A szemle zsűrielnöke örül, hogy nincs külföldi zsűritag

2009.01.10. 13:44
Nyílt párbeszédet, a szakmán belüli feszültségek tisztázását is várja a január 29-én kezdődő 40. Magyar Filmszemlétől, mondta a fesztivál játékfilmes zsűrijének elnöke, Mészáros Márta.

"Számos alkotást még nem láttam, de úgy hírlik, hogy nagyon sok érdekes, fiatalok által készített film van" - számolt be várakozásairól Mészáros Márta. A Kossuth-díjas rendező nem bánja, hogy utóbbi évek szokásával ellentétben ezúttal nem hívtak meg külföldi szakembert a filmszemle zsűrijébe: "nagyon helyes, hogy magyarokból áll a zsűri, mert nekik nagyobb a rálátásuk, milyen körülmények között készülnek a hazai filmek. Egy francia vagy olasz szakember hazájában másként működik a filmgyártás".

A magyar filmesek közötti párbeszédről Mészáros Márta úgy tartja, az "most még fontosabb, mint valaha". A rendező szerint érezhetőek a szakmán belül feszültségek. "Ha nyitottan és őszintén beszélnek arról, hogy mi történik, az segíthet" - vélte a zsűrielnök, majd hozzátette, nem érti a nézeteltérések okát, hiszen "nem arról van szó, hogy a magyar filmgyártásba belefolynak olyan szponzorok, olyan pénzek jönnek, amelyeket be kell hozni kereskedelmileg. Egy magyar film még akár félmillió néző esetén sem biztos, hogy behozza a pénzét, és ezt mindenki tudja".

Mészáros Márta várakozásai szerint Kéthly Annáról szóló új filmje március-áprilisra készül el. A politikusnőt Eszenyi Enikő játssza, de Fekete Ernő, Cserhalmi György, Kováts Adél, Czinkóczi Zsuzsa, Hámori Gabriella, Máté Gábor, Monori Lili és Básti Juli is szerepet kapott a filmben.