Neten a Die Hard 4 eleje

2007. június 21., csütörtök 09:42

Korábban Bruce Willis egy netes fórumon védte meg cigi- és káromkodásmentesre szabott új filmjét. Most a jövő héten debütáló Die Hard 4 első jelenete került fel a netre, hogy meggyőzze a rajongókat: a negyedik részre is érdemes befizetni.

Két perc káromkodásmentes párbeszéd után tömör akcióval indít a Die Hard széria negyedik darabja, derül ki a premier előtt egy héttel nyilvánosságra hozott első nyolc percből. A Legdrágább az életed Magyarországon az amerikai bemutató napján, június 27-én debütál.


Kattintson a képre az első 8 percért!

A szélvédő csókja

A jelenetben a bőrdzsekis John McClane éppen egy fiatal hackert tartóztatna le, amikor megjelennek a színen a terroristák, és hosszú tűzpárbajba keverednek vele. Az első robbanást a harmadik percnél kapjuk, majd az ellenfelek egyetlen tárcsere mellett megszámlálhatatlan mennyiségű töltényt lőnek ki.

A leglátványosabb akció mégsem Bruce Willisé, hanem az egyik terroristát játszó Cyril Raffaellié, aki a B13 - A bűnös negyed főszereplője volt, de szerepelt a Sárkány csókja című Jet Li-filmben is. A francia kaszkadőr a harmadik emeletről három nekirugaszkodással ugrik le az utcára, mielőtt felkenődik McClane autójának szélvédőjére.

A 2007-es Die Hardot Len Wiesemann, az Underworld rendezője jegyzi. A fiatal hackert Justin Long játssza, és ugyanebben a szerepkörben tűnik fel a Mission:Impossible 3-ból ismert Maggie Q is. A kínai exmodell megjelenésére viszont nyolc percnél tovább kell majd várni.

Keresés

Moziblog

Terrierek kapták a legjobb kutyaalakítás díját
Cannes-ban tavaly is terrier nyert: a Némafilmes kutyája, Uggie lett a legjobb.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés