Meggyilkolt kislányról forgat a Gyűrűk ura rendezője

2005.01.18. 17:28
Az Oscar-díjas Peter Jackson és felesége, Fran Walsh 2007-ig szeretné megfilmesíteni a The Lovely Bones (Bájos csontok) című sötét mesét, miután befejezték a King Kong forgatását.

Peter Jackson és Fran Walsh
Peter Jackson és Fran Walsh
a 2004-es Oscar-gálán

A Daily Variety nevű szaklap úgy tudja, a pár saját zsebből fizetett a brit FilmFour stúdiónak a megfilmesítés jogáért. A forgatókönyv megírásához jövő januárban kezdenek hozzá Philippa Boyens-szel, akivel már a Gyűrűk ura-trilógián is együtt dolgoztak.

A tervek szerint amint elkészül a forgatókönyv, megpróbálják eladni különböző filmstúdióknak. Jackson, aki rendezője és producere is egyben a filmnek, már el is készítette a költségvetést.

Alice Sebold 2002-ben kiadott bestsellerében, a The Lovely Bones (Bájos csontok) című történetben a narrátor egy tizennégy évesen megerőszakolt és meggyilkolt lány, aki a mennyekből figyeli szeretteit, hogyan próbálják feldolgozni a tragédiát.

Valóság és fantasy

Jackson szerint a jó fantasy fontos vonása, hogy sokat mond el a való világról, csakúgy, mint Sebold regénye.

"A könyv olvasása közben semmihez sem fogható érzések kavarogtak bennem. Szeretném ezt a hangulatot visszaadni a filmvásznon" - jelentette ki az új-zélandi rendező.

Jackson, Walsh és Boyens tavaly megnyerték az Oscar-díjat a Gyűrűk ura: A király visszatér forgatókönyvéért. A házaspár együtt nyert a legjobb film kategóriájában, míg Jackson a legjobb rendező, Walsh pedig a legjobb betétdal díját vihette haza. A nagysikerű trilógia harmadik részéért készítőik tizenegy Oscart nyertek 2004-ben.

Peter Jackson jelenleg egy igazi filmtörténeti klasszikus, a King Kong remake-jén dolgozik. King Kong szerelmét Naomi Watts játssza majd és december 15-én kerül a magyar mozikba.