Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz 59. cannes-i filmfesztiválon az An inconvenient truth (Egy kellemetlen igazság) című dokumentumfilm szombati bemutatójára feleségével érkező politikus a sztárokkal ellentétben gyalog tette meg szállodájától a pár száz méteres sétát a Croisette-en.
A levegőszennyezés problémáiról és a felmelegedésről szóló amerikai alkotás bemutatóján Al Gore jelenléte mindenképpen szimbolikus eseménynek számít Cannes-ban, hiszen Michael Moore Fahrenheit 9/11 című dokumentumfilmje után - amely 2004-ben elnyerte az Arany Pálmát - ismét egy, a hivatalos amerikai politikáról nem megszokott hangon beszélő társadalomkritikai műnek tapsolhatott a francia fesztiválközönség.
Al Gore 1993-tól 2001-ig volt Bill Clinton demokrata alelnöke, akinek esélyes utódjelöltjeként indult a 2000-es amerikai elnökválasztáson. Georges Bush republikánus jelölt győzelme után a legyőzött volt alelnök amerikai körútra indult és öt év alatt ezer konferenciát tartott az Egyesült Államokban környezetvédelmi problémákról. Ennek az előadássorozatnak a történetét dolgozza Davis Guggenheim filmje, amelyet verseny kívül mutattak be az 59. cannes-i filmfesztiválon.
Az egykori alelnök szerint tapasztalata azt mutatja, hogy igenis megváltoztatható az amerikaiak mentalitása ebben a fontos kérdésben, és minél több állampolgárban tudatosodik a felmelegedés miatti helyzet súlyossága, annál inkább tudnak nyomást gyakorolni a politikusokra azért, hogy reagáljanak a problémára.
Al Gore úgy véli, hogy az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásának csökkentését célzó Kyotói Egyezményt a jelenlegi elnök azért nem írta alá, mert az még mindig népszerűtlenséggel járna az Egyesült Államokban.