legato, vagy a Veréb és madár.