Beszivárogtunk a lázongó Hobbitfalvára

2005.08.24. 14:07
Bozóki András kulturális miniszter díszlátogatást tett az Eragon forgatásán Pilisborosjenőn, az Index közben a film körül kialakult helyi viták után nyomozott. Találkoztunk Jeremy Ironsszal, aki köddé vált, valamint Eragonnal és a zafírkék sárkányt alakító lóval is. Utóbbi a háttérben legelt egy dombon.

"Bozóki András kulturális miniszter meglátogatja az egyik nagy költségvetésű itthon forgó amerikai produkciót, hogy megnézze, hogy fektetik be az amerikai filmesek hozzánk a pénzüket - magyarázta telefonban az NKÖM sajtósa, mikor a négy újságíró közé az Indexet is meginvitálta. - Az Eragont nézzük meg, ott lesz Jeremy Irons is, Pilisborosjenőn."

Nem is tudják, hogy milyen jól beletrafáltak, gondoltam. Nemcsak azért, mert Jeremy Irons nagy sztár és művelt színész, szereti a festményeket - Munkácsy-albumot lehet ajándékozni neki, hiszen ismeri, és örül neki -, hanem mert a celldömölki felháborodás elsimítása után - a helyi honlap tanúsága szerint - Pilisborosjenőn folyik a legnagyobb vita. Az építési engedély utólagos kiadása, a falu közcsapjának rendszeres megcsapolása és a természetvédelmi terület átrendezése miatt.


Eragon, Bozóki András és Jeremy Irons
Klikk a képre!
"Ellenőrizni jött?" - kérdeztem a minisztertől, mikor odaért a csapat. "Nem - válaszolta -, dehogy, csak megnézem a forgatást." Pedig előtte abban reménykedtem, hogy a miniszterrel az oldalamon a telefonos kérdéseimtől elzárkózó helyi jegyző és polgármester most végre megnyílik. De nem voltak ott a forgatáson. Sőt már annak is örülhettünk, hogy minket beengedtek (a kulturális minisztert, három asszisztensét és négy újságírót). Viszont abban a megtiszteltetésben részesítettek, hogy Geoff Freeman sajtófőnök személyesen felügyelte lépéseinket.

Rémálom és Jurassic Park

"111 statiszta forgat ma, vasárnaptól vagyunk itt csütörtök hajnalig, és a múlt héten is forgattunk itt egy napot" - magyarázta egy asszisztens, miközben elhaladtunk a 80 négyzetméteres sminksátor és sok élénkszínű lenvászon ruhás statiszta mellett. Az étkezősátornál bemutatták a társproducert, Adam Goodmant.

Goodman hosszan beszélgetett velünk az egész hetet eláztató angol időjárásról ("rémálom, a legnagyobb ellenség az eső") meg a Jurassic Park visual effectjeiről ismert rendezőről, Stefen Fangmeierről. Hosszan magyarázott az amerikai filmről is ("a gyártó a 20th Century Fox, vagyis a történetben, a díszleten semmit sem lehet változtatni"). Goodman azt is elmondta, hogy Magyarországon most vonultatnak fel először ekkora "filmes infrastruktúrát" (a film költségvetése hatvanmillió dollár).

Bozóki "bocsánat, a miniszterelnök hív" mentegetőzéssel otthagyta a csapatot, majd amikor visszajött, elmondta az újságíróknak, hogy "a koprodukcióban filmező külföldi filmesek húsz százalékát visszaigényelhetik a költségeiknek, ez jelentős lökést adott az itthoni befektetéseknek". Jeremy Ironsra várakozva azt is ecsetelte, hogy ez még csak a kezdet. "Míg 2003-ban egymilliárd, 2005-ben eddig tízmilliárdos bevételt nyert a magyar filmipar. És itt is foglalkoztatnak például magyar munkaerőt: 450 embert - magyarázta. - Nem, nemcsak statisztákat - válaszolta az Index felvetésére -, hanem képzett szakembereket is, például világosítókat, és mint mondják, elégedettek velük."

A sajtófőnök később azt ecsetelte, hogy sajnos a "hunglish beszédjük" miatt nem kaphatnak a magyarok a filmben szöveges szerepet. Bánfalvy Ágnes az egyetlen magyar szereplő, de csak nehezen azonosították be a nevét, tehát neki sem lehet olyan jelentős szerepe.

Az angol Hegedűs D. Géza


'Fiatalkoromban Liszt voltam'
Nézze meg képeinket!
"Ez amúgy - magyarázta később Bozóki - az év egyik legnagyobb produkciója, a Gyűrűk urához hasonló bestsellerből készül, ráadásul 99 százalékban Magyarországon." Közben a lakókocsik közé érkeztünk. A Paolini fantasyjéből készülő film miniszteri beharangozása után pár perccel már meg is jelent a főszereplő srác, az Eragont alakító Edward Speeler. A filmben zafírkék sárkányon lovagol, Pilisborosjenőn viszont csak lovon (digitális utómunka). Több ezer fiatalból választották ki. Az újságírócsapat hülyén vigyorogva körbeállta, de Bozóki kérdéseire válaszolva mondta el, hogy 17 éves, igen, mint a miniszter kisebbik fia, volt kint a Szigeten is az ötödik napon, szereti Budapestet, és a forgatás után folytatja a gimnáziumot.

