Vilma
-8 °C
3 °C

Michael Moore filmfesztivált szervez

2005.06.14. 17:05
Ingyenes vetítések, családbarát klasszikusok a fűben. A botrányfilmes újabb kalandra készül, de ezúttal nem akar közfelháborodást kelteni.
A tavaly nagy visszhangot keltett dokumentum/kampányfilm, a Fahrenheit 9/11 rendezője most bejelentette, hogy saját filmfesztivált készül elindítani egy Michigan-állambeli kisvárosban, Traverse City-ben. Moore, aki maga is michigani, július 28-ára ígérte a rendezvény bemutatkozását. A rendező tervei szerint Sundance-től és a Tribeca fesztiváltól eltérően ezen a mustrán nem lesz vörös szőnyeg, a filmeket pedig szabad ég alatt vetítik majd.

Michael Moore

A négynapos Traverse City Filmfesztiválon több mint harminc függetlenfilm és klasszikus tekinthető majd meg. A válogatás különlegessége, hogy kizárólag korhatár nélküli (G), illetve szülőkkel látogatható (PG) filmeket tűznek műsorra. A Casablanca, A cápa (Jaws), Az ifjú Frankenstein (Young Frankenstein) és James Dean klasszikusa, a Haragban a világgal (Rebel Without a Cause) már most biztos, hogy szerepelnek majd a programban.

A fesztivál szervezőbizottságának elnöke az 51 éves Michael Moore egyébként otthonától nem messze, egy parkban tervezi felállítani a 15 méter széles, 7 méter magas vetítővászont. Traverse City elöljárói a napokban meg is adták az engedélyt a filmfesztivál megszervezésére, bár nem mindenki örül a kezdeményezésnek.

A Detroit Free Press cikke szerint sokan attól tartanak, a botrányairól híres cannes-i nagydíjas filmes politikai célokra akarja majd felhasználni a fesztivált. Moore sietett megnyugtatni a kétkedőket.

"Nem lesznek kellemetlen meglepetések" válaszolta Moore, amikor a Detroit Free Press riportere a helyiek bizalmatlanságáról kérdezte. "Semmilyen titkolt célom nincs ezzel a fesztivállal."

A rendezvény költségeit 150 ezer dollárra (31 millió forintra) becsülik, amit adományokból és a mozitermek jegyeladásaiból fedeznek majd. A szabad ég alatti vetítések ingyenesek lesznek.

Moore évek óta jól ismert alakja a filmfesztiváloknak; első dokumentumfilmje, a Roger és én először a kisebb szemléken aratott sikert, később a Fahrenheit 9/11-gyel 2004-ben pedig elnyerte a rangos cannes-i filmfesztivál nagydíját, az Aranypálmát. A hírek szerint jelenleg az amerikai egészségbiztosítási rendszerről forgat, a film címe Sicko lesz.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.