Judit
3 °C
6 °C

Homofóbia miatt lemaradhat az Oscarról a meleg cowboyfilm

2006.03.01. 17:00
Lesújtó pletykák keringenek Los Angelesben: az Oscar Akadémia tagjai állítólag nem is akarták megnézni a Túl a barátságon című filmet, mert visszataszítónak érezték a két férfi tragikus szerelmi történetének bemutatását.
A homoszexualitástól való félelemtől a jelek szerint nem mentes a filmszakma, és mivel idén az Oscar-jelöltek között különösen sok a homoszexuális, illetve transzszexuális temájú alkotás, a vita a szokásosnál is magasabb hőfokon zajlik.

Az Ang Lee rendezte, nyolc Oscar-díjra jelölt Túl a barátságon csodálatos vadnyugati környezetben mutatja be két férfi történetét, akik szeretik egymást, de egy magányos hegynél lezajló néhány találkozáson kívül nem tudnak egymásra találni. A film a meg nem élt boldogság szomorú történetét mondja el szexjelenetek nélkül.

A magát nyíltan homoszexuálisnak valló Truman Capote íróról szól a Capote című dráma, amelyet öt Oscarra jelöltek. A Transamerica című road-movie főszereplőjének pedig leghőbb vágya, hogy férfiből végleg nővé válhasson. Ezzel a három filmből összesen négy színész remélhet Oscart egy olyan szerep megformálásáért, amely teljességgel eltér saját heteroszexuális életétől.

Amerikai homoszexuális és leszbikus egyesületek kitörő örömmel fogadták a mérföldköveknek minősített jelöléseket, amelyektől nagyobb elfogadottságot remélnek. Ezek a filmek "amerikaiak millióinak segítenek jobban megérteni, hogy kik is vagyunk valójában" - szögezték le nyilatkozatukban az egyesületek.

A melegség lenne a hét betegsége

"A melegség lenne a hét betegsége?" - tette fel a kérdést egy kritikus, aki az említett alakításokat azoknak a színészeknek a teljesítményéhez hasonlította, akik autisták és más betegek megformálásáért kaptak Oscart. Az olyasmit, mint a csúnyaság, a kövérség, szívesen honorálja a közönség, de csak akkor, ha ez eltér a valóságtól. "Változásról csak akkor lehetne beszélni, ha sem a filmbeli alakok, sem megformálóik szexuális orientáltsága szóba sem kerülne és nem bírna semmiféle jelentőséggel" - írta a kritikus.

Hogy az amerikai sajtó számára még mindig mennyire nem közömbös téma a homoszexualitás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a két főszereplőt, Heath Ledgert és Jake Gyllenhallt folyton a filmben látható csókjelenetekről faggatják. Olyannyira, hogy Ledger, aki mintegy ellenpontként Casanova szerepében is látható, egy interjúban tréfásan már azt mondta, hogy azokhoz a jelenetekhez dublőrt alkalmaztak. A két színész a rajongók elvesztése miatti aggodalmában nem győzi hangsúlyozni, hogy a való életben nem meleg.

A vita láttán kétséges, hogy az Akadémia az Oscar-díjasok panteonjába emeli-e első homoszexuális románcként a Túl a barátságon című filmet. A beavatottak közül sokan lehetséges kiútnak tartják az Ütközések című, a szexualitást tekintve "kifogástalan" film díjazását. Az LA Weekly című lap mindezek fényében új Oscar-díjas kategória bevezetését javasolta "képmutatók legjobb csapata" elnevezéssel.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!