Nemsokára az Oscar-díjas Jeremy Irons is megjelent, szivarral a kezében. Fáradt volt, borostás és magas. Nem, nem először jár Budapesten. Ja igen, Szabó István Csodálatos Júliája, mondta Bozóki. Például, válaszolta Jeremy. Az Operában is volt, amire Bozóki figyelmeztette, hogy ott gond van. Jeremyt ez nem érdekelte, viszont nagyon örült a Munkácsy-albumnak, amit a minisztertől kapott, mondta, hogy el akart menni a kiállításra, de augusztus 22-én bezárt. Az albumot lapozgatva rábökött Liszt Ferencre: "Őt játszottam fiatalon a tévében." Közben elterelték a figyelmünket egy másik producerrel, és mire észbekaptunk, Irons eltűnt.

Kalyiba és gázcsap

Később átvezettek minket a Hobbitfalva-szerű faluba. Májusban kezdték építeni a Mafilm Szcenika Kft. emberei egy külföldi szakember irányításával, hogy aztán négy napig forgassanak benne. Az esős idő nagyszerűen festette alá a ködös Albion hangulatát, a kémények füstöltek, az egyik kalyiba oldalához tapadva egy munkás a gázcsapot nyitogatta. Csapatunkkal a rendező, Stefen Fangmeier viccelődött: "A miniszter rendelte meg a napot a látogatásához." Ezen mindenki nevetett.

Hevenyészett madzagok

A kerítésnél a "tilos fotózni" táblák előtt az is ki van írva, hogy természetvédelmi terület. Először a Parkerdő Kft. adott a forgatásra területfoglalási engedélyt a stábnak, nyomoztam ki közben telefonon. Lomniczy Gergely, a pilisi parkerdő kommunikációs vezetője elmondta, hogy vigyáznak a területre, különösen a védett növényeket igyekeztek elkeríteni, és gyakran kijárt ellenőrizni a munkálatokat a kerületvezető erdészük.

Én csak két helyen láttam hevenyészett madzagokat és egy nevetségesen rossz állapotú magyar nyelvű táblát "Kiemelten védett terület!" felirattal, amúgy már teljesen kitaposták a növényzetet. "Itt csak rózsabokor van, galagonya, fű" - mentegetőzőtt Lomniczy, és közben azt néztem, ahogy a stábtagok vasvillával szalmát hordanak a földre, hogy ne legyen akkora a sár. Lomniczy elmondta még, ha a stáb nem eredeti állapotában adja át szeptemberben a területet, büntetést kell fizetniük. "Az építési engedély megadása az önkormányzat dolga - tette hozzá. - Néhány képviselő szemben állt a polgármesterrel ebben a témában, ennyit tudok."

Reménybeli zsetonok


'Nézzék, a miniszter elhozta a napot!'
Klikk a képre!
Lomniczy után felhívtam az egyik emlegetett "szembenálló" képviselőt, Varsányi Zsuzsát, aki elmondta, hogy az építtetési felelős arra hivatkozva, hogy "díszletbábunak nem kell építési engedély", hónapokig nem állította azt ki, csak július közepén, amikor már állt a falu, és amikor a képviselői testület erre rákényszerítette.

"Egy ilyen helyzetet a falunak ki kellene használni - mondta Varsányi. - Jól jönne a zseton: kellene egészségház, óvoda, egy normális út, és ha egy ilyen helyzetet nem használunk ki, akkor abban csak háttéralku lehet. Kamionok, terepjárgányok járnak a falun keresztül, köbméterszámra viszik az önkéntes tűzoltóink stikában a vizet, először az építkezésre, most meg a százfős stábnak és az állatoknak a falu tudta nélkül. Ebből a falunak hasznot kéne látnia, és ha lát, nyilvánossá kéne tenni végre, hogy az mennyi."

Jeremy és a fácánok

Miközben egy farakáson jegyzeteltem az interjúkat, az NKÖM asszisztense rámszólt, hogy ne telefonáljak, mert különben mindannyiunkat kivezetnek. Engedelmesen visszatocsogtam a bokáig érő sárban a falu főtérére a felvételt megnézni. Jeremy Irons szintén sáros, fekete bőrnadrágban a kocsma előtt ült egy háromlábú széken. Beállították vele szemben a másfél méter átmérőjű reflektorokat, eléjük a derítőket, a rendező is visszaült jobbra a monitorsátor alá, és kezdődött az első jelenet próbája.

Jeremyt katonák zaklatják, lerúgják a székről, de ő nem hagyja magát, késsel a kezében feláll, madzagra lógatott fácánokat vág le, és valamit motyog. Ezt még háromszor megismételték, minden jelenet végén hatan állták körbe a sztárt, visszaadták rá a térdig érő fekete kabátját, és a fácánokat visszakötötték a zsinegre.

A pék a jelenet alatt fintorogva pakolta a kép szélén a rohadt kenyereket, mindig beléjük süppedt az ujja. "A török katonák ostromolták így a magyarságot" - szólt hozzám halkan a pékné a páncélos zsoldosokra mutatva.

Malkovich a barlangban

A harmadik próbánál, a felvétel előtt kikísértek minket. "Mikor lehet még kijönni?" - kérdeztük a sajtófőnököt a kapuban. "Felejtsék el" - mondta, visszavette a belépőkártyáinkat, és sokáig integetett. Csütörtökön Tatabányán forgatnak barlangos jeleneteket John Malkovichcsal, de ahogy az NKÖM aszisztense elmondta, Malkovich nem vállalt volna el egy ilyen díszlátogatást, és ott a díszlet sem ilyen látványos.

Amúgy ezer méterrel az épített falu mögött áll az egri vár, pontosabban az Egri csillagok című film díszlete. A taxisom mesélte, hogy 1967-ben, amikor katona volt, ő is részt vett az építésében, hát megnéztük. Most azt is átépítették az Eragonhoz.